Meghalt Montalbano felügyelő apja, Andrea Camilleri

Ma reggel 8:20 perckor, 93 éves korában a római Santo Spirito kórházban elhunyt a 20. század egyik legnépszerűbb olasz írója, Andrea Camilleri. Camilleri Magyarországon elsősorban az azonos című filmsorozat alapját képező Montalbano felügyelő regényciklus szerzőjeként ismert. 1925. szepember 6-án született a szicíliai Porto Empedocle városában , és nem csupán író, de dramaturg, forgatókönyvíró, színházi és…

Aktív vulkánok Olaszországban

Két héttel ezelőtt tört ki  Stromboli vulkánja, ami jó kis emlékeztető volt azt illetően, hogy Olaszország egyike azon kevés európai országnak, ahol a mai napig aktív vulkánokat találunk. Olaszország ugyanis két tektonikus lemez, az Eurázsiai- és az Afrikai-lemez találkozásánál fekszik. Ezek egész pontosan Szicília és a félsziget között futnak össze, ez az oka annak, hogy…

Olasz Észak és Dél: polenta vs. arancini

Régi közhely(?)  az, hogy az olasz északot és delet nem csupán a sok száz kilométer, hanem óriási kulturális és gazdasági különbség is elválasztja. Most, hogy frissen érkeztem egy jó kis szicíliai utazásról, úgyhogy nézzük, hogy ln hogyan látom ezt. Abszolút nincsenek bennem előítélet vagy ítélet, igaz, hogy Északon élek, de az olasz családom délről származott…

A legújabb olasz világörökség: a prosecco dombjai Conegliano és Valdobbiadene környékén

No tessék, úgy tűnik, hogy Olaszországnak minden évben odaítélnek egy újabb világörökségi címet. Tavaly Ivrea városának sikeréről számoltam be. A mai hír a Conegliano és Valdobbiadene „prosecco dombjai” frissen megszerzett címéről szólnak, amelyek elragadó szépségüknek, kulturális és egyedülálló mezőgazdasági  örökségüknek köszönhetően kerültek fel az UNESCO jeles listára.  A Veneto régióban található prosecco-dombok az 55. olasz…

Olasz autópályák kezdőknek és haladóknak

Írtam már egész részletesen az olaszországi közlekedésről, de a hozzám érkező kérdésekből úgy tűnik, hogy az olasz autópályák folyamatosan slágertémát jelentenek az errefelé készülők számára, úgyhogy jöjjön egy kis ismétléssel tarkított gyorstalpaló. Az olaszországi autós utakhoz mindenképp javasolt az autópályák igénybevétele,a  másodlagos utakon (strada statale, strada provinciale) történő utazás olyannyira meghosszabítja az utazásotokat (főleg, hogyha…

Sorrento: tökéletes kirándulás Nápolyból

Sorrento, ez a remekbeszabott Nápoly közelében, az azonos nevű félszigeten  fekvő városka szuper egynapos program, ha Campania székhelyén tekeregtek. Sorrento Nápolyból legegyszerűbben a központi pályaudvarról induló Circumvesuviana vonattal érhető el,melynek menetrendjét itt találjátok. Remek hír, hogy 2019-ben is közlekedik a Campania express, ami tekintettel az állomások csökkentett számára, fél órával hamarabb ér célba. A város…

Olasz nyelv haladóknak: avere le braccia corte

Olaszokkal beszélgettek éppen és arra célozgatnak, hogy nagyrabecsült kollégájuknak/barátjuknak/nagybátyjuknak/szomszéduknak rövid a karja (ha le braccia corte) ? Hát mi baja lehet ennek a szerencsétlennek? Végtagjai integritását illetően hála a jó égnek nagy valószínűség szerint semmi ok nincs az aggodalomra. A probléma a fejében, sőt a pénzhez való hozzáállásában keresendő.  Olasz haverjaink ugyanis ezzel fejezik ki,…

Meghalt Franco Zeffirelli

96 éves korában, egy hosszú betegséget követően római otthonában, ma 2019. június 15-én elhunyt Franco Zeffirelli,a világhírű olasz rendező, forgatókönyvíró és színész. Az idős művész élete végéig aktív maradt, olyannyira, hogy utolsó rendezése, a Traviata nyitja majd meg a veronai Arénában megrendezésre kerülő operafesztivált alig egy hét múlva, június 21-én, de a bemutatón ő már…

Capri nem elég exluzív? Vár Ponza

Ponza a mediterrán térség egyik legszebb szigete. Lazio déli partjaitól 50 km-re fekszik ez a sziget, a Gaetai-öbölben, és másik öt társával – Gavi, Palmarola, Zannone, Ventotene és Santo Stefano- együtt alkotja a Ponzai-szigeteket. Már a rómaiak is csodálták kivételes szépségét, a fasiszta rezsim idején pedig ide száműzték a rendszerrel nem szimpatizálókat. Ma közkedvelt célpontja…

2019. tíz legszebb olasz strandja- a Tripadvisor listája

Volt már arról szó, hogy a Tripadvisor minden évben rangsorolja a legjobb tengerpartokat, tavaly is megírtam, hogy melyek azok, amelyeket a legpazarabbaknak tart Olaszországban.  No és hogy hova menjünk 2019-ben? Ha még nem döntöttetek volna, itt egy mankó, ha pedig igen, akkor sincs gond, jövőre sem lesznek sokkal rútabbak! Nincs nagy meglepetés, tarol Szardínia. 1.…

Airbnb-tapasztalatok Olaszországban a vendéglátó szemszögéből

Mivel a hozzám intézett kérdések alapján úgy túnik, hogy slágertéma az olaszországi ingatlanbefektetés, azon belül is a rövidtávú, turisztikai célú lakáskiadás , gondoltam, hogy itt az ideje egy szép bokrétának a tapasztalataimról. Meséltem már arról, hogy hogyan is zajlik Olaszországban az ingatlan adásvétel , és hogy mi hogyan újítottunk fel egy remek áron vett házikót,…

Így káromkodik az olasz- kocsis üzemmód

Lehet szépen, kultúráltan, kifinomultan nyelvet tanulni, de amikor már olyan szintre jutottunk, hogy az adott országban nem adnak el, elkerülhetetlenül bele fogunk szaladni a vulgáris kifejezésekbe. Főleg Olaszországban. Rómában meg pláne. Senki nem káromkodik ízesebben és szemléletesebben egy rómainál. Egy római szentségelése zene az én füleimnek is, végeláthatatlan, örökké kitartó folyam. Ti viszont egyelőre maradjatok…

Bandiera blu: kék zászlós strandok 2019-ben

Tessék, itt is van a 2019-es lista Olaszország legjobb strandjairól. A Kék zászló program  a vízminőség mellett elsősorban a szolgáltatásokat, a tisztaságot, a környezettudatosságot értékeli. Ezért nem kell meglepődni azon, hogy az északi részeken: a ligúr és adriai szakaszon rengeteget találunk, és ahogy csorgunk lefelé a Csizma szárában, úgy ritkulnak. Mondtam már tavaly is, hogy…

Éljen május 1-je! A 2019-es római koncert

Május 1-je van, ami egyrészt azt jelenti, hogy döbbentem hajtom kezeimbe a fejem, hogy hova szaladt már megint el az év eleje, másrészt pedig azt, hogy nyilván mi sem dolgozunk, élvezzük a hétközepi intermezzót. Tavaly már elmeséltem, hogy mennyire fontos a május 1-jei római koncert Olaszországban. A hatalmas római koncertet, amit  minden olasz csak az…

2019. legjobb pizzériái Olaszországban

A Gambero Rosso kalauzról, ami tulajdon képpen a Michelin olaszországi megfelelője, már többször ejtettem szót. Ha céltalanul bolyonganánk az olasz gasztronómiában, a Gambero Rossohoz nyugodtan fordulhatunk, megmutatja nekünk, hogy merre érdemes kóstolgatni.  Ők szedték nekünk szép, színes-szagos csokorba a félsziget legjobb fagyizóit, és ők adnak kapaszkodót akkor is, ha Itália legjobb pizzériáit keressük. A pizzériák…

Gardaland: teljes őrület a Garda-tó mellett

A hét pont úgy jött ki, hogy húsvét, és az április 25-ei munkaszüneti nap miatt gyakorlatilag egy egész hétre leállt az ország. Én ma befáradtam merő jófejségből a munkahelyre, de valójában még mindig a hét elejei hullámvasutazást pihenem. Gardaland Olaszországban kötelező program, a legnagyobb vidámpark, családosok, és adrenalinra éhező fiatalok biztos, hogy kikötnek itt párszor…