Itt a tavasz, egyre többen jöttök Olaszországba, és itt egy szuper lehetőség azoknak, akik március 24-25-ei hétvégén épp a Csizmában pihennek. A FAI (Fondo Ambiente Italiano – az olasz kulturális örökség promótálásával foglalkozó alapítvány) , mint minden tavasszal, ugyanis ezen hétvégén tartja nyílt napjait, amikor csaknem ezer palota, régészeti terület, műemlék, de akár elhagyatott kórházak vagy gyártelepek kapui is megnyílnak a nagyközönség előtt.
Ezeken a napokon olyan helyekre lehet bejutni, amelyeket egyébként hét lakat alatt őriznek. A látogatókat ötvenezer önkéntes kalauzolja végig a műemlékeken. A programok ingyenesek, de a szervezők jó szívvel veszik, ha hagyunk nekik némi hozzájárulást, amit aztán a FAI működésének támogatására fordítanak.

Isola Bisentina, Capodimonte a Bolsena-tavon. Az egyébként magánkézben levő szigetet a Fai-napok alkalmával elérhetővé teszik a közösnégnek
Róma, Palazzo della Marina, az egykori Tengerészeti Minisztérium