Mit tett le Torinó az asztalra?

Ha valaki még egyszer azzal jön nekem , hogy Torinó egy büdös, szürke iparváros, ahonnan legfeljebb megbízhatatlan autók származnak, gyorsan az orra alá dörgölöm majd ezt a posztot, hogy lássa csak, Torinó mi mindent tett le szó szerint az asztalra.  Olaszország annyi mindent köszönhet Torinónak, hogy felsorolni is nehéz lenne, jöjjön a dolog gasztonómiai oldala.

1. Tramezzino: a gyors olasz ebédszünetek egyik leggyakoribb főszereplőjének. Ez a háromszög alakú szendvics puha toastkenyérből készül, amit sajttal, felvágottal, zöldségekkel töltenek meg. A tramezzino a város egyik legfontosabb bárjában a Caffé Mulassanóban született, a Piazza Castellón. A Piazza Castello amellett, hogy a város vérkeringésének központja, és itt pompázik a királyi palota  , a gasztronómiában is fontos nyomokat hagyott, hiszen nem csupán a tramezzino született itt, hanem a vermut is.  A tramezzino idén jauárban pont száz éves, mégis mit sem kopott a vonzereje. 1926-ban  még elsősorban aperitivókhoz szolgálták fel „borkorcsolyának”, de akkora sikert aratott, hogy később délben is készítették. A nevét pedig  Gabriele D’Annunzio költőtől kapta.

 

2. A vermut. A vermutnak már külön posztot is szenteltem, olyannyira megkerülhetetlen tényező ez Torinó gasztrokultúrájában ez a likőrbor. 1786-ban született, és Antonio Benedetto Carpano készítette az esőt muskotályos bor és mindenféle fűszerek titkos keverékéből, a Királyi Palotától néhány lépésre található üzletében. Ha hosszabb időt töltünk el a városban érdemes ellátogatni a Martini & Rossi múzeumába is.

3. A pálcikás fagyi 1939-ben született a Gelateria Pepino fagyizóban, és az egész torinói gasztronómia egyik legfinomabb találmánya. Eredetileg Pinguino (pingvin) néven terjedt kávé-, tejszín-, gianduia-, menta-, mogyoró- és ibolya(!!)ízű változatokban, amelyeket ropogós csokoládé borított be. Ma is kapható, ha a Piazza Carignanon jártok, nézzetek be ebbe a hangulatos kávézóba, és kérjetek egy Pinguinot.

4. A grissini 1679-ben látta meg a napvilágot egy torinói sütőből kikecmeregvén. Az akkori trónörökös, II. Viktor Amádé nehezen emésztette a kenyeret, ezért találtak ki számára egy  jó kis helyettesítőt. A grissini neve a ghërsa szóból származik, ami piemonti dialektusban hosszúkás kenyeret jelent. Már a kezdetektől óriási lelkesedés vette körül, nem csak a könnyed emészthetősége miatt, de amiatt is, hogy hetekig el lehetett tárolni. Maga Bonaparte Napóleon is annyira szerette, hogy futárszolgálatot üzemeltetett Torino és Párizs között, hogy mindig hozzájuthasson.

5. A gianduiottót 1865-ben kezdte el gyártani Caffarel cég. ebben az időszakban a napóleoni bojkott következményeképp szűkös volt a kakaókeret, ezért két szemfüles torinói: Gay és Prochet kitalálták, hogy egy Torinó környékén igen elterjedt termékkel, a Langhe-vidék kitűnő minőségű mogyorójával helyettesítik majd a kakaót. A gianduiottót az 1865-ös karneválon mutatta be a város legismertebb farsangi alakja, Gianduja, akiről nevét is kapta.

6. A zabaione egy tojássárga-alapú krém, amelyt cukorral és likőrrel ízesítenek. A 16. század derekán Torinóban alkotta meg San Pasquale Bayon, aki azóta a szakácsok és a cukrászok védőszentje. A legenda szerint a spanyol szerzetes egyszer Torinóban járván véletlenül cukrot tett a tojássárgájába. Hogy mentse a menthetőt a keverékhez marsala bort adott…és máris elkészült a zabaione, piemonti nyelven sanbajon, ami a szent nevének torzítása.

Másik verzió szerint a torinói asszonyok sokat panaszkodtak Bayonnak, hogy fáradtak a férfiak, nem lesz ebből gyermekáldás, ő pedog erre  problémára találta ki megoldáskét a fehérjedús energiabombát.

7. A spumante: 1859-ben  Carlo Gancia – aki tanulóéveit nem meglepő módon a Piazza Castello egy likőrboltjában töltötte-  vezette be a  champenois módszert a muskotályos szőlők feldolgozásában, annak érdekében, hogy minél gyorsabban, így minél olcsóbban állítsák elő a termékeket. Ennek eredményeképpen született a spumante az olasz habzóbor.

 

8. A bicerin egy csokoládé- és kávéalapú forró ital tejhabbal, amelyet 1763-ban készítettek először a Caffé Confetteria Al Bicerin nevű kávézóban, ami a mai napig őrzi az ital titkos recetjét. Ez volt az államférfi, Cavour kedvenc kávéja, de iszogatott is Umberto Eco is. A kávézó ma is működik, de mivel a bicerinnek (piemonti nyelven pohárka) mindig szezonja van, ezért ha egy igazi, hamisítatlan pohárkára vágyunk, készüljünk fel, hogy sokat kell várnunk. Némileg enyhíti ezt a kínt az, hogy ezt egy csodaszép téren tehetjük meg