Olaszország a példás tanuló: megdícsért minket a WHO

Olaszország volt az első nyugati állam,ahová becsapott a COVID-19 kénköves ménkűje, és most, amikor a legtöbb európai államot keményen verdesi már a második hullám is, úgy tűnik, hogy az olasz rendszer egész jól helytáll. Ismerve a taljánokat, akik nem arról ismertek, hogy szenvedélyük az önmegtartóztatás, hogy szeretnek esténként otthon ülni, hatalmas eredmény ez. Pont az…

A főnök az alkalmazottra lő, mert az nem akarja Covid-tesztet

Na, most már lehet szépen megnyugodni. Értem én, hogy mindenkinél elgurult a gyógyszer a koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos intézkedések miatt, de azért mindennek van határa. Khm, igen, például Magyarországnak is. No, az a modenai vállakozó sem bírt már nagyon cérnával, akivel szemben alkalmazottja ellenállást fejtett ki egy általa elrendelt COVID-19 teszt kapcsán. A kínai…

Hogy nyit majd ki Olaszország?

Mindenki tűkön ül már, itt a tavasz is, ragyog a nap,  mi pedig ezt csak a balkonról jobb esetben a kertből élvezhetjük. Az utóbbi napokban jobb a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos statisztika is, kevesebb a halott, több a gyógyult,ha szerény mértékben is, de csökken a kórházakra nehezedő nyomás. Az átlagolasz viszont egyre frusztráltabb, nehezen viseli a bezártságot…

Mikor fogtok legközelebb Olaszországban utazgatni? Perspektíva a vírus utánra

Gyakorlatilag egy hónapja rá vagyok gyógyulva a Sky TG 24 folyamatos híradásaira, a napirendem fix pontját jelentik a Katasztrófavédelem sajtótájékoztatói, folyamatosan tanulmányozom a megbízható sajtót és az intézmények honlapjait és keresem a választ arra, hogy mikor lesz ennek vége. Naná, hogy nem vagyok ezzel egyedül, többezer kutató dolgozik ezen a világ minden pontján. Hozzán érkező…

Koronavírus, agyrém, frusztráció

Lassan két hete lesz, hogy a COVID-19 felütötte a fejét Olaszországban, és azóta váltogatja egymást a fejemben a düh, a frusztráció, a düh és a frusztráció.  Piemont nem vörös zóna, hanem sárga; közel négy és félmillió lakosára nagyjából 50 fertőzött jut, akik közül negyven egy balul elsült társasutazás keretében kapta el a kórt. Ők jól…

Hogyan is élünk mi most Észak-Olaszországban?

Nem akartam már nagyon írni a koronavírus-helyzetről, de annyian keresnek aggódva (mármint nem feltétlenül miattam , hanem az Olaszországban élő vagy nyaraló szeretteik miatt aggódva), hogy leírom hát, hogy hogyan is zajlanak most a hétköznapok nálunk. Piemont nem tartozik a különösebben fertőzött területek közé, eddig hat esetről beszéltek, amiből aztán három mégis negatívnak bizonyult (két…

Koronavírus Olaszországban: halálos áldozat

Nem célom a pánikkeltés, de azért nem mehetek el említés nélkül amellett, ami most Olaszországban történik, hiszen a koronavírus szó szerint rohamosan kezdett el terjedni Lombardiában, és sajnos Venetóban is vannak esetek. Mi így éljük meg a helyzetet.   A koronavírus már Olaszországban is felütötte a fejét, és olyan hirtelen történt az egész, hogy míg…