Ingatlanfelújítás olaszéknál

Szóval az úgy volt, hogy kb. egy éve éldegéltünk teljes nyugiban az első közös, saját otthonunkban, amikor kitaláltuk, hogy van némi pénzünk, vegyünk egy lakóautót. Bőszen nézelődtünk épp a subito.it oldalon, amikor belefutottunk egy eladó házikóba. A házikó kb. öt perc sétára van a lakásunktól, de mivel egy olasz a WC-re is autóval jár, ezért…

Kék zászló 2018 – itt strandolsz az idén

Tegnap tették nyilvánossá a 2018. év Kék zászlóval kitüntetett strandjainak listáját.  Lássuk, hogy hova is érdemes igazán menni strandolni az idén Olaszországban, melyek azok a partszakaszok, amelyek hivatalosan is toplistások. Ne feledjük, hogy a Kék zászló nem szépségverseny, a vízminőség mellett elsősorban a szolgáltatásokat, a tisztaságot, a környezettudatosságot értékelik. Idén 368 olasz part érdemelte ki, hogy…

Olasz nyelv profiknak : quatto ‘e maggio

Nyelvében él a nemzet, az olaszokok pedig a dialektusaikban. A legfrappánsabb, legízesebb szólásokat szinte bizonyosan a helyi nyelvjárásokban találjuk, Nápoly pedig ebben is eléggé kiemelkedik, az itteni szófordulatokat az ország minden tájára elvándorló nápolyiak  egész sikeresen exportálták. A mai nap örömére nézzünk egy ilyet: Nápolyban, amikor nagy változást, vagy ordenáré rendetlenséget akarnak körbeírni, egyszerűen annyit…

Ingatlanvásárlás Olaszországban

Többen kerestetetek meg mostanában útmutatásért olaszországi ingatlanvásárlással kapcsolatban, úgyhogy közkinccsé teszem személyes tapasztalataimat, hátha valaki épp most álmodozik egy tengerparti kecóról. Szóval nézelődtök, és ugyanúgy, mint a lakásbérlés előtti időszakban, már kívülről fújjátok az  immobiliare.it ajánlatait. Ismétlésként álljanak itt a leggyakoribb ingatlankategóriák: Monolocale: garzon. Csak semmi cicó, egy szoba, ami konyha, nappali és háló egyben…

Boldog szülinapot, Róma! Ezeket tudtátok róla?

I.e.753-ban, április 21-én alapították Róma városát, úgyhogy a kicsikének ma van a szülinapja. Holnap személyesen köszöntöm fel, de addig is fussunk át néhány nélkülözhetetlen tudnivalót az örök városról. 1. Általános iskolás korunk óta fújjuk, hogy Rómát az anyafakas által táplált ikerpár, Romolus és Remus alapította, akik aztán nehezen jutottak zöld ágra a város elnevezésével kapcsolatban,…

Bocuse d’Or Torinóban : szurkoljunk Pohner Ádámnak!

A Bocuse d’Or európai döntőjét idén először rendezik Dél-Európában, és milyen szerencse, hogy épp Torinóra esett a választás, minidg is mondtam, hogy itt kiváló a koszt. Piemont régiónak hatalmas a kulináris öröksége, a Langhe és Roero szőlővesszei adják Olaszország legfinomabb borait, így teljesen jogos, hogy ez európai konyha legtehetségesebb képviselői itt mérik majd össze tudásukat…

Magyarok Olaszországban: Katona Dóra és a Sapori Siciliani

Vendégeskedtünk már olaszországi magyaroknál sokfelé: Emesénél Szardínián, rácsodálkoztunk a toszkán lankákra  Toszkánamánia Vikijével, Piemont magyarok számára nagyrészt ismeretlen szépségeire Tündével, a Garda-tóra Nikivel, sőt főzőcskéztünk Viareggióban a Culinarium csapatával. Úgy tűnik, hogy a tengerparti nyaralást főzőcskézéssel kombinálni mostanában elég menő, itt az újabb remek lehetőség, Katona Dóriék gasztrotúrái Szicíliában, annak is ez egyik legszebb városában,…

Április 25. Viva la liberazione!

Alig keveredtünk ki a húsvéti hosszú hétvégéből, és máris megint készen áll az ország egy kiadós semmittevésre, hiszen április 25-én Olaszországban a náci-fasizmus alól történt 1945-ös felszabadulást ünneplik. Ne lepődjetek meg, ha a boltok bezárt ajtajairól pattantok le, és ha mindenhol nemzeti zászló lobog. A német és fasiszta elnyomás persze nem egy nap alatt ért…

Újabb földrengés Közép-Olaszországban

Olaszország sajnos földrengésekkel gyakran sújtott terület, erről legutóbb a 2017. augusztusi ischiai rengés kapcsán írtam erről. Ma éjszaka a már egyébként is sokat szenvedett Közép-Olaszországban, Marche régióban mértek 4,6 erősségű szizmát, melynek epicentruma Muccia városka volt. Az első rengést 5 óra 11-kor mérték, és ezt még tíz másik követte. Érezni lehetett Macerata, Ancona és Pesaro…

Napi színes: a római pizzatolvaj

Manapság, amikor otthon a csapból is a választások, az olasz médiában pedig  a választásokokat követő patthelyzet folyik, igazán üdítő dolog hétköznapi hősökről olvasni. Jelen esetben arról a római férfiről, akit annyira bódulatba ejtett az utcán mellette elhaladó kamionból áradó frissen sütött pizzák illata, hogy nem tudott ellenállni, a pizzákat furgonnal együtt elkötötte. Nem mondom, ellenállhatatlanok a római pizzácskák, de ennyire?…

A legjobb nápolyi pizza Rómába költözik

Pizzáról volt már szó sokszor, hiszen az olasz élethez legalább annyira hozzátartozik, mint a magyarhoz a rakott krumpli, meg is kívántam most hirtelen mindakettőt. Azt is megbeszéltük, hogy a világ állítólag legfinomabb pizzáját Nápolyban, a Da Michele nevű évszázados hagyománnyal bíró pizzériában szolgálják fel. Őrület, téboly, de a nápolyi pizza Róma felé nyit, Da Michelenek…

Vatikán: omlik a vakolat a Szent Péter Bazilikában

Fejre vigyázni! Tegnap késő délután a húsvéti hosszú hétvégére idelátogató turistákkal dugig levő Szent Péter Bazilikában egy ponton elkezdett omlani egy oszlop vakolata. Az omlás pont Michelangelo mesterműve , a Pietà közelében esett meg, aminek szerencsére most kutya baja nem történt. Olaszországban járatos magyarok biztos tudják, hogy a Pietà nem úszta meg ilyen könnyen, amikor 1972. márciusában…

Indul a nagy zabálás. az olasz húsvéti menü

Miután jól telefaltuk magunkat húsvéti colombával, ideje körülnézni, hogy mi egyéb kerül még az olaszok asztalára a tavaszi ünnep alkalmával.  Induljunk Ligúriából, ahol a torta pasqualina (húsvéti torta) született, amelyet a nevével ellentétben ma már gyakorlatilag egész évben lehet fogyasztani, mégis a húsvét az igazi szezonja. Az eredeti recept szerint ennek a sós tortának 33…

Kutyával utazom: olasz strandok négylábúaknak

Sokan nem tudnak, és nem is akarnak elszakadni leghűségesebb  kedvencüktől az olaszországi nyaralás idejére sem. Vigyázat! Nem mindenhol látják szívesen Morzsi kutyát, de szerencsére Olaszországban azért erre is odafigyelnek a strandok, nézzük, hogy hova induljunk, ha velünk van a négylábú haver. Spiaggia Romea Bau Village Comacchio (Ferrara) Via Oasi n.°2 – Lido delle Nazioni  A comacchioi…

Hétvégi programok Olaszországban- 2018. március 24-25.

Közeledik a hétvége, megint itt a kérdés, milyen programok várnak ránk  Olaszországban? Március 24-25-én a legfontosabb esemény a FAI (Fondo Ambiente Italiano) által szervezett műemlékvédelmi napok, amikor olyan helyekre is betekintést nyerhetünk országszerte, amiket egyébként hét lakat alatt őriznek. Részletesen itt olvashattok erről. Ha azonban másra vágyunk, nem kell aggódni, van a tarsolyban minden jó.…

San Marinoé világ legfiatalabb államfője

Ma külföldre megyünk. Egészen San Marinóig. Decemberben még mindenki arról susmusolt, hogy hogy létezik az, hogy az osztrák sógoroknál a harmincegy éves, kölyökképű Sebastian Kurz kezébe került a kancellári gyeplő, ma viszont az a hír, hogy a világ legrégebbi köztársasága, San Marino a 27 éves Matteo Ciaccit választotta meg régenskapitánnyá. Ezzel Matteo lett a világ…