Mostanában egyre többször kaptam magam azon, hogy vagy jövendőbeli olasz mammáknak vagy jelenlegi magyar mammáknak magyarázom, hogy hogy is működik az olasz bölcsőde és az olasz ovi, úgyhogy már-már közkívánatra egy kis összefoglaló.
A bölcsődei helyzet katasztrófa. Alig vannak helyek, és azokat is aranyáron mérik. A mezei önkormányzati bölcsiben sem restek egy hónapra elkérni 400 eurót, amihez hozzájön az étkezés (havonta kb. 100 euró), szóval nem egy ajándék. Egyre elterjedtebb a nido in famiglia (mondjuk családi napközi), amikor is egy anyuka a sajtátján kívül felvállal még max. négy gyereket, és otthon vigyáz rájuk. Ez teljesen szabályos tevékenység, engedélyhez kötött, nem lehet akárhol, mert nyílván egy garzonból nem csinálhatok dühöngőt, de kertes házból minden további nélkül igen. Ez legalább jövedelemforrás is a gyerekkel otthon ülő anyának, szóval mindenki jól jár. Ennek az ára is kb. ugyanannyi, mint az állami bölcsödéé, de itt legalább mégiscsak jobban figyelnek rájuk (gondolom én).
Az olasz ovi hároméves koruktól fogadja a gyerekeket, és ez itt azt jelenti, hogy abban az évben kezdheti el a gyerek, amelyik évben betölti a harmadik évet. Nincs évvesztesség, naptári évvel kalkulálnak. Hát, mit mondjak: Olaszországban az óvónők munkaideje meglehetősen kényelmes. A gyerekeket csak és kizárólag nyolc és kilenc óra között lehet vinni, és négy és fél öt között el kell hozni. Nem kell hozzá matematikusnak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, hogy ha a szülők teljes munkaidőben dolgoznak, ahol ugye a napi nyolc órához hozzáadunk egy óra ebédszünetet, szinte esélytelen, hogy segítség nélkül megoldjuk az átadás-átvételt. Hozzáteszem, hogy sok helyen van iskola előtti és utáni napközi, a mi ovinkban már fél nyolckor kinyitják a kapukat, de ha fél nyolc és nyolc között viszed, vagy ha fél öt után mész érte (hatig), a szolgáltatásért fizetni kell. Ilyenkor nem is az óvodai személyzet vigyáz a gyerekekre, hanem egy egyesület viszi az egészet. A gyerekek jellemzően nem korosztály szerinti bontásban vannak a csoportokban, hanem vegyesen, egy-egy csoportban három-négy-és ötévesek is vannak. Ez segíthet bizonyos dolgok korábbi elsajátításában, pl. a hülyeség, káromkodás, és verekedés is viszonylag hamar kipipálva 🙂 . Évente több hosszabb szünet van: ősszel, karácsonykor (2 hét!), karneválkor (miért is ne), húsvétkor. A nyári szünet pedig június végén kezdődik és a szeptember közepén esedékes iskolakezdésig tart. Közben valójában csak augusztusban zárnak be, júliusban viheted a gyereket, de az megint emeltdíjas szolgáltatás. Az olasz ovi nem divatbemuttaó: kötelező a köpeny, és ez szerintem jó, mert egyrészt nincs folyamatos bazárimajomkodás, másrészt meg a ruhák sem amortizálódnak el olyan gyorsan. A köpeny színe csoportonként változik, hogy ha együtt játszanak a csoportok, akkor gyorsan szét lehessen válogatni őket.
A napirend nagyjából ugyanaz, mint Magyarországon azzal, hogy itt sokkal kevesebbet vannak levegőn, télen például egyáltalán nem mennek sem sétálni sem az udvarra játszani. Az ötévesek délután pedig már nem alszanak, hanem különböző foglalkozásokon vesznek részt. No, igen, és a mi ovinkban a tanévnyitó értekezleten büszkén újságolta a vezető óvónő azt a forradami újítást, hogy már van tízórai…Nem semmi. Délutáni ébredés után viszont már nem kapnak enni, úgyhogy anyának/
nagymamának gyümölcslével, sütivel vagy szendviccsel felszerelkezve kell érkezni összeszedni a kiéhezett dedet.
A legnagyobbak élete az oviban nem egy habostorta. Miután jól kitombolták délelőtt magukat az udvaron, és teletömték a hasukat az ebéddel, nem fekszenek le délutáni csendes pihenőre, hanem akkor kezdenek neki a foglalkozásoknak, úgyhogy a szülők estére egy hullafáradt, nyűgös gyereket kapnak. Kezdjenek vele, amit tudnak. Gyermek-és szülőpróbáló rendszer.
Majd mikor vége ennek a három évnek,jön a következő embertpróbáló állomás: az olasz iskola.