Az olaszországi A10 autópálya Morandi-hídnak nevezett viaduktja a Polcevera folyócskán ívelt át a genovai Sampierdarena és Cornigliano negyedek között. Tervezője Riccardo Morandi mérnök, és 1963 és 1967 közt épült. Hossza 1182 méter, magassága 45 méter. Morandi Venezuelában ugyanilyen módszerrel épített egy hidat, amely egy olajszállító hajóval történt ütközés következtében összedőlt. 1967. szeptember 4-én adták át, és azóta képezte vita, az utóbbi években pedig folyamatos karbantartás tárgyát. Már a kezdetektől fogva akadtak problémák a viadukttal, azzal indítva, hogy megvalósítása a tervezettnél jóval több pénzt emésztett fel. Akik a nyolcvanas években hajtottak át rajta, kellemetlen hullámzást tapasztalhattak a struktúra elmozdulása miatt, ezeket idővel kiegyengették, és nagyjából vízszintes lett.
2016-ban Maurizio Rossi szenátor írásbeli választ igénylő interpellációt nyújtott be a közlekedési miniszternek Genova úthálózata témájában, melynek kiemelkedő kérdése volt a híd folyamatosan romló állapota, és annak esetleges bezárása legalább a kamionforgalom elől.
Pár évvel korábban, 2009-ben felmerült a híd lebontásának lehetősége a közeli épületek lakóinak kilakoltatása mellett ( a viadukt alatt nagy ravaszan egy szociális lakásokkal teli negyedet húztak fel). Akkoriban a bontás legkritikusabb pontjaként az ennek eredményeképp keletkező 80 000 köbméter hordalék eltüntetését emlegették. A genovai hídon évente 25,5 mllió jármű haladt át, ráadásul a forgalom az utóbbi harminc évben megnégyszereződött, és további 30%-os növekedésre lehetett számítani a következő évtizedekben.
A Morandi-híd az egyetlen autópálya-összeköttetés Olaszország, Dél-Franciaország és Spanyolország között, továbbá ez Genova legfontosabb közlekedési artériája a lakónegyedek, a reptér, a kikötő és az ipari zónák között. Itt kapcsolódik hozzá a Serravale irányába haladó – vagy onnan érkező- sztráda, és ahol a nap legforgalmasabb pillanataiban akkora a dugó, ami komoly károkat okozott a híd szerkezetében.
A továbbiak sajnos ismertek az egész világ előtt. 2018. augusztus 14-én, 11:50-kor a viadukt egy közel kétszáz méteres szakasza az egyik tartó pilonnal együtt összeomlott. A halálos áldozatok száma az utolsó értesülések szerint 39 fő, a mentés azonban még ezekben a pillanatokban is folyamatosan zajlik, nagyjából még tíz eltűntet keresnek. Tizenhat sérültet pedig kórházban kezelnek, kilencen közülük életveszélyes állapotban vannak.
A jelenleg kormányon levő Öt Csillag mozgalom programja a genovai híd felújítását az elnapolható beruházások közé sorolta.