Miért nem tudom megszeretni Milánót?

Imádom Olaszországot, a világ legszebb, legváltozatosabb, legszerencsésebb helyének tartom. Lépten-nyomon hagsúlyozom, hogy mennyire gyönyörű, hogy akárhová megyünk találunk magunknak valami elképesztő látnivalót, és ez egy elég nyomós ok a listán, amin azt foglaltam ösze, hogy miért is jó Olaszországban élni. 

Milánóval azonban nem tudok megbarátkozni. Olaszország második legnagyobb városa, a pénzügyi élet központja, a divat fővárosa. Csak tudnám, hogy az a sok kreatív és kifinomult ízlésű divvattervező nem tudott valami, a szemnek kedvesebb helyet találni a pávázásra?

Cáfoljatok meg, de Milánó egy hatalmas, szürke, szomorú, szmogos város, ahol a legnagyobb attrakció, az egyébként tényleg jól megcsinált Dóm, és a tér, amelyre épült. Ha idáig eljutottunk, már jók vagyunk, mert ezzel már a felét letudtuk annak, amit Milánó adhatott.

A térről átsétálhatunk a Galleria Vittorio Emanuele II-n, ami milánói szinten mutatós ugyan, de annyira egyedi, hogy van egy ikertestvére Nápolyban, és több kis unokatestvére egyéb olasz városokban, többek között Torinóban is.  Jó, gondolhatja a tájékozott utazó, akkor szelfizek egyet a Scala előtt,mégiscsak a világ leghíresebb operaháza. Térkép beizzítva, a Galleriától szinte  csak pár lépés és ott vagyunk, de nyilván hülye a GPS, mert nem találjuk. Aztán kicsit jobban hunyorítunk, és rájövünk, hogy az épület, ami a csongrádi művelődési házra , esetleg a kormányhivatalra hajaz, az lesz az.

Amire még fene büszkék az itteniek, az a Castello Sforzesco, ami egy helyes kastély egy nagy parkban, de  ha már Olaszország, akkor Torinó Savoya-rezidenciái meg Caserta és a reggia…..azért egy látogatást megér, legyünk nagylelkűek.

Kultúrlények is vagyunk, úgyhogy Az utolsó vacsorát is jó lenne megnézni, kár, hogy tegnap, azaz január végén egy-két szerencsétlen februári időpontot leszámítva pirosan ordítottak a helyfoglaló rendszer naptárjának napjai, mert a jegyüzérek már lefoglalták az összeset egész évre előre, hogy aztán idegenvezetéssel együtt borsosabb áron tudják eladni az érdeklődő utazóknak. Ami tényleg megér egy misét az a Piacoteca di Brera képtár, ahová ráadásul hónap első vasárnapján ingyen mehetünk be.

Ma reggel adni akartam egy újabb esélyt Milánónak, mert egy magyar barátnőm épp arra járt, én meg épp a reptérre kísértem apát. Olaszországban vagyunk, a nagyvárosok forgalma elviselhetetlen, gondoltam, hogy majd a végállomásról metróval. Ott keringtem hosszú perceket abban a tipikus milánói ködben, amit vágni lehet, és amitől még szerencsétlenebb az egész város, és a metróállomás közelében mindenhol csak “kizárólag jogosultaknak” fenntartott parkolók, meg egy pár másik hozzám hasonló keringő partra vetett hal. A hajnal ötös kelés, a szmog és a bénázás megint elvették a kedvem attól, hogy megpróbáljam megszeretni Milánót, és ma reggel sokadszorra ismét megállapítottam, hogy a legjobb dolog, amit az ember Milánóban jártában tehet, hogy elmegy Torinóba, ami csodás napsütéssel, a hófödte Alpok ölelésében várt minket.

Most mondjátok meg, hogy szeressem meg Milánót?

(Visited 1 846 times, 13 visits today)
One comment Add yours

Következik