Írtam már egész részletesen az olaszországi közlekedésről, de a hozzám érkező kérdésekből úgy tűnik, hogy az olasz autópályák folyamatosan slágertémát jelentenek az errefelé készülők számára, úgyhogy jöjjön egy kis ismétléssel tarkított gyorstalpaló.
Az olaszországi autós utakhoz mindenképp javasolt az autópályák igénybevétele,a másodlagos utakon (strada statale, strada provinciale) történő utazás olyannyira meghosszabítja az utazásotokat (főleg, hogyha jó messzire mentek), hogy egyszerűen nem éri meg, hacsak nem vagytok időmilliomosok. A sztrádák is tömöttek persze, főleg nyáron, átlagosan naponta ötmillió utas halad át rajtuk. Főszabály szerint hétvégén kamionok nem közlekedhenek a pályákon, ilyenkor értelemszerűen kisebb a forgalom, érdemes figyelembe venni az utazás tervezésekor.
Nyilván senki nem ma jött le a falvédőről, és a google mindenkinek évszázados cimborája, úgyhogy magával az útvonallal, illetve annak tervezésével nem lesznek gondok. Ha az utazás költségvonzata érdekel benneteket, akkor a legjobb az olasz autópályák honlapján található útvonaltervezőhöz fordulni. Ha beírjátok a kiindulási és érkezési pontokat, valamint a jármű kategóriáját, akkor pontosan meg fogjátok tudni, hogy mennyibe kerül az adott szakaszon az autópálya használata. Az oldalon egyébként egy csomó más hasznos információt találhattok, például az üzemanyag árát a pálya mentén található egyes benzinkutaknál, így előre megtervezhetitek, hogy hol hagyjátok a gatyátokat a benzinért vagy gázolajért cserébe (természetesen felháborítóan drága).
Olaszországban ugye nem matricás rendszer működik az autópályán, fizetőkapus a rendszer, amikor a kapuhoz érkeztek, figyeljetek arra, hogy nehogy a Telepass feliratú sávban kössetek ki, mert ezt csak az azonos nevű kütyüvel rendelkező járművek vehetik igénybe. Ha itt végzitek, a kapu nem nyílik ki, várni kell az asszisztenciára, a mögöttök sorolók pedig fel fognak robbanni az idegtől.
A sebességhatárokat természetesen itt is be kell tartani, de viigyázzatok, mert az olasz autópályák egyes szakaszain átlagsebesség-mérés is folyik. Erre a Tutor felirat hívja majd fel erre a figyelmeteket, valamit az érintett szakaszok listáját itt is ellenőrizhetitek.A tutorral monitorált pályaszakaszokon a kamerák először akkor mérnek be, amikor felhajtunk a pályára, majd a végén akkor, amikor lejövünk róla, és a szisztéma ezekből az adatokból átlagsebességet számol. Ha rosszalkodtunk, arról az olasz rendőrségnek egyből tudomása lesz, és nem félnek majd megtenni a szükséges lépéseket a büntetés behajtására.
Miután levezettetek pár órát, pihenjetek meg az egyik Autogrillnél, ami a teljes olasz autópályahálózat mentén megtalálható gyorsétterem/bisztró/bár, szuvenírbolt, kinek mire van éppen szüksége, igazi olasz hangulat az aszfalt kellős közepén. Ilyesmi a dolog: