Világörökség-spotting Olaszországban III. Dél

Világörökség tekintetében végigvágtáztunk már Északon és Középen, nem marad más hátra, mint bemelegíteni és Dél felé venni az utunkat. Különösen jó célpont ez, hiszen tavasztól késő őszig pazar az idő, mindenhol közel a tenger, nagyon jól kombinálhatjuk a tengerparti láblógatást a kulturális éhségünk csillapításával. Induljunk hát!

Szicília

Szicília a világörökségben leggazdagabb olasz régió, konkrétan kilenccel büszkélkedhet. Az immateriális világörökség részét alkotja a szicíliai népi marionett, valamint a bokros szőlőtermesztés. Ezeken kívül  minden más listás darab látogatható.  Indulhatunk az Etnától, és annak 16 városától, és haladhatunk tovább egyenesen a székhely, Palermo arab-normann emlékeiig, különös tekintettel a katedrálisra, a királyi palotára, Cefalú és Monreale dómjaira.

 

A szigeten vannak a világ legfontosabb ókori görög emlékeit: Agrigento régészeti lelőhelyeit (Valle dei Tempi, azaz Templomok völgye),  amely 1300 hektárával a legnagyobb a világon. Tíz dór stílusú templomot találunk itt, három szentélyt, egy nekropoliszt, erődöket, egy hellén város nyomait, két agorát. Ókor-őrültek napokat is el tudnak itt tölteni.  

9596317623_c6190104a0_h
Agrigento, a Templomok völgye

Siracusa egykoron a Mediterráneum legfontosabb görög városa volt. Itt áll a legnagyobb valaha épült ókori görög  színház . Pantalica és Naapolis nekropoliszai Siracusa közelében fekszenek, és mindegy ötezer barlangsírt láthatunk itt a dombtetőbe vájva.  

10307954723_6c9587133a_k
Siracusa naplementében

Aztán itt vannak Lipari-szigetek, elképesztő adottságaikkal. A hét idetartozó szigetet – Lipari, Panarea, Vulcano, Stromboli, Salina, Alicudi és Filicudi – az érintetlen természet jellemzi, és két aktív vulkánnal is hencegnek: Strombolival és Vulcanóval. Nyaranta elözönlik őket a turisták, hiszen ki mondana nemet arrra, hogy egy aktív tűzhányó lábainál csobbanjon a tengerbe?

9851821794_122d279f0a_o
Stromboli vulkánja

A Val di Noto későbarokk városai,    Caltagirone, Militello in Val di Catania,Catania, Modica, Noto, Palazzolo,Ragusa és Scicli – már  a középkorban is léteztek, azonban egy tragikus, 1693-as földrengés után csaknem teljes egészében újjá kellett őket építeni a kor stílusának megfelelően. A városépítészet, a paloták díszítése az európai  barokk legutolsó virágkorára jellemzőek.

21081964338_ec069d2532_k
Scicli

Piazza Armerina, ez a pompás kisváros Szicília kellős közepén fekszik, távol a tengerparttól, ide valószínűleg célirányosan keveredünk csak. Tele van olyan műemlékekkel, amelyek gazdag múltjáról árulkodnak. Legfotnosabb ezek közül a Villa Romana del Casale,amelyet az i.sz. IV. században építtetett egy tehetős római család. A villa elsősorban csodálatos, és kiváló állapotban fennmaradt  mozaikjairól híres.

11307807785_bb7a9f52c0_k
Villa Romana, PIazza Armerina

Campania

Campania sem marad sokkal le Szicília mögött a világörökségi helyszínek számát illetően, itt egész pontosan hatot pipálhatunk ki  a listánkról. Kiindulópontunk egy UNESCO-túrához optimális esetben Nápoly történelmi központja. A várost görög telepesek alapították i.s. 470-ben és jónéhány népcsoport végigvonult rajta. A rómaiak, normannok és franciák mindannyian jól érzékelhető nyomokat hagytak maguk után.

A Costiera Amalfitana (Amalfi tengerpartja) egyedülálló vidék, amely tökéletes példája a jellegzetes mediterrán környezet és a felbecsülhetetlen értékű kulturális emlékek uniójának. A terület 11.231 hektár a Nápolyi-és a Salernoi-öböl között, a Tirrén-tenger partján, és tizenhat varázslatos települést foglal magába: Amalfi, Atrani, Cava de’ Tirreni, Cetara, Conca dei Marini, Furore, Maiori, Minori, Positano, Praiano, Raito, Ravello, Sant’Egidio del Monte Albino, Scala, Tramonti, Vietri sul Mare.  A partszakasz városai különböznek egymástól, mindegyiknek megvannak a saját hagyományai, jellegzetességei, amelyek egyedivé teszik. A terület legfontosabb építészeti alkotásai Amalfi katedrálisa, Cetara szaracén tornya, a San Salvatore de’ Bireto templom Atraniban, a Villa Rufolo Ravelloban.

10626593554_d962971cc6_k
Positano

 

Kihagyhatatlan Pompeji amely régészeti lelőhelye Herculaneummal és Torre Annunziataval együtt került fel a listára. Nem nagyon kell bemutatni sehol nem láthatunk bele ennyire jól az ókori rómaiak mindennapjaiba , mint itt. Ott állt meg az ido, amikor 79. augusztus 24-én elpuszította a Vezúv. Áll a kocsma,  rácsodálkozhatunk a pajzán falfestésekre egyes villák falain, beleborzonghatunk a gyermekeiket töleléssel védelmezni próbáló anyák porhüvelyén.6915948572_d5645d0682_k

Cilento és Vallo di Diano Nemzeti Park, Paestum és Velia területe dimbes-dombos campaniai vidék, ahol a lankákat a Tirrén-tenger kékjében visszatükroződő olajfák borítják.Patakok, gesztenyefák lépten-nyomon. Olaszország második legnagyobb nemzeti parkja ez, és körülbelül 1800 autokton növényfaj otthona. Azonban nem csak biológusoknak paradicsom ez a vidék, természetesena történészek sem csalódnak, hiszen ez is Magna Grecia volt valaha, Paestumban és Veliaban ennek megfelelően akad egy-két lelet…

A Casertai királyi palota és kertje 1997. óta részei a világörökségnek. A 18. században tervezte  Luigi Vanvitelli, III. Bourbopn Károly megrendelésére, és a palota az olasz barokk legkiemelkedőbb darabja. Részleteiben aprólékosan kidolgozott, hihetetlenül gazdag. Négy monumentális udvara van, és egy pazar előkertje.  Nem titkoltan másik két királyi rezidencia legjobb ötleteit lopták el és dolgozták itt egybe, Versailles kastélyáét és a madridi Escorialét.

Egy nápolyi, és környékbeli kiránduláshoz ráadás tippeket itt találhattok.

16721554534_ae5792a3c5_o

Puglia

Puglia, ez a hatalmas régió három állomással szerepel a listánkon. A legkedvesebb ezek közül Alberobello városa, jellegzetes, trulli stílusú házaival.  Az épületek neve a görög τρούλος ,azaz kupola szóból ered, amely az ókori kúpalakú kőépületekre utal. Az épületek mészkőből épültek mindenféle kötőanyag használata nélkül, Puglia nagyobb részén elterjedtek, de fővárosuk minden kétséget kizáróan Alberobello, ahol az egász városközpont trullikból épült fel.

15174561169_22b40e4cef_k

Pugliában áll a Santuario di San Michele, azaz Mihály arkangyal szentélye,  Monte Sant’Angeloban, és  a “longobárd emlékek Itáliában” gyújtőkategória tagja. A Monte Sant’Angelot a franciaországi Mont-Saint-Michel-lel, és a piemonti Sacra Di San Michelével összekötő vonal az ezoterika rajongóinak egy kedvelt témája, állítólag hatalmas erő és energia lelhető fel itt.

Az andriai  Castel del Monte di Andria, amit az olasz egycentes  euróérméről is ismerhetünk, a legendák szerint a templomosok rendjéhez kötődik. 1240-ben épült, és ha ma a semmi közepén van, akkor gondolhatjuk, hogy akkor mennyire ott volt. Nyolcszög az alapja, és a középkori építészet iskolapéldája. Több stílust ötvöz, a bejárat oroszlánja román stílusúak, a tornyok gótikusak,  belsejében a muszlim művészet is visszaköszön.

428521519_637ec84560_o

Basilicata

Ennek a távoli, elhanyagolt régiónak “csak” egy világöröksége van, az viszont annyira jelentős, hogy amióta szélesebb körben elterjedt a híre, az egész világ idevágyik.  Matera, a világ harmadik legrégebbi városa, és a sziklák városaként is ismert ( “città dei Sassi”) hiszen kezdetekben nem volt más, mint természetes barlangok összessége, amelyek idővel bonyolult struktúrákká alakítottak át, sőt még két természetes amfiteátrumot is találunk itt. Matera óvárosában sétálgatni valódi időutazás, a város területe a paleolitikum óta lakott, az emberi környezet tökéletesen alkalmazkodott  a természeti adottságokhoz, és évszázadokon keresztül ennek a szimbiózisnak megfelelően fejlődött. Materát második Betlehemként is emlegetik, hiszen többször volt már díszlete bibliai témájú filmeknek, amelyek közül a leghíresebb Mel Gibson Passiója.

 

243780911_ea2c486d5f_o
Matera

Szardínia

19089468838_5cebb9cb3e_k
Barumini

Szardínián a hagyományos tenorének, és a Faradda de li candarrei ünnepének immateriális javai mellett, van egy látogaható UNESCO oltalom alatt álló épületegyüttes is, a Barumini mellett fekvő Su Nuraxi, amely a bronzkorból származó lakóépületek “nuraghe” lelőhelye. Tökéletes példája annak, hogy a történelem előtti időkben egy nép milyen kreatívan bírta kiaknázni a rendelkezésére álló anyagokat és technikákat. Legfontosabb, és egyben központi épülete a “Su Nuraxi”  és e köré szerveződött a többi.

(Visited 814 times, 1 visits today)

Olvasd el ezt ist!

Következik