Az utóbbi legalább tíz évben minden valamirevaló megvilágosodni kívánó , a taposómalomból egy időre kiugrani készülő figura elcaminózik, azaz Szent Jakab útját járja a spanyol-francia határtól az Atlanti-óceánig. Hollywoodi filmek, könyvek, blogok, sorozatok szólnak erről a zarándokútról, amely pont emiatt a dömping miatt veszíti el a varázsát. Milyen szerencse, hogy ha nem szeretnénk ezer kilométereket gyalogolni egy nagy adag hátizsákos, iPades hipszter társaságában, akad még érintetlen(ebb) alternatíva.
I.sz. 1000 környékén rengeteg zarándok szelte át Európát, hogy Péter apostol sírjánál imádkozhasson Rómában, vagy, hogy egészen Jeruzsálemig jusson. A zarándoklatok olyan jelentősek voltak, hogy már akkoriban kialakultak a hit útjai, amelyek mentjén pihenőhelyek segítették a megfáradt és eléhezett zarándokokat, ezek annak idején persze elsősorban kolostorok voltak, csak később kezdett el köréjük szerveződni a vendéglátóipar.
Az első útleírás 990-ből származik, Sigerico canterbury-i érsek jegyezte le, aki Rómából Canterburybe tartva, 79 állomásról számol be naplójában, ráadásul meglehetősen részletesen, így jegyzetei különösen fontos szerepet játszanak az eredeti Via Francigena útvonalának rekonstruálásban, és a korabeli zarándokoknak is fontos útmutatóul szolgáltak. A Via Francigena hihetetlenül fontos kommunikációs csatorna is volt a középkori Európa kulturális egységének kialakulásában. Aztán persze hit ide, áhitat oda lassacskán kereskedelmi útvonal lett belőle, a Keletről érkezó fűszerek haladtak itt az észak-európai piacok felé.
Egy másik zarándok útinapló a 12,. századból maradt ránk, és egy izlandi apát, Munkaþverái Nikulás a szerzője, akiről szinte semmit nem tudunk, valójában a neve is bizonytalan, vagy Nikulás Bergssonnak vagy Bergþórssonnak hívták. Benedekrendi szerzetes volt, aki egy szentföldi zarándoklat kapcsán jár erre. Utazása Izlandon kezdódik, ahonnan Norvégián, Dánián, Németországon keresztül át jut Svájcba, majd onnan Itáliába. Az olasz szakasz nem különöbözik nagyban Sigerico útjától: Toszkána érintésével Rómába megy, majd onnan a pugliai kikötők felé veszi az irányt. Írásában részletesen beszámol az útjába eső templomokról, látnivalókról.
A Francigena eredetileg nem egy út volt, hanem inkább utak összessége, egy útvonalrendszer számos variációval. A Canterburyből Rómába vezető 1600 km során érinjtük Dovert, Calaist, Reimst , Lausannet, az Alpokon átkelve érkezünk Olaszországba és haladunk Ivrea, majd Vercelli felé. De Svájc helyett Franciaország felől is érkezhetünk (az út neve is erre utal), a Moncenisón átkelve, végig a Susa-völgyön, pillantást vetve a Sacra di San Michelére, utána jön Torinó, Vercelli,és itt fut össze az előzőeken említett útvonallal. Pavia után átkelünk az Appennineken, Piacenza és Parma környékén járunk már, aztán jön a toszkán szakasz: Lucca, Porcari, Altopascio, San Gimignano, Poggibonsi, Siena, majd Lazio Viterbóval és Rómával.
Az El Camino 70-es évekbeli újrafelfedezése után kezdődött a Francigena reneszánsza is. Addig ezt a zarándokutat is -legalábbis részben- autóutak aszfaltja borította, de idővel újravágták a középkori útvonalakat. Ez a zarándokút először elsősorban a kutatókat, és azokat érdekelte, akik már túlvoltak egy Caminón, és Rómába, majd Jeruzsálembe is el kívántak gyalogolni. Született egy közösség- a Francigena kedvelői- akik időt és energiát nem spórolva, ecsetet és festékesvödröt ragadva elkezdték bejelölni az utat. Ahol lehetséges volt, ott az eredeti vonalat követték, máshol, ahol az épített környezet ezt már nem tette lehetővé, eltértek a korabeli csapásvonaltól.
Nem hülyék az olaszok sem, és látva a Camino körüli őrületes felhajtást, a Via Francigena mentén fekvő települések élelmesebb vezetői igyekeznek hasznot kovácsolni belőle, és minél jobban helyreállítani, valamint promótálni az útvonalat (bizonyos esetekben akár a haver bárja elé terelve azt).
Az olasz régiók közül Lazio az ,a melyik a legtöbbet fekteti a Francigena szponzorálásába, feltámasztásába, különös tekintettel az út azon szakaszára, amely Toszkánából bezet Róma felé. A zarándokoknak természetesen szállás is dukál, ezért egyre több plébánia szerelkezik fel a zarándokigazolvánnyal utazók elkvártélyozására.
Olaszország viszonylag határozottan indult neki a Francigena népszerűsítésének, egyre több kiadvány és tévéműsor foglalkozik vele, és érezhetően emelkedik az utat járó hátizsákosok száma. A legfrisseb újdonság, hogy a zarándokutat jelölik az UNESCO Világörökségi listájára is. 1994-ben az Európa Tanács Kulturális Útvonalának nyilvánította, így ebben a minőségében már egyenrangú konkurrense az el Caminónak. A Via Francigena olaszországi szakasza a Gran San Bernardo hágótól Rómáig 945 km, napi 20 km gyaloglással számolva másfél hónap alatt teljesíthető a táv.
A legfrissebb hírek szerint a Francigenából jelzett bicikliút is lesz, méghozzá a leghosszabb egész Olaszországban, az ezel kapcsolatos munkálatok már el is kezdődtek, egy 150 km-es szakaszt már el is láttak a megfelelő jelzésekkel.