Két hét sincs már hátra az olasz zárlatból, a kormány által megszabott legutolsó céldátumig, két hétvége és itt van május 4. Egyre több információ kerül nyilvánosságra az annyira vágyott 2. fázisról. A ma reggeli sajtó már egész jól körülírja a kormány terveit, amit a héten Conte egy újabb élő közvetítésben tálal majd fel nekünk. Ha hű marad a szokásaihoz, akkor vacsoraidőben, néhány órás késéssel.
Egy percig sem kérdéses, hogy a maszkot és a távolságtartást az oltásig megtartjuk.
A 2. fázis tervei szerint az ország egyszerre moccan, egységes lesz az indulás, és ahhoz sem fér kétség, hogy az iskolák sajnos zárva maradnak. A meglepetés, hogy úgy tűnik, hogy nem csak az iparral lesznek kegyesek, hanem kinyithatnak a boltok is, ha garantálják, hogy 10 négyzetméterre csak négy vevő esik majd. Elképzelhető, hogy egyes cégek korábban is elindulnak, főleg az élelmiszeripar még zárva levő területein, és egyéb ipari szektorokban.
Kimehetünk végre az utcára is,de a régióhatárokat nem léphetjük át. Egye fene, én már egy, a szomszéd tó partján tett sétának is nagyon fogok ujjongani. Elképzelhető, hogy gyerekeknek és időseknek külön idősáv lesz a sétára.
A bárok és éttermek esetén kicst nehezebb a távolság betartása, különösen a konyhában. A tengerparti strandok a bárokkal ellentétben kinyithatnak majd, de be kell tartaniuk a vendégek között a biztonsági távolságot. Ez persze nem mindig olyan egyszerű, míg könnyen megoldható Versiliában vagy a romagnai riviérán (Rimini és környéke), addig a keskeny partszakasszal bíró ligúr-tengeri településeken komoly fejtörést okoz, van olyan városka, ahol az tt élőknek jár az elsőbbség majd a parton.
Hogy határok mikor nyitnak majd? Hogy mikor lehet majd úgy utazni, hogy utána a célországban nem vár ránk karantén? Ez egyelőre kérdőjel. Ne felejtsétek, hogy majdnem minden ország korlátoz valamilyen formában Európában, és Magyarország és Olaszország viszonylatában a magyar fél döntött úgy, hogy nem fogadja, az Olaszországból érkező járatokat.