A viareggiói karnevál- már majdnem Rio

A velencei karnevált kipipáltuk màr, tudunk róla mindent, így hát itt az ideje, hogy a másik olasz nagyágyúval, a viareggiói karnevállal is megismerkedjünk. A tenger közelsége gyakorlatilag mindennek hozzáadott értéket jelent, így van ez ezzel a karnevállal is, ami a tengerparti sétányon, pálmafák között vonul végig az ámuló tömeg előtt. Tisztára Rio de Janeiro. Na…

Torinói lepel: rendkívüli kiállítás 2020-ban

A torinói lepelről már írtam hosszabban is, tudjuk, hogy a kereszténység legfontosabb ereklyéjét nem lehet csak úgy szimplán, egy múzeumba vagy templomba besétálva megtekinteni, amikor úri kedvünk úgy tartja. A kiállításainak nagyon szigorú menetrendje van, és általában tízévente kerül rá sor. Általában. Előfordul ugyanis, hogy egy-egy fontosabb esemény kapcsán kivételt tesznek a lepel szigorú őrzői,…

Ítéletidő, orkánszerű szél, halálos áldozat – erre érkezik a Jézuska

Az időjárás már teljesen megbolondult, rendszeres az ítéletidő Olaszországban. Két hete tíz perc alatt akkora hó esett nálunk, hogy megbénult Torinó teljes vonzáskörzete, majd másnap gyakorlatilag már tavaszi kabátban lehetett sétálgatni a városban. Tegnap 100 km/h sebességet ismeghaladó erősségű főn szél érkezett hozzánk, ami levitte a fejemet és percek alatt megszárította a kiteregetett ruhákat, de…

A legjobb olasz karácsonyi zenék

Még a legelvetemültebb Grincsek sem tagadhatják már tovább, hogy nyakunkon a karácsony.  Minden csillog, minden fényes. Én pedig a legjobb olasz karácsonyi zenék nyomába eredtem. Az ünnepek közelsége ugyanis  nem csupán az áruházak dugig tömött polcain, és az ajándékokért pankrációzó tömegeken mutatkozik, hanem a rádiókban is.  Már a csapból is Mariah Carey és az All…

Ne menj haza börtönből lopott autóval!

Az émelyítő karácsony előtti áhítat és a mostanában folyamatosan aktuális kajakóma közben sem alszik az ördög, és a figyelmemet nem kerülhetik el az apróbetűs hírek, amelyektől rendszerint röhögve köpöm ki a reggeli tejeskávét. Az aktuális cikket a La Repubblica közölte le. A mai soros eset házam tájától nem túlságosan messze, Ivrea városa közelében történt. Főszereplőnk…

Meglépett a házi őrizetből, hogy megnézze a karácsonyi fényeket

Itt van az adventi időszak, a szívünkben és lelkünkben szeretet, melegség, család. Ünneplő ruhába öltöznek a városok is, mindenhol kigyulladnak a fények, a tereken felállítják a karácsonyfákat, szaporodnak a vásárok, gőzölög a forralt bor. Faenza városában a Piazza del Popolo-n gyúltak ki az ünnep fényei.   Ki akarna mindebből kimaradni? Nem akart lemondani a karácsonyi…

Penészes, büdös és isteni: a gorgonzola

Imádom a sajtokat, meg lehtüt velük bolondítani, bár vércsoportom alapján ragadozó lennék, és lesütött szemmel kellene elhaladnom a tejtermékes pult mellett, ez nem így van, Minél büdösebb, minél penészesebb, annál vonzóbb a számomra. Jöjjön akkor az egyik abszolút kedvencem, a gorgonzola.   A parmezán és a grana padano mögött a gorgonzola jár élen, ami az…

Terítéken a cantuccini

Még mindig a toszkán élet ábécéjét tanuljuk, és már megint a konyhában járunk, mert Olaszországban egyszerűen muszáj torkoskodni, és lépten-nyomon ott leselkedik a kísértés az utunkban. Szóval ma sütizni fogunk Bencze Vikivel, a toszkán konyha nagy szakértőjével. Kóstoltunk már pár toszkán süteményt , elég csak a sienai panfortéra vagy ricciarellire gondolni, jöjjön most egy másik…

Bolgheri, a toszkán csúcsborok otthona

Bolgheri, ez a hivatalosan csupán 157  lelkes olasz falucska igazán különleges ékköve Toszkánának. Hivatalosan Castagneto Carducci része, de míg ez a név nem feltétlenül cseng ismerősen, Bolgheri az egész világon híres.  Egy természetes patkóban található, hisz egyik oldalról a tenger határolja, a másik irányban pedig erdők és hegyek találhatók. Ezen elemek hatására az itt lévő…

Crostino toscano – a toszkán pirított kenyér

Olaszországban az előételek az étkezés szerves részét képezik, sőt nekem néha ez a kedvencem, úgyhogy eléggé korán érek a gasztroélvezetek csúcsára, Toszkánában szívesen fogyasztanak felvágottakat, sajtokat antipastoként, de a legjellegzetesebb mégiscsak az ún. crostino toscano, azaz a toszkán pirított kenyér, amelynek legklasszikusabb variációja a magyar gyomornak is eléggé kedves, hiszen májpástétommal kenik meg. Ha ettetek…

San Miniato, a szarvasgomba fővárosa

San Miniato, ez a Firenze és Pisa között félúton elhelyezkedő kisváros vitte el a toszkán élet ábécéjének S betűjét. Hogy miért nem szabad kihagyni? Bencze Viki elmeséli. Minden olasz ismeri San MIniato nevét, hiszen a ritkaságszámba menő fehér szarvasgomba – tartufo bianco egyik legfontosabb lelőhelye ( a másik pedig a piemonti Alba az én szomszédságomban…

A sienai ricciarelli

Ugye mindenki olvasta a toszkán élet ábécéjét? Akkor tudjátok azt is, hogy az R betű Bencze Viki szerint a ricciarellit jelenti.  Ez a mandulás csoda Toszkánához, ezen belül pedig Sienahoz köthető. Legalább annyira jellegzetes Sienában a ricciarelli, mint a karácsonyi panforte. Egyszerű, könnyen, de nem gyorsan elkészíthető, sienai, elvileg karácsonyi, mandulás aprósütemény, de most már…

A toszkán élet ábécéje

Mi jut eszünkbe, ha meghalljuk: TOSZKÁNA⁉️    Mindenki fejében él egy kép Olaszország egyik legszebb és legismertebb régiójával kapcsolatban. Azzal mindannyian egyetértünk, ha meghalljuk Toszkána, akkor a szemünk elé képzeljük a lankás dombokat, a pipacsos mezőket, az ódon macskaköves városkákat, Firenzét, Sienát, San Gimignanot, aztán eszünkbe jutnak a finomabbnál-finomabb ételek és italok, ennek a régiónak…

Minden torinói: az espresso is

1834-ben, pont 186 évvel ezelőtt szabadalmaztatták az espressót, az olaszok kedvenc kávéját. Ha kétségetek lett volna a presszókávé eredetével kapcsolatban, hát ezt most eloszlatom. Ezt is Torinó városa tette le az asztalra. A piemonti régiószékhelyen találták fel ugyanis azt a gépet, amely az olyannyira imádott és világszerte ismert módon állítja elő ezt az olasz különlegességet.…

Ítéletidő Olaszországban: Velence víz alatt

Tegnap éjszaka Velencét teljesen térdre kényszerítette a dagály, este 22:50-kor 187 cm-es rekord vízállást jelentettek (az 1966-os áradás óta nem mértek ilyen magas vízállást), mára pedig 150 cm-t várnak. Ketten is életüket vesztették a lagúnában, mindketten Pellestrina szigetén.   Velence óvárosában egyelőre felbecsülhetetlen méreteket öltenek a károk, amelyek egyrészt az épületeket, másrészt hajókat, közöttük néhány…

Belépőjegy a La Pelosa strandján

  A Pelosa strandja Szardínián Olaszország egyik legszebb partjának számít. A sziget északnyugati csücskében találjuk Stintino falucskában, Asinara szigetével szemben.  A strandot  imádják a turisták, úgyhogy minden évben jó masszívan el is árasztják. Tömegével zúdulnak ide a látogatók, hogy megmártózzanak a valószínűtlenül kék tengervízben és napfürdőzzenek egyet a fehér homokban.   A mértéktelen turistaáradat természetesen…