A Facebookon intéztem felhívást Hozzátok, hogy ha van bennetek spiritusz, írjatok posztot a blogra olaszos témában. Itt az első vendégposzt Petrik Szilvia billentyűzetéből. Ő ennyire imádja Olaszországot. Ha Te jobban, írd meg, hogy miért.
Hogy mit jelent nekem Olaszország? Nagyjából mindent! Ha megkérdezitek mit bántam meg igazán az életben, azt mondanám: Hát azt, hogy nem Olaszországba születtem. Ez az a hely, ami megváltoztatta az életemet. 15 évesen a gyönyörű Tonale gleccserén (a Presena-n) döntöttem el, hogy síoktató leszek, és hogy Olaszországban fogok élni. Bár sajnos (még) mindig nem ott élek, de számtalan részét felfedezve, Olaszországban vagyok igazán otthon. Ez az ország, amit annyira szeretek, hogy az olasz nyelv tanulásának is nekifogtam, így ha arrafelé járok, gyakorlom is szorgalmasan, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, az autómból itthon is sokszor olasz zene szól, és folyton csak tervezek, mit is néznék meg legközelebb Olaszországban.
A Dolomitok, melyet akár télen, akár nyáron látogattam meg, maga a csoda. A csodaszép hegyek, számomra a legjobb síterepek, a szabadság, a végtelen érzése, nekem ezt jelentik a Dolomitok. A természet békéje, a kedves emberek, az érdekes ladin nyelv, a finom kávék és az olasz stílus ötvöződik ezen a részen. Cortina d’Ampezzo, egy igazi gyöngyszem, a Sella övezte síterepek, a Marmolada gleccser, melyen a világ tetején érzem magam, az Averau hegy, melyet ezer közül is felismerek, a Cinque Torri a Rifugio Scoiattoli-val és a Lagazuoi eldugott völgye, a Val di Funes a mezővel, kis kápolnával és körülötte a csipkés hegyekkel semmihez sem fogható, a Tre Cime di Lavaredo pedig régi nagy álmom volt, hogy körbetúrázhassam. Az Alpesi Őrjárat című sorozatban megjelenő Lago di Braies-t pedig annyira szeretem, hogy miután 2 éve nyáron láthattam, azután idén, téli osztrák munkahelyemről egy szabadnapot kivéve 3-3 órát autóztam, hogy láthassam. Ott sétáltam a napsütésben a befagyott tó jegén a csodaszép hegyekkel körülvéve.
A másik nagy szerelem, Ligúria. Ez az a hely, ahol akárhányszor jártam, olyan volt, mintha hazamentem volna, ahonnan minden alkalommal fizikai fájdalom volt visszatérni Budapestre. Ligúria az a hely, amiről oldalakat tudnék írni. Rapallo, mely Móra Ferencet is megihlette, a polipos szökőkúttal, a kis várral, a Santuario Montallegro-val a hegyen – távol a világ zajától-, a vihar utáni kristálytiszta levegő és a hullámok, Santa Margherita Ligure-ban – mely életem egyik legszebb napja volt-, a kis gyöngyszem Portofino és San Fruttuoso életem meghatározó helyei.
A mediterrán növények, a virágok, leanderek, hortenziák és az illatos csillagjázmin, a streliziák, a pálmafák, melyekeket minden nap látni, érezni szeretnék, bárhol is vagyok. De említhetném a Baia del Silenzio-t Sestri Levante-ban. A ligúr villák, a kis öblök és az emberi léptékű strandok a szívemnek legkedvesebb helyek, olyan mintha egy időutazáson vennék részt és egy valószínűtlenül szép mesevilágba repültem volna. A Cinque Terre, mely a világörökség része, melyet láthattam nappal és naplementében, a Manarola-i Nessun Dorma-ban az aperolomat iszogatva azt kívántam, bárcsak az a pillanat örökké tartana. Liguria nekem a világ legnagyobb csodája, Camogli a türkízkék öblével, a tenger erejével, a kis Tengerészeti Múzeumával, a nagy hullámok között fürdőzőkkel, az a hely, ahol az egész életemet le tudnám élni. Itt minden perc egy csoda!
Portofino (Foto di Corine Veen da Pixabay)
Bár csak turistaként jártam az országban, de az emberek kedvesek, segítenek, amikor ügyetlenkedek az automata benzinkútnál, vagy nem találom a boltban a buborékos ásványvizet vagy csak egyszerűen útbaigazítást kérek. A ligúr partszakasszal és szépségeivel nem tudok betelni: Imperia, Varigotti, a hortenziákkal teli Noli, a Via Aurelia és az Autostrada dei Fiori leanderes elválasztó sávja nekem örök szerelem. Genova- amivel picit nehezebben barátkoztam össze a zsúfoltsága miatt- szintén meghatározó. A Ponte Morandi, amin többször átmentem, amit első perctől nem szerettem – mert mindig rossz érzésem volt, amikor áthajtottam rajta, mind örök emlék. A nap, amikor a híd leomlott, úgy érintett, mint valószínűleg senki mást Magyarországon. Nem tértem magamhoz, sokkolt, ami történt, mivel Ligúria olyan, mintha az otthonom lenne. Tavaly ősszel, amikor legutóbb ott jártam, már csak az elkerülő autópályán a tátongó lyukat láttam a híd helyén. Le akartam menni a völgybe, megnézni és pár szál virágot vinni, de nem ment, tovább hajtottam Finale Ligure felé, szívemben valami mérhetetlen fájdalommal és megtépázottsággal.
Hogy mit jelent nekem Ligúria, azt a legjobban azok tudnák megmondani, akik láttak ott vagy onnan hazajönni…..azt mondják, nem ugyanaz az ember vagyok egy ilyen utazás után, azt mondják jó rám nézni, ki vagyok cserélve, látják a szemembe az életet, azt, amikor az ember „otthon” jár, amikor igazán él. Ez az én vallomásom Olaszország felé.
Talán ez a kis videó visszaad valamit a Ligúr életérzésből:
Mielőtt túl hosszúra nyúlna irományom, még megemlíteném, Rómát, amit szerintem egyszer mindenképp látni kell, Toszkánát és a hozzá tartozó kis „csoda”szigetet, Elbát, amiről megint csak órákat tudnék mesélni, ahol jó volt hallani, hogy szinte csak olaszok nyaralnak. De szívesen visszatérnék Breuil Cervinia-ba is, ami olyan mintha egy másik bolygón lennénk, és a Garda-tóhoz vagy Velencébe is, mert ezeken a helyeken bizony már nagyon rég jártam.
És hogy mit néznék még meg Olaszországban? Nagyjából mindent, ami kimaradt! És hova költöznék? Ligúriába!!
Petrik Szilvia
