Ígérem, hogy nem fogok átmenni gasztroblogba, de ezt még megmutatom, kicsit túlaktivizáltuk magunkat a konyhában a karácsonyi karantén idején. A panettone gastronomico az egyik kedvenc előételünk, nem csak azért mert fincsi, hanem azért is, mert nagyon mutatós. Az alapja egy sós panettone (ezt lelkesebbek maguk is elkészíthetik), amit szeletekre vágunk, de szerencsés esetben már felszeletelve vásároltuk meg, úgyhogy még ezzel sem kell bíbelődni. Karácsonyi és szilveszteri asztalok immár elmaradhatatlan tartozéka ez a maga egyszerűségében szuper antipasto, elkészítése pedig olyannyira gyerekjáték, hogy én a saját csimotámmal csináltam az idén. Töltöttünk már együtt az idén pandorót is a karácsonyi karanténkonyhában, nos hát íme ennek a sós unokatesvére.
A felszeletelt panettonét szeletenként különböző töltelékkel foguink ízesíteni, és abszolút a ti ízléseteken múlik csak, hogy mivel pakoljátok majd tele. Mi klasszikus, és a hűtüben szinte minidg fellelhető hozzávalókkal dolgoztunk, így került a miénkbe friss krémsajt, lazac, főtt sonka, nyers sonka, provolone sajt, és csípős szalámi (spianata calabra). A lehetőségek azonban végtelenek, csak a fantáziátok szabhat neki határt. Ami fontos, hogy egy megpakolt szeletre két üres kerüljön, mert a végén a lényeg az lesz, hogy egy jó nagy betöltött tornyot kapunk, amit majd négy részbe vágunk, és az asztaltársaság tagjai apró miniszendvicsekként fogják fogyasztani és eltüntetni a tornyunkat. Ilyen szorgosan csináltuk:
Nálunk már akkor is készül sós panettone, amikor Magyarországon töltjük az ünnepeket, jellemzően a haverokkal töltött szilveszteri összeröffenésen rukkolunk vele elő, hiszen bor-vagy sörkorcsolyaként is kiválóan szuperál. A szilveszteri mbulira még elkészülhet, vigyázz, kász, tűz, rajt! Jöhetnek a látogatók.
