Úgy érzem, mintha csak most kezdtem volna a blog írását Torinóról, pedig ennek már több, mint kilenc hónapja.
Eltelt egy iskolaév, ami rengeteg újat és főleg rengeteg fantasztikus élményt és megtapasztalást adott nekünk.
A gyerekek ma hazarepültek a Milánóból induló 8:20-as járattal és megkezdték a nyári vakációt, mivel itt a múlt héten befejeződött az oktatás. Az elmúlt napokat barátokkal, barátnőkkel töltötték, dobozoltak ők is szorgalmasan és közben egyfolytában azt hajtogattuk, mennyire szerencsések vagyunk, hogy megélhettük ezt a közel tíz hónapot itt, Olaszországban.
Nem tervezem túl hosszúra ezt a bejegyzést, inkább csak egy összefoglalása lesz az itt töltött időnek, de hívhatjuk akár „hála posztnak” is, mert valóban rengeteget adott nekünk ez a csodás észak-olasz város.
Az iskolát ügyesen abszolválták a srácok, s bár a bizonyítványt majd csak online kapjuk meg a héten, a jegyek átlagából már sejtjük, hogy 8-as és 9-es átlagokkal zárták az évet, ami nagyon jó eredménynek mondható, pláne, hogy egy számukra viszonylag idegen nyelven tanulták a tárgyakat és a második félévben már nem is kivételeztek velük a tanárok, muszáj volt ugyanazt a dolgozatot megírni, mint a többieknek.
Egyedül fiunk matek jegyéért kellett kicsit többet küzdeni, de végül itt sem vallottunk szégyent, megérte megnyomni az utolsó heteket.
Lányunk a legszerencsésebb négyünk közül, ő ugyanis elintézte magának, hogy ne kelljen búcsút vennie Torinótól, és még időben elcsíptük a kollégiumi jelentkezést és fel is vették, ami hatalmas dolog, mert nem egyszerű ebbe az iskolába bekerülni. Persze aki megnyeri a Convittiadi-t teremröplabda és strandröpi sportágakban is, az nyilván hátszelesnek számít kicsit.
Fotók: Convittiadi Catanzaro
A Convittiadi iskolák közötti országos bajnokság, amin idén 33 olasz iskola nagyjából 1600 diákja vett részt, és 20 sportágban mérték össze tudásukat a dél-olaszországi Catanzaro-ban. Óriás élmény volt a gyerekeknek, és még nekünk szülőknek is, mert rengeteg meccset, megnyitó- és záró eseményt meg persze bulit élőben közvetítettek, így az egyik hétvégi kirándulásunk is a meccsek követésével telt, miközben újabb helyes kisvárosok hepehupás kövekkel kirakott utcáin bóklásztunk.
Szóval a lányunk marad, pontosabban visszatér majd szeptembertől, ami nekünk is elviselhetőbbé teszi a mostani búcsúzást, mivel tudjuk, hogy jövünk még és nem kell véglegesen szakítanunk Torinóval.
Nem győzöm hangsúlyozni, mekkora hatással volt ránk ez a kimondottan alulértékelt város. Csodálatos az építészete, isteni éttermei és kávézói között lehetetlen kiválasztani a legjobbat, a piaca zseniális télen-nyáron, kultúrprogramok tucatjai közül lehet válogatni a királyi paloták állandó kiállításaitól kezdve az időszakos tárlatokig, színházi előadásokig vagy koncertekig, rangos nemzetközi sportesemények követik egymást hónapról hónapra, elhelyezkedése szintén imádnivaló, akár tengerre vágyik az ember, akár síelni a hegyekbe, lankás borvidékek dombjai között szeretne elveszni néhány órára, vagy pici, csendes falvak utcáin és terein bolyongani és elmélkedni, milyen jó is tud lenni az élet.
És persze amit itt Torinóban a leginkább szerettünk az órákon át tartó andalgásaink mellett, az a helyiek életszeretete, kedves és mosolygós, befogadó és segítőkész hozzáállása a mindennapokhoz, az a lazaság és imádnivaló pozitivitás, amit tényleg mindannyiunknak el kellene sajátítani.
Az életet élvezni kell, és az itteniek ezt magas fokon űzik, ami őrületesen vonzóvá teszi számunkra ezt a várost és talán az egész olasz népet, bár nem tudom, szabad-e általánosítani ebben a tekintetben.
Egy szó, mint száz, fáj a szívünk, hogy véget ért a családi kalandunk, de bízunk benne, hogy Torinó visszavár bennünket és mi rendszeres látogatói leszünk, mert ez a város egy csoda.
Ha tehetitek, gyertek el egyszer, hátha benneteket is elvarázsol majd, hiszen legalább egyszer az életben ki kell próbálni milyen egy délutáni aperitivo a sétáló utcák valamelyikén, meg kell kóstolni egy Bicerin-t, hallgatni kell az utcazenészeket, meg kell élni, ahogy élőben üvölti a közönség a Juventus vidám himnuszát a stadionban és fel kell menni az Antonelliana tetejére, hogy az Alpok hatalmas hegyvonulatait szemügyre vehessük, ahogy védelmezőn körülöleli a régiót.
Végül még néhány fotót mutatnék be nektek, amelyeket itt a blogon még nem láthattatok, de azt gondolom, érdemes egyszer végig nézni őket és átélni rajtuk keresztül Torinó és a Piemonte régió magával ragadó varázsát.
TORINÓI FOTÓK:
TORINÓN KÍVÜL KÉSZÜLT FOTÓK:
TUTTO PASSA – VAGYIS MINDEN VÉGET ÉR EGYSZER…
