Nézzük hát, mitől tojik be egy olasz!
Kalapot az ágyra soha!!
A kalapunkat az ágyra letenni borzasztó következményekkel járhat, gondolják a taljánok. Valaha ugyanis a haldoklóhoz hívott pap, vagy orvos volt az általában, aki a nagy sietségben odahajította a fejfedőjét. Emiatt párosítja az olasz kollektív fantázia az ágyra helyezett kalpagot a vészejósló jövőképpel.
Az esernyőnek kinn a helye!
Esernyőt lakásban nem nyitunk ki, ha kell a folyosón vagy a lépcsőházban szárítjuk. Ezért találtok valamennyi olasz otthon bejárata mellett egy vázáta emlékeztető esernyő-tartót. Ha nem így cselekszetek és kinyitjátok benn az ernyőt, az anyagi gondokkal járat a háztartás számára. A hagyomány eredete az ókorra nyúlik vissza, amikor az ernyő nem csupán az esőtől, de a naptól is védett, és nyitott ernyővel belépni valahová azt jelentette, hogy az illető nem tiszteli eléggé a Napistent, és ezzel veszélynek teszi ki családját.
Későbbi korokban a szegényebb házak tetejének lyukait fedték be ernyővel, innen a félelem, hogy ha kinyitjuk az ernyőt, a nyakunkon a szegénység.
Létra alatt nem sétálunk
Sestri Levante © Simona Sirio / Shutterstock
Az esernyőnél már csak egy veszélyesebb tárgy létezik…. A LÉTRA! A létra, ami falhoz támasztva pont egy, a Szentháromságnak megfelelő háromszöget formáz. Ha alatta haladunk át, akkor Luciferhez kerülünk közel. Hogy valójában fennáll-e a veszélye valami őstragédiának azon kívül, hogy esetleg a fejünkre borul a festékesvödör, soha nem fogjuk megtudni, mert ki lenne az az őrült, aki megpróbálja?
Péntek, de 17!
A nyugati világban általában a 13-as szám okoz nyugtalanságot, Olaszország eltér ettől, és péntek 13 helyett péntek 17. a nagy balszerencse napja. Egyes kutatók szerint ennek gyökerét a Bibliában kell keresn, ahol a Vízözön a 17. napon kezdődött. Mások úgy gondolják, hogy az ókori római sírokon található VIXI jelzés, amelyet „éltem”-ként lehet fordítani, valójában a XVII. római szám anagrammája, A babonát tovább erősíti, hogy a péntek Jézus keresztre feszítésének napja volt, így a kettő kombinációja különösen szerencsétlennek számít. Bár manapság sok fiatal lazábban kezeli ezt a hiedelmet, még mindig nem ritka, hogy Olaszországban hiányzik a 17-es számú emelet, szoba vagy ülés a repülőgépeken.
Tartsd nyitva a szemed!
A koccintás pillanatában is résen kell lennünk, itt is lapul egy az olasz babonák közül, amely szerint ha a poharaink összekoccanásának pillanatában nem nézünk a társaságunk szemébe, az bizony szerencsétlenséget jelent. A mögötte megbúvó legenda szerint a középkorban ülönösen fontos volt egymás szemébe nézni, is ügyelni arra, hogy az asztaltársaság tagjai ne keverjenek mérget a poharunkba.