Belépődíj Velencébe: így működik

Már jó ideje tervezik, évek óta tárgya az Olaszországgal kapcsolatos susmusoknak, és most meg is lépik: fizetős lesz a belépés a lagúnák és gondolák városába, Velencébe. A dolog persze ennél egy fokkal árnyaltabb, összeszedtem, hogy mit kell tudni az új intézkedésekről. A velencei óvárosba történő belépéshez online foglalásra és díjfizetésre lesz szükség bizonyos hétvégéken április…

Velence: újra nyitva a Szent Márk-székesegyház

Ismét kinyitotta kapuit a velencei Szent Márk-székesegyház. Természetesen itt sem az ereszd el a hajam elve uralkodik, szigorú szabályok betartása mellett lehet látogatni ezt a remeket. Minden órában 150 embert engednek be Velence legfontosabb templomába, és a látogatás útvonala kötelező, attól eltérni nem lehet. A homlokzat felőli oldalon lehet belépni, ahonnan a múzeumba tart az…

A kanálisok varázsa – Velencében élni

Milyen lehet Velencében élni? Mintha folyamatosan egy szabadtéri múzeumban lennénk, vagy egy pompás színházi előadás díszletei között. Legalábbis ez derül ki Keller Ági írásából. Olaszország – történelemben, művészetekben, gasztronómiában, stílusban, kézműves manufaktúrákban,  és még hosszasan sorolhatnám, hogy mi mindenben – a leggazdagabb ország a világon. Felfedezésére  egy élet is kevés.   Gyakorlatilag a lakosság egy…

Velencei karnevál 2020 – erre számítsatok

A velencei karnevált mindig felfokozott érdeklődés kíséri, semmi kétség nincs afelől, hogy Olaszországban ez a legfontosabb farsangi buli, egyszer az életben mindenkinek látnia kellene, aztán dönthet arról, hogy akar-e máskor is sodródni a tömeggel Velence szűk utcácskáiban. Amit elöljáróban érdemes tudni az eseményről: A velencei karnevál a középkor legelején született valamikor, az első hozzá kapcsolódó …

Ítéletidő Olaszországban: Velence víz alatt

Tegnap éjszaka Velencét teljesen térdre kényszerítette a dagály, este 22:50-kor 187 cm-es rekord vízállást jelentettek (az 1966-os áradás óta nem mértek ilyen magas vízállást), mára pedig 150 cm-t várnak. Ketten is életüket vesztették a lagúnában, mindketten Pellestrina szigetén.   Velence óvárosában egyelőre felbecsülhetetlen méreteket öltenek a károk, amelyek egyrészt az épületeket, másrészt hajókat, közöttük néhány…

Velencei karnevál 2019: minden, amit tudni kell

Minden kétséget kizáróan a velencei a leghíresebb az olaszországi karneválok közül, ahová évről-évre több százezer kíváncsiskodó látogat el, hogy aztán megpróbálja klausztofóbiás pánikrohamok nélkül átvészelni és élvezni a forgatagot. Figyelem! Tényleg rengeteg a turista, és tényleg szűkek az utcák. Ne a karnevál idejére tervezzétek a velencei városnézést vagy gondolázást, egyszerűen csak vessétek bele magatokat a…

Belépőjegy Velencébe

Pont úgy, ahogy a Lipari-szigeteken vagy Elbán, 2019-től Velencében is belépőjegyet kell fizetni a látogatóknak.  Belépőjegyet? De mégis hová? Hát magába a városba. A jegy ára 2,5 és 5 euró között változik majd a szezontól függően, de a vadi új szabályozás szerint főszezonban akár a tíz eurós összeget is elérheti. Ezt a napokban elfogadott új…

Ezeken a hidakon menj át Olaszországban!

Szedtem már csokorba  a legcsinosabb olasz tereket, a legjobb tengerpartokat, a világörökségi helyszíneket, miért is ne állná meg a helyét egy lista a legizgalmasabb olasz hidakról is? Ponte Castelvecchio, Verona Kezdjük a sétát Veronában, ebben a pazar északolasz városban. Itt találjuk ezt a csodaszép középkori építményt. Egy 14. században élt nemes, Cangrande della Scala építtette,…

Dülöngélő olasz harangtornyok: nem csak Pisában ferde

 Pisa város lehet akármilyen hercig kedves tereivel, utcácskáival, a tengerpart vonzó közelségével, valljuk be, hogy megtizedelődnének az erre járó turisták, ha a csodák terének fő attrakciója, a pisai harangtorony, nem állna teljesen csálén.  A Pisai ferde torony kétségtelenül a legismertebb ferde torony Olaszországban, sőt valószínűleg az egész világon is, de csak lassan a testtel, az…

Velence, te csodás!

Voltunk már gyorstalpalón Nápolyban, benéztünk Róma turisták által  kevésbé frekventált látványosságai közé, vegyük most Velence felé az irányt. Velence nem csak Olaszország, de a világ egyik legcsodálatosabb városa, egyedülálló, mesébe illő, teljesen valószínűtlen hely, az Adria királynője. Velence több, mint száz szigetre épült, az alapok megszilárdítására 25 méter hosszú cölöpökkel támasztották alá a várost a…

Gondolázzunk Velencében!

Velence meseszép, a Szent Márk tér egy álom, a galambok a világon csakis itt elviselhetőek, azoban mi sem testesíti meg jobban ezt a valószínűtlen várost, mint a gondola. A gondola, Velence ikonikus hajója  egyébként is élen jár, ha az olasz közhelyek között kutakszunk. A velencei lagúnán eredendően több, mint negyven típusú hajó közlekedett, közöttük a  Batela, Batelon,…

Szivárványszínű olasz városok

Amikor az olaszok éppen nem hófehér otthonaikba menekülnek a nyári forróság elől, nem zárkóznak el a városok szivárványszínűre pingálásától sem. Ki azért, hogy már messziről felismerje, ki passzióból, de annyi biztos, hogy vannak olyan itáliai városok, amikről az ezáltal a  színkavalkád által okozott folyamatos vigyor jut eszünkbe. Íme a legjobban sikerült darabok. 1.  Varenna (Lombardia): a…