Az Illy kávét olaszosoknak nem kell bemutatni, jellegzetes szürke-piros színkombinációjú fémdobozaik minden olasz szupermarket polcán ott sorakoznak.
Illy Ferenc Temesváron született 1892-ben, amikor az még bőven az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, és emiatt huszonkét éves korában megkapta a behívóját a birodalmi hadseregbe. Az olasz fronton kötött ki, majd az első világháború végével sem tért haza, hanem Triesztben maradt az akkor már itt élő lánytestvérénél, Millynél. Millynek két lánya is volt, akik tisztességes neveléséhez hozzátartozott az is, hogy zongoraleckéket vegyenek, így történt az, hogy Ferencünk szerelembe esett a zongoratanárnővel, a szép Vittoriával, akit feleségül is vett, és végleg treszti polgárrá avanzsált. A trieszti kikötőbe a világ minden tájáról érkeztek kakaó-és kávészállítmányok, és Illy is ezen a területen helyezkedett el. Triesztben akkortájt nagyjából hatvan kávégyártással foglalkozó cég működött.
Illy életét a multikulturális környezet jellemezte, apja magyar, anyja németajkú volt, felesége Johannesburgban született trieszti apától és ír anyától. A családi asztalnál az étel magyar, a társalgás nyelve a német volt.