Aktuális olaszmamma

Velencei karnevál 2019: minden, amit tudni kell

Minden kétséget kizáróan a velencei a leghíresebb az olaszországi karneválok közül, ahová évről-évre több százezer kíváncsiskodó látogat el, hogy aztán megpróbálja klausztofóbiás pánikrohamok nélkül átvészelni és élvezni a forgatagot. Figyelem! Tényleg rengeteg a turista, és tényleg szűkek az utcák. Ne a karnevál idejére tervezzétek a velencei városnézést vagy gondolázást, egyszerűen csak vessétek bele magatokat a forgatagba, és hagyjátok, hogy sodorjon magával a tömeg. Az általános vélemény szerint a velencei karnevál a legelegánsabb a világon. Igaz, hogy minden évben más és más téma köré szövik az eseményeket, de a csodálatos maszkok és kosztümök nem változnak, cinkosan rejtik el viselőjük arcát, korát, nemét, társadalmi helyzetét.

Nézzük hát a 2019-es programot!

Idén február 16-án indul a buli, bár a legfontosabb események  a nagyböjt előtti utolsó csütörtök és húshagyókedd között zajlanak (ez idén március 5-re esik). Március 6-án, azaz hamvazószerdán ér véget a mulatság.

A velencei karnevál a középkor legelején született valamikor, az első hozzá kapcsolódó  írásos emlékek 1000. év környékéről maradtak ránk. A dózse áldozott a “Kenyeret és cirkuszt” elvének, és két hónap mulatságot engedett a népnek, hogy jobban elviseljék az egyébként fojtogató nyomort. A karneváli időszakban bárki azzá válhatott, amivé akart, az igazi énjét maszk mögé rejtve. A velencei karnevál legpompásabb időszaka a 18.században volt, amiről Casanova is beszámolt memoárjaiban: luxuspartik, álarcosbálok, és ezeken minden elképzelhető disznólkodás.

Aztán az idők során kellemetlen mellékhatásként elszaporodtak a bűncselekmények a karnevál alatt, így a Velencei Köztársaság megtiltotta, hogy a résztvevők jelmezben lépjenek be a kolostorokba, vagy fegyvert viseljenek a kosztümök alatt.

Szóval ott tartottunk, hogy február 16-án indul a muri, amikor a Cannareggio környéke fényjátékoknak, és vízi attrakcióknak ad majd otthont, majd másnap az első gondolás és jelmezes felvonulások zajlanak majd itt. Az erre járókat finom velencei édességekkel kínálják majd.

Február 23-án 11 órakor a Szent Márk téren adják majd át a legszebb maszknak járó díjat, az ezért folyó versenyben bárki részt vehet. Ezen a napon 16 órakor van a Festa delle Marie  (Máriák ünnepe). Az ősi hagyomány szerint a város legszebb és legszegényebb lányainak szépséges ruhákat és ékszereket ajándékoznak, hogy abban tündököljenek majd az esküvőjük napján. A karnevál legszebb Mariáját húshagyókedden koronázzák majd meg.

A fesztivál legikonikusabb pillanata a  Volo dell’Angelo (az angyal repülése), amikor is , február 24-én 12-kor a legszebb Maria a Szent Márk tér harangtornyából a tömeg fölé repül.

Március 5-én a karnevál zárásaként a szárnyas oroszlán, ami Velence szimbóluma, repül majd a harangtoronyból. A Ca’ Vendramin Calergi palotában, ahol valaha Wagner is élt, minden nap gálavacsora és bál a kiváltságosoknak, míg Mestrében utcabál.

Mindent, de tényleg mindnet megtudhattok a karneválról, az esemény hivatalos honlapján.

 

 

(Visited 972 times, 20 visits today)

You may like

Visitando il nostro sito, aziende preselezionate possono accedere e utilizzare alcune informazioni relative al tuo dispositivo e a questo sito per pubblicare annunci pertinenti o contenuti personalizzati. È importante sapere che gli annunci ci aiuteranno a mantenere il nostro servizio gratuito. I dati personali saranno trattati sulla base del consenso secondo legge dell'Unione Europea Art.6(1)(a) GDPR o come interesse legittimo ai sensi dell'Art.6(1)(f) del GDPR. Informativa sulla privacy dell'editore more information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Chiudi