Aktuális olaszmamma

Uffizi: vége a sorban állásnak

Ha jártatok már Firenzében, akkor biztos fenn volt a listátokon a világ egyik legszuperebb múzeuma, az Uffizi képtár. Így valószínűleg tapasztalatból tudtjátok, hogy az Uffizi meglátogatásához elsősorban türelemmel kell magatokat felvérteznetek, hiszen főleg főszezonban – és Firenzében gyakorlatilag az egész év az- akár órákat is állhatok a galéria előtt kígyózó sorban, mire bejuttok.

Az Uffizi igazgatója, Eike Schmidt azonban bejelentette, hogy ezeknek a rettenetes soroknak hamarosan egy algoritmus fog véget vetni. A technológiát az Aquilai Egyetem fejlesztette ki, és a lényege abban áll, hogy a galéria árkádjai alatt található interaktív kioszkokból vásárolt jegy meghatározott idősávot határoz meg a látogatóknak a vizitre, így, ha az illető ezt betartja, nem kell várnia a belépésre.

Az időpontot több éven keresztül folytatott adatgyűjtés eredménye alapján határozzák meg, ami figyelembe veszi többek között a látogatások átlagos időtartamát, a múzeum befogadóképességét,és a meterolológiai tényezőket is. A rendszert pont most vasárnap, a főszezon utolsó ingyenes vasárnapján tesztelték, és a 7561 megelent látogató valamennyijének sorban állás nélkül sikerült bejutnia a múzeumba.

Felesleges magyarázni, hogy mennyivel kellemesebb a sorban ácsorgás helyett egy firenzei sétával, vásárolgatással vagy egy másik múzeum vagy templom megtekintésével tölteni azt az időt, amit egyébként az Uffizi bejárata előtt töltöttünk volna bebocsátásra várva. A teszt vasárnapján kifejezett nyertesként került ki a helyzetből a galéria tőszomszédásgában található Pitti-palota, amely a látogatók számának 62%-os növekedését könyvelhette el, hiszen az Uffizi időpontjára várók egy része, a felszabadult idejét a palotában töltötték el.

A módszert hamarosan minden nap alkalmazni fogják, és  akényelmi szempontok mellett az igazgató kiemelte az intézkedés biztonsági jelenztőségét is. Ne feledjük el, hogy a hosszú sorok könnyű célpontjai bármilyen támadásnak,de elegendő csak az errefelé eddig szívesen portyázó zsebesek megfékezésére gondolni.

 

(Visited 1 159 times, 7 visits today)

You may like

Visitando il nostro sito, aziende preselezionate possono accedere e utilizzare alcune informazioni relative al tuo dispositivo e a questo sito per pubblicare annunci pertinenti o contenuti personalizzati. È importante sapere che gli annunci ci aiuteranno a mantenere il nostro servizio gratuito. I dati personali saranno trattati sulla base del consenso secondo legge dell'Unione Europea Art.6(1)(a) GDPR o come interesse legittimo ai sensi dell'Art.6(1)(f) del GDPR. Informativa sulla privacy dell'editore more information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Chiudi