Lavazza Múzeum, kávémániásoknak kötelező

„A kávé mindig valaminek a kezdete”. Francesca Lavazza Olaszország a kávéfogyasztók paradicsoma, mondtam ezt már. A napi koffeinadag legalább annyira fontos, mint a mindennapi kenyér. Kávét iszunk otthon, a munkahelyen, séta vagy bevásárlás közben megpihenve a bárban, útközben az Autogrillben az autópályán. Hogy milyen kávéból spájzolnak be az olaszok otthon? Lavazzából egész biztosan. A Lavazza…

A legjobb strandok Róma közelében

Rómába utazni tavasszal és ősszel a legjobb, már kellemesen bizsergetnek a napsugarak, jól esik az aperol spritz valamelyik teraszon, de nem csorog az izzadtság a combukon az egész napos menetben. Persze nem mindenki gazdálkodhat a szabadságával a római időjárás kénye-kedve szerint, akinek nyáron jut csak ideje az Örök Város bevételére, készüljön  embertpróbáló hőségre. A jó…

Együnk étteremben Olaszországban! Alapszabályok

Olaszországban jártatokkor, még ha a lehető legalacsonyabb költségvetést is szabtátok az utazásra, hogy az étkezésen megspórolt pénzt inkább múzeumokra, kirándulásokra költsétek, muszáj néha étteremben enni. Lehetetlen ugyanis elmerülni az olasz kultúrában a gasztonómia megismerése nélkül. Az olaszok annyira szeretnek enni, és annyira ragaszkodnak gasztronómiai tradíciójukhoz, hogy nem érdemes kihagyni a helyi fogások megkóstolását. Néhány alapvetés…

2018 legjobb olasz fagyizói- nyaljatok itt!

Az olasz élet ábécéjében a G betűt egyértelműen a gelatónak, azaz a fagylaltnak osztották, a nyári kánikula idején mi sem frissít fel jobban , mint egy dupla adag pisztácia vagy erdei gyümölcs.  Nem ritka, hogy egy tölcsér finomság kiváltja az ebédet. Észveszejtő hagyománya van Olaszországban a fagylaltnak, és viszonylag nehéz mellényúlni. Természetesen a legjobb olasz…

Július 20: sztrájkolnak a légiirányítók

Már éppen hiányzott egy jól időzített repülős sztrájk. Indulnak a nagy nyári szabadságolások, a fél világ útra kel, miért is bolondítsuk meg az olasz reptereket egy kicsit? Fekete napra ébrednek majd az utazásukat július 20-ra tervezők. Az olasz légiirányítókat összefogó valamennyi szakszervezet ugyanis úgy döntött, hogy általános sztrájkot hirdetnek erre a napra.  Eredetileg július 5-én…

Indul az ipari shopping- nyári leárazás 2018

SALDI SALDI SALDI. Megtanultuk már, hogy Olaszországban a téli és a nyári szezon végén is dúl a leárazás,  megy a bunyózás a jobb darabokért. Remek program. A legtöbb olasz régióban július 7-én indul a vásárlási láz, ez alól csak Szicília és Trentino Alto Adige kivétel. Előbbiben, valamint az utóbbi Trento provinciájában  július 1-jén indul útjára a…

Így közlekedj Olaszországban!

Beindult a nyári szezon, mindenki utazik, van, aki csak a tengerpartig, majd ott lecövekel egy hétre a napernyő alatt, van, aki az olajbarnára sült bőrt kulturális élményekkel szeretné megfejelni és már bőszen szervezi a csillagtúrát és a kirándulásokat. De hogyan is mocorogjunk Olaszországban? Segítek, ugyanis a közlekedés Olaszországban külön kaland. Itáliába eljutni manapság már nem…

7000 eurós bírság a kamu designer holmikért

Itt a nyár, aszalódunk a napon, alig várjuk, hogy Messiásként érkezzen a mozgóárus a behűtött kókusszal vagy mandulával, literszámra isszuk a granitát, és folyamatosan vonulnak el a napágyunk előtt a hamis Gucci/Louis Vuitton/Prada/Armani – és még sorolhatnám a legmenőbb designereket –  termékeket potom pénzért kínáló feketézők is.  Elmaradhatatlan része ez egy olasz tengerparti strandélménynek.  Mi…

Ezt sem én találtam meg: harminchatezer euró a gyóntatófülkében

Olaszországnak lett végre kormánya, és a csapból is ez folyik, az én szemem meg persze ennek ellenére a bulvárhíreken akad meg. Most éppen azon, hogy  a héten egy római templomban, a rövid nevű Santa Maria delle Grazie alle Fornaci egyik gyóntatófülkéjében, egész pontosan  a papi szék alatt harminchatezer euróra bukkantak. A busás összeget ötveneurós bankjegyekben…

Olasz nyári finomságok

Változik az évszak, változik a konyha is, és most már lassan évek óta mást sem hallunk, csak azt, hogy az aktuális nyáris szezonban ismét sorra dőlnek meg a melegrekordok, hogy őrjítő a kánikula, és ha tehetjük ki se mozduljunk otthonról. Ahhoz meg végképp nincs kedvünk, hogy bedurrantsuk a sütőt vagy hogy órákig álljunk a konyhapultnál.…

Nápoly: buszjárat a reptérről a kikötőbe

Nápoly mostanában egészen jó fej az idelátogató turistákkal, már mondtam, hogy a Campania Express vonattal már megkönnyítették a Sorrentóba vagy a Pompejibe történő civilizált eljutást, most pedig közvetlen buszjáratot indítottak a város nemzetközi repülőteréről a nápolyi kikötőbe. Sok újdonságot nem fogok azzal elárulni, hogy egy nápolyi utazás valódi megkoronázása egy legalább egy napos kirándulás a…

Olaszország, macskaország

Az olasz macska intézmény. Az olaszok imádják a macskákat , az olasz macska fogalom, amíg divat volt képeslapot küldeni, Rómából jó eséllyel a Colosseum macskáit dobtuk a postaládába.  Az olasz otthonokban hétmilliónál is több macska él, és simán megelőzik a kutyákat. Még engem is sikerült megtéríteniük, úgyhogy hajnalonként két dübörgő motor trappol  végig a hátamon…

Ingatlanfelújítás olaszéknál

Szóval az úgy volt, hogy kb. egy éve éldegéltünk teljes nyugiban az első közös, saját otthonunkban, amikor kitaláltuk, hogy van némi pénzünk, vegyünk egy lakóautót. Bőszen nézelődtünk épp a subito.it oldalon, amikor belefutottunk egy eladó házikóba. A házikó kb. öt perc sétára van a lakásunktól, de mivel egy olasz a WC-re is autóval jár, ezért…

Olasz nyaralás? Ezt ne tegyétek!

Ha Olaszországba jöttök nyaralni, a lehető legjobb döntést hoztátok. Meglesz a tenger,meglesz a napfény, meglesz a szellemi táplálék is, és a gyomornak és toroknak is maga a paradicsom Itália. Rutinos olaszosok nem nyúlnak mellé, kezdőknek azonban itt van néhány tipp, hogy mitől kell óvakodni ebben a pazar országban. Ha autóval vagytok, ügyeljetek arra, hogy a…

A nápolyi kávé alapszabályai: forró lórúgás

Olaszországban a kávé gyakorlatilag a nemzeti identitás része, az olaszok meg vannak győződve, hogy  a világon egyedül ők képesek jó kávét főzni, és fejvesztve menekülnek, ha félliteres papírpohárban felszolgált lötty jön velük szembe. Ha van olyan része Itáliának, amire a kávékultusz különösen  igaz, az Nápoly. Nápolyi rokonok látogatásáról rendszerint szívritmuszavarral szoktam hazatérni a napi 6-7…