A ti kedvenc olasz partjaitok

Ezzel egy ideje már adós vagyok, de csak most jutott időm arra, hogy csokorba szedjem azokat a fényképeket, amelyeket az általatok legszebbnek tartott olasz tengerpartokról küldtetek nekem. Remélem, hogy azok, akik még csak tervezgetik az idei nyaralást, nyernek némi inspirációt a galériából. (Úristen van olyan, aki még csak most tervezgeti a vakációt, az enyémnek meg…

Olasz nyári finomságok

Változik az évszak, változik a konyha is, és most már lassan évek óta mást sem hallunk, csak azt, hogy az aktuális nyáris szezonban ismét sorra dőlnek meg a melegrekordok, hogy őrjítő a kánikula, és ha tehetjük ki se mozduljunk otthonról. Ahhoz meg végképp nincs kedvünk, hogy bedurrantsuk a sütőt vagy hogy órákig álljunk a konyhapultnál.…

Nápoly: buszjárat a reptérről a kikötőbe

Nápoly mostanában egészen jó fej az idelátogató turistákkal, már mondtam, hogy a Campania Express vonattal már megkönnyítették a Sorrentóba vagy a Pompejibe történő civilizált eljutást, most pedig közvetlen buszjáratot indítottak a város nemzetközi repülőteréről a nápolyi kikötőbe. Sok újdonságot nem fogok azzal elárulni, hogy egy nápolyi utazás valódi megkoronázása egy legalább egy napos kirándulás a…

Kék zászló 2018 – itt strandolsz az idén

Tegnap tették nyilvánossá a 2018. év Kék zászlóval kitüntetett strandjainak listáját.  Lássuk, hogy hova is érdemes igazán menni strandolni az idén Olaszországban, melyek azok a partszakaszok, amelyek hivatalosan is toplistások. Ne feledjük, hogy a Kék zászló nem szépségverseny, a vízminőség mellett elsősorban a szolgáltatásokat, a tisztaságot, a környezettudatosságot értékelik. Idén 368 olasz part érdemelte ki, hogy…

Magyarok Olaszországban: Katona Dóra és a Sapori Siciliani

Vendégeskedtünk már olaszországi magyaroknál sokfelé: Emesénél Szardínián, rácsodálkoztunk a toszkán lankákra  Toszkánamánia Vikijével, Piemont magyarok számára nagyrészt ismeretlen szépségeire Tündével, a Garda-tóra Nikivel, sőt főzőcskéztünk Viareggióban a Culinarium csapatával. Úgy tűnik, hogy a tengerparti nyaralást főzőcskézéssel kombinálni mostanában elég menő, itt az újabb remek lehetőség, Katona Dóriék gasztrotúrái Szicíliában, annak is ez egyik legszebb városában,…

Viva Calabria! A Csizma orrában Krisztával

Az Olaszországba utazó magyaroknak viszonylag könnyen megy a helyi viszonyokban jártas, otthonosan mozgó helyi segítséget találni, hogy minél autentikusabb, minél olaszosabb élményben legyen részük. Ennek apropóján beszélgettem már Emesével, aki Szardíniára; Vikivel, aki Toszkánába; Nikivel, aki a Garda-tóhoz látogatók orákuluma. Pipáljunk ki egy újabb régiót Olaszország térképén, és utazzunk Calabriába Szabados Krisztával! A weboldaladat  böngészve…

Kutyával utazom: olasz strandok négylábúaknak

Sokan nem tudnak, és nem is akarnak elszakadni leghűségesebb  kedvencüktől az olaszországi nyaralás idejére sem. Vigyázat! Nem mindenhol látják szívesen Morzsi kutyát, de szerencsére Olaszországban azért erre is odafigyelnek a strandok, nézzük, hogy hova induljunk, ha velünk van a négylábú haver. Spiaggia Romea Bau Village Comacchio (Ferrara) Via Oasi n.°2 – Lido delle Nazioni  A comacchioi…

Hamis Gucci és jégkása: nyaral az olasz

Feltartóztathatatlanul itt a nyár, az ablakon ömlik be a meleg, a kocsiban beleolvadunk az ülésbe, a hétvégi  piknikekre már napkrémmel indulunk, az irodából már ki sem lépek napközben, inkább hűsölök a légkondi alatt. Idén nehezen indult be a tavasz, viszont ugyanilyen hamar véget is ért, lekopogok mindent mindenhol, és félve jelentem, hogy hamarosan mehetünk nyaralni.…