Site icon Olaszmamma

Olasz karácsonyi kalóriabombák : a sienai panforte


A nápolyi struffoli, a panpepato és a blanc-manger után az olasz karácsonyi asztalok körüli utazást Toszkánában folytatjuk, ahol elrágcsálunk egy kis sienai panfortét. (Toszkánában valójában egész évben kapható, de Olaszország más vidékeinek szupermarketeit a karácsonyi időszakban lepik el a sienai panforte-szállítmányok).

A panforte olyannyira régi édesség, hogy eredetét valahol az 1000. év környékén keresgélhetjük, de akkor még Pan Pepatus néven futott. Az erdeti recept kifejezetten szegényes volt, a tészta alapja egyszerűen víz és liszt, amelyet a későbbiekben mézzel és gyümölcsökkel tettek édesebbé. A gyümölcsöket előfőzés nélkül, nyersen darabolták és keverték bele  a tésztába. Ha nyáron készítették, és  a tésztában a gyümölcs nem száradt ki, erjedésnek indult, ez kölcsönzött neki erőteljes ízt.

 

A panforte a panpepato igen közeli rokona, de kifinomultabb hozzávalói miatt nemesebb szájakat tömtek eleinte vele. A kezdetekben készítését a gyógyszerészekre bízták (hiszen akkoriban a gyümölcsökön kívül igen drága fűszerek is kerültek bele, ezekkel pedig nem bánhatott akárki), és a célközönség a nemesi udvarok valamint  a klérus közössége volt. Az erdeti Pan Pepatus egészen 1879-ig nem sok változáson esett keresztül, akkor azonban újjászületet. Savoyai Margit  királynő látogatóba ment Siena városába, és ez alkalomból a helyi cukrászok újragondolták a Pan Pepatust, így született a panforte, amely az eredetihez képest annyiban változott, hogy feketebors helyett vaníliáscukorral hintették be. (Margit királynő látogatásai máskor sem maradtak nyomtalanul, a Margherita pizza is előtte emel kalapot).

Hogy készül?

Hozzávalók (18 cm átmérőjű panfortéhoz)



Exit mobile version