A Superga-dombról, ős az itt történt katasztrófáról én is írtam, sőt egy részletes fejezetet is kapott az Ótikalauz az édes élethez című könyvemben. Vanda ilyennek látta. (Helén)
Mikor nyáron Torinóban jártunk és sétáltunk a városban naphosszat, megállapítottam, hogy a város a tipikus „olaszos” hangulata mellett emlékeztet Párizsra is. A csodaszép fás, árnyékos sugárutak és a hangulatos épületek engem a francia fővárosra emlékeztettek. Torinó volt egyébként az egyesült Olaszország első fővárosa és a királyi család is itt éldegélt, ezért nem csoda, hogy a városban palotákból, hatalmas terekből elég jó a felhozatal.
Aztán ahogy jobban átláttuk Torinó fekvését, valahogy Budapestre is emlékeztetett. Úgy, ahogy Budapestet a Duna szeli ketté, Torinót a Pó folyó. És itt is a folyó egyik oldala sík és nyüzsgős, a másik oldalt pedig dombok teszik izgalmassá. Ez a része a városnak nyugodtabb és itt találhatóak a kertes, családiházas övezetek is.
Ennek a különleges városnak kertvárosias oldalán található a Superga nevű domb is, ahol egy 1717 és 1731 között épült csodás
bazilika helyezkedik el. Komolyabb gyalogtúrának sem rossz ide felmászni, mi azonban egy másik megoldást választottunk, ami kevésbé sportos, viszont annál élvezetesebb. A 670 méter magas dombra ugyanis egy nagyon kedves, piros kocsikból álló fogaskerekűvel is fel lehet jutni. A nagyjából 20 perces út alatt a nyitott kocsikból álló vonat 3.135 métert halad felfelé egy hangulatos erdei úton, melyet két kisebb alagút tesz még izgalmasabbá.
A fenti végállomástól már csak két perc felsétálni a bazilikához, amely előtt a szépen kialakított teraszról nagyon megkapó látványt nyújt a város, háta mögött az Alpok tekintélyt parancsoló vonulataival.
Maga a bazilika is gyönyörű látvány, minket azonban egy másik, kissé szomorú esemény vonzott ide. 1949. május 4-én ugyanis éppen ennek a bazilikának a hátsó falába csapódott bele az a repülőgép, amely azt a Grande Torino foci csapatot szállította haza Lisszabonból, amely a korszak verhetetlen csapatának számított. Ők adták az olasz válogatott legjavát, ötször nyerték meg az olasz bajnokságot és egyszer az olasz ligát. A szerencsétlenségben a csapat mind a 18 tagja életét vesztette, köztük a magyar származású játékos, Schubert Gyula és a legendás csapat segédedzője, a szintén magyar Erbstein Ernő is. A gépen egyébként 31-en utaztak, a szerencsétlenséget senki nem élte túl.
És hogy mi okozta a katasztrófát? Állítólag a rossz időjárási körülmények sem kedveztek a repülésnek, a vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a gép már leszálláshoz közeledett a torinói reptér felé, amikor a pilóták – önhibájukon kívül – belerepültek a bazilika falába. A magasságmérőjük ugyanis valószínűleg meghibásodott és kétezer méteres magasságban megakadt, így a pilóták nem észlelhették a viharban, hogy valójában sokkal alacsonyabban repülnek.
A bazilika háta mögött található egy tábla, több kép, zászlók és egyéb tárgyak, melyeket a zarándokhelyre látogatók hoznak magukkal, tisztelegve a katasztrófa áldozatai előtt.
Minden évben a tragédia évfordulóján több ezrek látogatnak el a Superga-dombra, hogy visszaemlékezzenek erre a szívszorító eseményre. Bár nem vagyok nagy focirajongó, tényleg magával ragadó ez a tragikus helyszín és bár különösebb kötődésem sincs a Grande Torino csapatához, mégis azt gondolom, hogy megérdemelne ez a szomorú helyszín egy kicsit komolyabban megkomponált emlékhelyet.
És végül egy érdekesség a fogaskerekűvel kapcsolatban: mivel a kocsik nem fordulnak meg a végállomásokon, az út viszont elég meredeken vezet fel a hegyre, a kocsik üléseinek támlája átfordítható, hogy senkinek ne kelljen a menetiránynak háttal utaznia. Mindezt majdnem 100 éve, az 1930-as években építették meg ilyen okosan.
