Attiláék beszámolját a Piazza Vittorión hagytuk kicsit pihenni, és most jöhet az újabb nagy levegő, nézelődjünk tovább Torinóban!
A következő célpont a belváros déli része volt, az a rész, amit még gyalogosan kényelmesen be tudtunk járni. Megint vagy két parkon mentünk keresztül, amire elértünk a Via Dei Mille 22. szám alá. Két nyelven is emléktábla örökíti meg, hogy ebben a házban, éppen az első emeleten élt emigrációja alatt és halt meg Magyarország kormányzója, Luigi Kossuth. Sosem voltam túlzottan Kossuth-rajongó, de ezt is „kötelező” elemnek gondoltam, nem is volt kerülő a további útvonalat tekintve és a gyerekek is átérezték (nekik reggel nem mondtam, hogy ez is „útba esik”), hogy magyar szempontból fontos helyen járunk, még fotót is készítettek az épületről, emléktábláról!
A Borgo Medioevale egy középkorias vár, amely szintén egy hatalmas parkon (Parco del Valentino- Olaszmamma) keresztül közelíthető meg (nem győzöm kapkodni a fejem, hogy mennyire sok a zöldfelület a városban), ahol hétköznap délelőtthöz képest is elég nagy nyüzsgés volt, fiatalok, idősek, kocogók, bringások, több csónakház is volt itt a Pó mentén, sok evezőssel, kajakosokkal, sup-osokkal.
Magától a „váracskától” kicsit többet vártam, elég gyorsan át lehetett szaladni rajta, viszont annál érdekesebb és látványosabb volt a közelében lévő szökőkút. Nem tudtuk, hogy mi a neve, Tamással random módon elneveztük a 12 hónap szökőkútjának, majd a telefonunkon is megnéztük: Fontana dei dodici mesi! 😊
-Mi lesz a következő úti cél? – kérdezték egy parkban, ahol lepihentünk kicsit.
-A Kapucinusok temploma.
-Jaaj, már megint egy templom!-szólalt meg a nagykamasz.
Ahogyan felsétáltunk a „budai” domboldalra, a házakat tekintve volt egy kis hispán hangulatom is, ami az épületek egy részét illeti. Előző napon láttam is az arzenálban, hogy volt spanyol kormányzója Torinónak a XVI. században, a páncélja ki is van állítva, megjegyezve, hogy saját korában is hatalmas embernek számított a maga 2 méterével, a teljes fegyverzete 37 kg volt! Tényleg, mint a Trónok harcából a Hegy nevezetű lovag. Szóval, szerintem nem zárható ki valamilyen spanyol hatás.
A panoráma a templom előtti kis mellvédről aztán kárpótolt mindenkit!
Innen már csak egy lépés volt a Villa della Regina, ami egy nagyon szép franciakert, szépen gondozva és egyenesen a Vittorio Emmanuele térre vezet le az út. Gyerekek lelkesedése kissé gyengült, én hegyiszökevényként elvittem az aznapi szakaszt! 😊
Torinó, Villa della regina fotő: Tikappafotő, Gai Tünde
Tipikus sziesztaidőben értünk a szállásunkra, alig lézengtek az utcákon, így mi is ezt tettük, adtunk magunknak egy pihis órát. Korábban már megvettem a hazaküldendő képeslapokat és a Santa Giulia téren lévő postán szerettem volna feladni. Zárva volt. Nyitvatartási idő: 8:20-13:35.! Nem 8-13-ig, esetleg 13:30-ig! Nem, 13:35-ig! És szieszta után már nem nyitnak ki, úgyhogy ez következő napra maradt.
A Piazza San Carlo is csodálatos, tágas tér, megvettük a „kötelező” hűtőmágnest, fagyiztunk egyet a Biraghininél. A fagyi mellé kaptunk egy kupont is, amit az üzletben beválthatok egy sajtsnackre. Be is mentem, ami ott fogadott az meg most nekem volt a Paradicsom! Sajtok, sonkák, tészták, szószok, ecetek, olajak, meg persze borok. És az üzletben csak piemonti termékeket árusítanak! Volt összeállítva a fentiekből ajándékcsomag is, az jó lett volna a hazaiaknak ajándékba, de a bor, tej, olaj stb miatt nem vihető fel a repülőre kézicsomagban… ☹
Piazza San Carlo és az ikertemplomok, Torinó
Vacsi a szokásos olasz nyüzsgésben, a Mole Antonellia környékén találtunk egy hangulatos helyet, végre Itáliában ehettem capreset, risottót!!!
Hazafelé egy bárban tekintettük meg a vizes vb női elődöntőjét. Ennek azért van egy feelingje, hogy Torinóban, olaszok között, a RaiSporton nézni, ahogyan a magyar csapat megveri a hollandokat és döntőbe jut!!!!
Közben rájöttünk, hogy az előző esti/éjszakai hangzavar és hatalmas buli oka az volt, hogy az olasz férfi pólósok éppen aznap verték meg a magyar válogatottat és jutottak a legjobb négy közé, és hát ezt meg kellett ünnepelni!!!
- július 1. péntek
Torinói napjaink utolsó teljes napján megismerkedtünk a tömegközlekedéssel is! Reggeli előtt még gyorsan elszaladtam a postára, és a beszélt nyelvtől eltekintve, mintha csak a csanaki postán lettem volna! Sorbanállás, ráérős ügyintézők, lefagyó, vagy legalábbis lassú számítógépek, pletykálni járó idős asszonyok… Mindez persze összekapcsolva jókedvvel! Kb félóra ott tartózkodás után sikerült elintéznem egy perc alatt a képeslapok feladását. 😊
Szóval közlekedés és tömegközlekedés. Valahol olvastam egy úti beszámolóban, hogy érdemes kipróbálni a 7-es számú villamos, ami nosztalgiavillamos. Mi a 8-as járattal mentünk, de ez is nagyon retro volt! Sokat hallani, olvasni az olasz közlekedési kultúráról, vagy annak hiányáról, vagy annak egyedi értelmezéséről. Minimum egy esszét érdemelne, de azt nem én fogom megírni. Korábban említettem a sok dudálást, amit nem könnyű megszokni. Keddi érkezésünket követően, kissé megszeppenve, bőröndökkel, a szállásunkat keresve közép-európai módon teljes fegyelmezettséggel álltunk a vasútállomásnál a zebra előtt a gyalogosoknak szóló piros jelzésnél. A helyiek a piros ellenére tök simán áthaladtak .S ezt tapasztaltuk végig aznap, amíg a Santa Giuliához értünk, majd az aznapi első sétánk során. Megállapítottuk, hogy itt a piros jelzés egyfajta „ajánlás”, hogy nyugodtan átmehetsz, csak előbb nézz körbe. 😊 Hamarosan tehát így tettünk mi is, elvégre, „ha Torinóban vagy, élj úgy, mint a Torinóiak”! Amúgy az autósok nagyon előzékenyek a gyalogosokkal szemben, még a fenti kihágások ellenére is. Pécsett, Győrött, Budapesten leüvöltenék a hajamat ilyesmiért, itt udvariasan lassítanak és jelzik, hogy átmehetsz, még ha pirosod is van, legfeljebb szedd a lábadat kicsit!
A félórás villamosozás után még kb 15 perc séta volt a Allianz Arena stadionig, a Juventus otthonáig! Így volt időnk a város egyéb részeit is megnézni, igazából teljesen nagyváros jellege van, időnként lakótelepes érzettel, de hát egy egymilliós városról van szó, el kell férnie az itt élőknek, a sok Fiat-munkásnak, tanárnak, tisztviselőnek, árufeltöltőnek, futárnak.
Ignus volt a legizgatottabb mindannyiunk közül, azt mondta, egy hónappal ezelőtt álmában sem gondolta volna, hogy itt lehet! Mind a Múzeumba, mind a Stadionlátogatásra befizettem. Csak összehasonlításképpen: az eddig múzeumi belépők eddig olyan 18-20-22 euróba kerültek négyünknek, attól függően, hogy milyen kedvezményeket adtak. Itt 2X25 (Tamás és én) és 2X20 (Kamilla és Ignus 16 év alattiak), azaz 90 euró! De persze nagyon megérte, mindkettő (Múzeum és Stadion), a fiúknak tetszett persze a legjobban, de Kamilla és én is átéreztem a hely szellemét, sok általam nagyrabecsült játékos fordult meg a klubban.
Kis szieszta után busszal az Autómúzeumba! Ez valamivel európaibb volt, légkondi, angol felirat, állomásonként bemondták a megálló nevét stb. Ez már nem tisztán a belváros volt, de errefelé is szinte minden ház földszintjén kis üzletek. A Múzeum mindannyiunk számára 10/10 volt! Minden helyiségben valamilyen új inger ért, nem csak abból állt, hogy különböző korok autói vannak kiállítva, és a 4. teremben már azt mondaná az ember, hogy „már megint autó!”. És mindez nagyon klassz olasz dizájnnal és eleganciával megalkotva!
Museo dellüAutomobile, Tori
És még mindig közlekedés: az utasok a megállóban leintik a buszt, ezzel jelezve, hogy szeretnének felszállni, kb mintha stoppolnának. Volt még egy másik élményünk is: Két asszony összekapott valamin egymással, mire a fiatalabb úgy leüvöltötte az idősebb haját, hogy mi is vigyázzban ültünk! Vacsi egy kellemes kiülős helyen, naná, hogy spaghetti!
Este 11 óra felé még „kiszöktem”, hogy szippantsak még egyet az esti nyüzsiből. Gyorsan megállapítottam, hogy a magam 40+ évével erősen kilógok az átlagéletkorból! 😊
- július 2. Szombat
Torinói itt-tartózkodásunk utolsó napja, hazautazás is, de még teljesen miénk az egész nap!
Reggel összepakoltuk a bőröndöket, levittük a recepcióra, jövünk érte, amikor akarunk, aztán irány a legendás Basilica Superga!
A legendás Bazilika nem csak azért fontos látnivaló, mert innen nyílik nagyszerű panoráma a városra, hanem az 1949-es repülőgép-tragédia miatt is. A Grande Torino (nem a Juventus!!!!!) focicsapata egy hakni után érkezett vissza Olaszországba, amikor a rossz látási viszonyok, vagy a vihar, vagy egy műszaki hiba miatt (lehet, hogy elromlott a magasságmérő) a repülőgépük a leszálláshoz közeledve az épületbe csapódott. A gépen mindenki meghalt; pilóta, játékos, fotós, edző. A csapat korábban minden nyerhetőt megnyert, ez kb olyan, mintha az idén BL-győztes Real Madrid veszne oda, Benzemával, Courtois-val, Kroos-szal, Ancelottival.
Siklóval jutottunk fel a 600 méteres magasságba, megérkezve éreztük a hűvösebbet, már menet közben is csodás volt a látvány, a kilátónál és aztán a toronyban is! Előtte tiszteletünket tettük a fenti csapat előtt, nyomot is hagytunk! 😊
Superga
A látvánnyal nem volt könnyű betelni, de aztán indultunk lefelé! A Molle Antonelliana kihagyása így mégsem hiányzott!
És egy pillanatra gondoltam Olaszmammára is! Készültem! 😊 A hátizsákban ott volt a könyv!
Még dedikálatlan.
MÉG!
A bőröndök összeszedése után irány a reptér. Célunk a pályaudvar, ahonnan a reptéri buszok indulnak. A Vittorio Emmanuelle-n Tamás javaslatára az ott álló taxist megkérdeztem, hogy mennyi volna a reptéri fuvar. 35 Eurot mondott.
Innen nem is volt kérdés. Kedden érkezéskor busszal volt ennyi, így egy klímás kocsival 10 perc alatt ott voltunk. A biztonsági kapus átjutás után az aggódó Tamást is visszakaptuk, már csak órák teltek el az indulásig, de az is gyorsan ment!
Összebenyomások:
Torinótól azt kaptam, kaptuk, amit vártam, vártunk, talán többet is! Hamisítatlan olaszos hangulat, jó levegő, közvetlenség. Grazie Torino, Grazie Italia! Persze, hogy tudtam volna még maradni, programokat kitalálni (Vercelli, Genova vonattal és akkor egy kis tengerpart is van), de most ez ennyi, és nincsen hiányérzetem!
Le a kalappal a gyerekek előtt, nagyobb fanyalgás nélkül jöttek utánam! Nem könnyű egy ilyen kirándulást úgy összeszervezni, hogy az kellemes legyen a magamfajta mindenre nyitott 40+-osnak, a nagykamasznak, a „fancy-lánynak” és a 11 évesnek is. Azt hiszem, sikerült!
GRAZIE!
Balatonkeresztúr, 2022. július 19.
