Az olaszországi kezdés legnehezebb része a lakáskeresés. Nem vicc. Albérletet találni Torinóban vagy Milánóban teljes agyrém, nézzük, hogy Vandáék hogyan ugrották meg ezt az akadályt.
Viszonylag rutinos költöző madarak vagyunk, de a lakáskeresés minden alkalommal a legnehezebben megugorható része az új életnek. Nem csak azért, mert egyáltalán nem mindegy hol lakik az ember gyerekekkel, hanem azért is, mert általában helyismeret nélkül kell megtalálni az új családi fészket, lehetőleg még a költözés előtt.
Így volt ez torinói költözésünk alkalmával is, nehezítve azzal, hogy az olasz nyelv – egyelőre – nem az erősségünk.
Hogy kezdtem el keresni a tűt a szénakazalban? Célkeresztbe vettem az egyetlen biztos pontot, az iskolát, és e köré igyekeztem belőni a lakáskeresés szempontjából számunkra érdekes városrészeket. Minden országban megvannak a tuti ingatlan portálok, így közelebbi barátságot kötöttem az idealista.it és a spotahome.it oldalakkal. Megtanultam a legfontosabb kulcsszavakat, mint pl az „arredato” vagyis bútorozott, vagy a „camera da letto”, magyarul hálószoba kifejezéseket, és elkezdtem bogarászni a lakáskínálatot.
Az első néhány keresés a teljes káosz jegyében telt, csapongtam az alapterület nagysága, az elhelyezkedés és a „milyen messze van ez a sulitól” vezényszavak között. Aztán tisztult a kép, a google térkép is roppant hasznosnak bizonyult, amikor az utcaképet ellenőriztem, hogy milyen az adott miliő. Órák hosszat nézegettem, szűrtem az opciókat, olvasgattam a lakás leírásokat és szépen szűkült a kör.
A következő kihívást az jelentette, hogy ugyan minden hirdetésnél ott van a „contatta” gombocska, de mit kell ilyenkor írni? Így hát megfogalmaztam a legfontosabbakat angolul és már küldtem is az érdeklődő üzeneteimet. Telnek a napok, suhannak az érdeklődő üzenetek, válasz semmi. Ne felejtsük el, hogy ekkor már július közepét írunk, szeptembertől pedig költözünk, úgyhogy jó lenne kicsit közelebb kerülni az áhított célhoz, ami jelen esetben egy kedves kis lakás Torinó közepén. Mert hogy addigra már egyértelművé vált számunkra, hogy a belvárosban keressük új otthonunkat, hogy egyrészt véget érhessen az évek óta tartó reggeli gyerekfuvarozás, másrészt pedig, mert terveink szerint autó nélkül húzzuk majd ki ezt az egy évet Torinóban.
Szóval küldöm az üzeneteket, nézem a kiadó lakásokat és várom a válaszokat türelemmel. Eleinte. Aztán egyre türelmetlenebbül, mivel július utolsó hétvégéjére már megvettük a repülőjegyeket, és nem titkolt vágyunk, hogy a kint tartózkodásunk két napja alatt szívesen megnéznénk néhány kiadó lakást, hogy a legjobbat választhassuk ki a lehetőségek közül.
Hogy mi lett a több hetes keresgélés, írogatás – és a végén már – telefonálgatás vége? Hát az, hogy úgy ültünk fel arra a bizonyos repülőre Budapesten, hogy egyetlen előre leegyeztetett időpontunk sem volt lakásnézés kapcsán és a teljes homályba, egy szürkés ködfelhőbe fejest ugorva folytattuk a lakáskeresést, ekkor már Torinóban.
Szombat éjjel érkeztünk meg, vasárnap, július végén még az sem dolgozik, akinek egyébként nem esik nehezére, így a városban, 40 fokban bolyongva nézegettük az”affitta”, vagyis „kiadó” táblácskákat az egyébként csodaszép torinói épületek homlokzatain, abban a reményben, hogy hátha ráakadunk álmaink új otthonára.
Eljött a hétfő, és úgy döntöttünk, ahogy valószínűleg mindenki döntene hasonló helyzetben: reggel belépünk az első ingatlan iroda ajtaján és az összes meghirdetett ingatlanuk közül kikeressük azt a néhányat, amelyek számításba jöhetnek és még aznap meg is tekinthetők. Oda is sétáltunk a vasárnap már kifigyelt irodához, és vártuk a csodát. Hát a csoda nem jött el, mert az az iroda azon a héten bizony nem nyitott ki, valószínűleg szabadságolták magukat, de nem pazaroltak túl sok papírt arra, hogy kiragasszák a bolt ajtajára, hogy erről más is értesülhessen. Így hát lógó orral és egyre reményvesztettebben sétáltunk tovább a hőségben. Lehet, hogy ezen bukik majd el a családi projekt?
Bandukoltunk a Via Po-n és kerestük a nyitva tartó ingatlan irodákat. Az egyik sarkon egy nagyon impozáns kirakatba botlottunk, egyértelműen közük volt az ingatlanokhoz.
Olyannyira luxus a hely, hogy be sem tudtunk menni, csak abban az esetben, ha a recepciós hölgy megnyomja a gombot és szabad utat enged nekünk. Persze ez sem a mi helyünk volt, mert ingatlanos cég ugyan, de eladással foglalkoznak és nem lakásokban, hanem hatalmas épületekben gondolkodnak, amire nekünk per pillanat nincs szükségünk. Ellenben adott egy tippet: nézzük meg a szomszéd utcában lévő ingatlanost, ő úgy tudja ott van valami ilyen iroda.
Átcaplattunk tehát a 2-3 utcasarokkal arrébb valóban létező irodához, de mivel a 10:30-as nyitás előtt érkeztünk, így volt időnk egy hűsítő gyümölcslé mellett lecsekkolni az ingatlan iroda ajánlatait. Találtunk egy lakást a repertoárban, ami elég pofás, jó az ára és még az elhelyezkedése is ideális. 10:31-kor felsorakoztunk az iroda bejáratánál, s legnagyobb megdöbbenésünkre kinyílt az ajtó. Jesszus, nyitva van az iroda, most mi lesz?
Hát az lett, hogy ezt a lakást délután 4:30-kor megtekintettük, majd 5-kor alá is írtuk azt a papírt, ami egy bérleti szerződés „előjátéka” és ha a tulajdonos is elfogad bennünket bérlőnek, akkor következhetnek az igazi lakásbérleti szerződés előkészületei. A lakásnézés ideje alatt teljesen szótlan és bennünket csendesen méregető 75 év körüli olasz úrnak vagy szimpatikusak voltunk, vagy már nem volt kedve tovább mutogatni a lakást, de aláírta a számunkra eufórikus élményt nyújtó papírt és ezzel megnyitotta számunkra az Olaszországba költözés hatalmas kapuját.
Hogy ebből mit tanultam? Sok mindent. Például azt, hogy az olaszok nem szeretnek írásban válaszolni semmire. Ezt már a gyerekek iskolája kapcsán is tapasztaltuk, amiről az első blog bejegyzésemben írtam. Hogy nem kell mindig ragaszkodni a megszokott menethez, egy választási lehetőség esetén is bejöhet az ász. Hogy nem ártott volna, ha beszélünk olaszul, mert elsőre úgy tűnik, hogy még az ingatlan piacon sem igazán tudod használni az angol nyelvet. És, ami tudom, hogy sokaknál kiveri a biztosítékot, de én hiszek benne: ha valami meg van írva a sorsodban, akkor ahhoz kapsz fentről segítséget és megoldódnak a nehézségek…
Vandál olaszországi kalanjai így kezdődtek.
