Hogy nyit majd ki Olaszország?

Mindenki tűkön ül már, itt a tavasz is, ragyog a nap,  mi pedig ezt csak a balkonról jobb esetben a kertből élvezhetjük. Az utóbbi napokban jobb a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos statisztika is, kevesebb a halott, több a gyógyult,ha szerény mértékben is, de csökken a kórházakra nehezedő nyomás.

Az átlagolasz viszont egyre frusztráltabb, nehezen viseli a bezártságot és a bizonytalanságot. Egy hónapja csuktuk magunkra az ajtót. Mindenkit csak az az egy kérdés foglalkoztat, hogy mikor és hogyan nyit végre Olaszország, mikor ereszt már a kormány a gyeplő szorításán.

A legutolsó állás szerint ugye a jelenlegi állapot, azaz a teljes zárlat április 13-ig áll fenn, de már ma (esetleg holnap) estére várható egy újabb miniszterelnöki rendelet, ami esetleg némi engedménnyel ugyan, de fenntartja ezt a status quo-t. Ez már elvileg a miniszterelnök által “Fase 2”, azaz kettes fázisként emlegetett időszak kezdete lehet, ami a vírussal való együttélés periódusa. Nincs könnyű helyzetben a kormányfő, Giuseppe Conte, hiszen egyik fülét a WHO és a kormánnyal szorosan együttműködő orvosokból és kutatókból álló szakértői bizottság rágja, akik tiltakoznak a meggondolatlan nyitás ellen, a másikat pedig az ipar képviselői, akik szerint ha húsvét után nem indulhatnak el, az végleg gazdasági katasztrófával járhat.

 

 

A legfrissebb információk szerint húsvéthétfőt követő napon újraindulhat a termelő tevékenység egy nagyon korlátozott része, természetesen a megfelelő biztonsági normák betartásával. A munkavállalókat rövidített, váltott műszakokban, a biztonsági távolság betartásának garantálásával, szájmaszkban, kesztyűvel lehet majd visszaengedni a munka világába. Konkrét példa: Olaszpapa egy kb. 500 főt foglalkoztató cégnél dolgozik,béke idején 8:30-17:30 munkaidőben. A jövő héten már dolgozhat a munkahelyéről, de úgy,hogy az 500-ból húszan lesznek benn, és ők is két műszakra bontva, maszkkal, kesztyűvel, miután az egész céget a héten ózonnal szanifikálták . Igen, mert megváltoztak a munkahelyek, közforgalmú egységek takarítására vonatkozó normák is. Conte a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy valamivel nagyobb nyitás április végén várható, ha a szakértők is úgy gondolják.

 

Ebből is látszik, hogy mekkora az óvatosság. Természetesen mozogni kizárólag az otthon és a munkahely között lehet majd, valamint továbbra is az élelmiszerboltokba és gyógyszertárakba lehet menni.

Azt, hogy mely cégek nyithatnak, azt a tevékenységi kör alapján határozzák majd meg, jelenleg ugye az élelmiszer-és gyógyszeripar, valamint egyéb, az egészségügyhöz kapcsolódó cégek működnek, de jövő héten, ha COVID-19 is úgy akkor az ezekhez kapcsoódó, ezeket ellátó cégek  is beindulhatnak.  Természetesen szájmaszkkal, egyméteres távolsággal, ahogy kell. Amennyiben az olaszok kellően fegyelmezetten állnak a kérdéshez, és a járvány grafikonja tartósan lefelé mozdul el,május végére talán már a teljes ipar visszatérhet a megszokott kerékvágásba, de csak és kizárólag a biztonsági szabályok betartása mellett.

Ahol lehetőség van rá, ott az otthoni munkát fenn kell tartani, az én munkahelyem nem is nagyon hiteget azzal, hogy júniusnál előbb betehetem a lábam az irodába. Ha az otthoni munka akadályokba ütközik,  a váltott műszakokat kell preferálni, hogy a munkavállalók minél kevesebbet érintkezzenek egymással.

 

Hogy fogunk metrózni és buszozni? Tisztes távolságban egymástól. Ezt mondjuk a reggeli csúcsban nem tudom, hogy hogyan lehet majd megvalósítani. A parkok és egyéb most lezárt zöld területek csak később nyitnak majd, hiszen túl nagy a kísértés a csoportosulások kialakulására, piknikezésre, stb. Az éttermeknek, és bároknak-akik valószínűleg utolsók lesznek a sorban- két méteres távolságot kell biztosítani az asztalok között, hogy a pincérek biztonságosan haladhassanak el a vendégek között.

 

Mikor mozoghatunk nem munkavégzés céljából? Talán május 4-től. Nem kockáztatják a hatóságok, hogy a május 1-jei hosszú hétvégére meglógjanak az olaszok és a tengerpartról kelljen őket összeszedni. Persze ekkor is csak a javasolt távolságban az idegenektől és természetesen maszkkal.

Olaszország emellett tömeges vérvizsgálatot tervez, amivel feltérképezhetik, a fertőzésen tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel átesetteket is, alaposan feltérképezve ezzel az olasz Covid-helyzetet. Ez azonban csak a hó végére lesz operatív, de Toszkánában például hamarabb elindulegy tesztsorozat, és 200 ezer embert fognak tesztelni.

Semmi sem biztos , minden gyorsan változik, csak annyi a bizonyos, hogy ebben a várva várt kettes fázisban is jó ideig elidőzünk majd, és abban mindenki egyetért, hogy a végső feloldozást a vakcina hozza majd el.

 

Forràs: La Stampa, Ansa

Facebook Comments
(Visited 1 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük