A lenti posztot még négy éve írtam, amikor a lányom négy éves volt, azóta már nyolc, és okosabb is vagyok, úgyhogy az egykori bizonytalankodások után majd jönnek a pozitív élmények.
Olaszmamma nem véletlenül olaszmamma, tartozik hozzá egy kooprodukciós gyerek is, és mivel olaszmamma valójában magyarmamma, természetesen jó lenne, ha a gyerek élne ennek minden előnyével. Persze a magyarról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy világnyelv lenne, amely nagyban elősegítené a kozmopolita babérokat, de akárhogy is van, két nyelven szocializálódni ajándék. Régen, amíg itthon voltam magyargyerekkel viszonylag sokat olvastam a kétnyelvű gyerekekről, hogy hogyan fejlődik az agyuk, hogy több tekervényük van (na jó, ez nem túl tudományos, meg nem is pontosan így hangzott ez), de a lényeg, hogy akár hindi, akár joruba, svéd vagy akár maláji a második nyelv, mindenképpen hatalmas lehetőség, mert a kétnyelvű gyerek egyszerűen sokkal könnyebben fog harmadik, negyedik meg ötödik nyelvet megtanulni. Egyszerűen születésüktől fogva erre vannak predesztinálva.
A nagyon nehéz kérdés az valójában az, hogy hogyan hozzuk elő a kis passzív kétnyelvűnkből az aktívat . Én a gyerek születésétől kezdve igyekszem csak magyarul beszélni hozzá. Ez viszonylag könnyen megy,amíg ketten vagyunk, vagy amikor Magyarországon hesszelgetünk. Még akkor is tartható, ha csak apa van itthon, mert az évek során már hozzászokott a furcsa hangzáshoz, és bár ő maga nem tud egy értelmes társalgást lefolytatni, a fonalat elkapja, és tudja miről van szó, ha valamit mondok a dednek magyarul, azt meg tudja támogatni olaszul. De már ebben a közegben is borul az egyensúly, mert apával én persze olaszul beszélek, szóval a magyar kommunikáció egyoldalú, felőlem a cukorborsó irányába szűkül.
A szakirodalom, és tapasztaltabb szülők szerint a kétnyelvű gyerekek később kezdenek el beszélni, de akkor mindkét nyelven. Hát , khm. Az első állítás igaz. A miénk kb. másfél-kétéves korában kezdett el komolyabban kommunikálni, itt a fordulópont egyértelműen a bölcsi volt, ahol annyi inger érte már, hogy nem tudott ellenállni, és tökéletesen megeredt a nyelve olaszul. Természetesen a bölcsi karöltve járt azzal, hogy velem egyre kevesebb időt töltött kettesben, háttérbe szorult az életében a spontán magyar közeg, tudatosan kell ráerősíteni. Az időbeosztásunkon sajnos nemigen tudok változtatni, munkába járni kell, pszichés és anyagi integritásom megőrzése érdekében is, de igyekszem a közösen eltöltött időben keményen dolgozni az ügyön. Nem érdekel, ha a rokonok/ismerősök/ismeretlenek/óvónénik nem értik, hogy mit magyarázok, akkor is mindig magyarul szólok a kölökhöz. Ha én olvasom az esti mesét, az mindig magyar. Vannak olyan rajzfilmek, amiket magyarul ismert meg, és nem is hajlandó olaszul nézni. A legújabb a Walt Disney-féle Pinocchio, amit csak magyarul hajlandó nézni , cserébe a Frozent (DROG!) meg csak olaszul, és ha magyarul indítom el, akkor nagy duzzogva kijelenti, hogy nem akarja ANGOLUL. 🙂 .
Erőfeszítéseim eddig nem mondhatnám, hogy hatalmas sikerélményekhez vezettek volna,de nem adom fel. Amit elértem, hogy mindent megért, ezt már össze-vissza teszteltük, minden magyar utasítást végrehajt, ha megkérem, hogy kérdezzen meg ezt meg azt apától, tökéletesen tolmácsolja a dolgokat. Az aktív része viszont nem akar előbújni. Vannak ugyan szavak, amiket csak magyarul mond (pl.: bugyi – ezt már sikeresen beleverte az olasz óvónénik fejébe is, süti, cipő), és ha nagyon presszionálom, akkor kibök egy-két egyéb szót is. Pont két hete kényszerítettem belőle ki hogy mondja magyarul, hogy „Szeretlek”, és mondta. Persze majdnem elbőgtem magam. Nyáron három hétig magyar nagymamával lesz,és utána nem sokkal pedig két hétig az őshazában ilyenkor mindig reménykedek áttörésben. Valaki igazán adhatna egy jó receptet arra, hogy hogyan is lehetne kihozni belőle a hun leánykát.
Szóval a gyerek azóta nyolc éves lett, idén már a negyedik nyári vakációjá töltötte szülei nélkül Magyarországon a nagyszülőknél, és míg az első ilyen menet három hétig, ez az idei már két hónapig tartott. Mindent megért, mindent elmond, tükörfordít, olasz akcentussal hőbörög magyarul. Mivel év közben neki is elég durva a mókuskerék az iskola, az edzések és a házi feladatok mellett, ezért viszonylag keveset vagyunk kettesben, amikor ki lehetne teljesedni magyarul, de nyáron olyan adagban kapja az ingert, hogy kitart (közben pedig mindig akad egy két hetes karácsonyi vakáció Magyarországon) egész évben. idén nyáron még gyerektáborba is járt (mert a gyerektársaság a leginspirálóbb természetesen), amikor lehet elvisszük bábszínházba, moziba, színházba otthon, hogy mindig tele legyen élménnyel.
Idén nyáron Spanyolországban nyaraltunk, és a gyerek eléggé húzódozott, és nem akart résztvenni az animátorok által szervezett bulikon, mert azok nem tudtak olaszul, ő meg spanyolból és angolból nem túl erős, az apja meg mondta, hogy ugyanmár, lehet, hogy tudnak magyarul. A gyerek erre szemmel verte, és közölte, hogy azt sem tudják, hogy hol van Magyarország. Aztán elkísértem a birgádhoz, ahol a mosolygós animátorlány közölte, hogy „Hello, my name is Enikő”. Onnantól egy héten keresztül személyre szabott magyar nyelvű programjai voltak, és bebizonyosodott számára, hogy soha sem lehet tudni, hogy mikor jön jól neki a magyar. Arra persze már rájött, hogy arra tökéletes, hogy titkos dolgokat mondjon nekem mások jelenlétében, hogy véletlenül se értsék meg. …
Szóval kitartást minden kétnyelvű gyerek szüleinek, és ne dőljetek be olyan hülyeségeknek, hogy csak összezavarodnak tőle, és elég lesz majd később megtanulni, mert nem lesz később. A magyar nem ragadós nyelv, iszonyú nehéz, és ha nem születik bele, tinikorában esélytelen lesz a fejébe verni. Ráadásul elég nagy kitolás a magyar nagyszülőkkel, ha nincs közös nyelv az unokával…