Az olasz iskoláról már magam is írtam, de ez egy olyan téma, ami folyamatosan aktuális, különösen a kiköltözés előtt álló családok kérdeznek előszeretettel ezzel kapcsolatban. Vanda szépen összeszedte az alapokat. (Helén)
Halogattam egy ideje ennek a bejegyzésnek a megírását, mert azt érzem, hogy kevés még az ismeretem a témában. Viszont, mivel a kiköltözésünk célja a gyerekek olasztanulása volt, elkezdem csöpögtetni az infókat és leírom, ami eddig történt velünk iskola fronton, illetve amit általánosságban kiderítettem az olasz iskolarendszerről.
Több részben olvashatjátok majd az érdekességeket a témában, ebben az első blogbejegyzésben az olasz rendszert próbálom nagy vonalakban bemutatni nektek.
Lássuk hát!
Itt Olaszországban a gyerekek abban az évben kezdik meg kötelezően tanulmányaikat, amelyik évben betöltik hatodik életévüket. Így vannak nagyon pindurka elsősök is, akik szeptemberben még inkább öt és fél évesek, mégis be kell ülniük az iskolapadba.
Iskolaérettségre nem nagyon mennek rá, mindenki iskolaérettnek számít. Nem lehet könnyű az alsós tanítóknak, bár kétség kívül könnyebbség, hogy az osztályok létszáma nem 30-40 fős, hanem legfeljebb 20.
Amit nálunk leggyakrabban általános iskolának hívunk (1-8 osztály), azt itt két részre bontják. Elsőtől ötödik osztályig Scuola elementare-ba járnak a gyerekek, majd 3 évet a Scuola media névre keresztelt intézménybe.
Ezután Liceo vagy Istituto iskolák következnek, amelyek leginkább a gimnázium és szak(közép)iskola olasz megfelelői.

Az olasz iskolák nagyon sok szempontból autonóm módon működhetnek. Maguk döntenek az iskolai szünetekről, a tanítási órák elosztásáról, az ebédről, a sportokról. Előfordulhat például simán, hogy az egy utcában lévő két iskola közül az egyikben 8:30-tól 13:30-ig van tanítás, de járnak szombaton is suliba a gyerekek, a másik iskolában viszont 8-tól egészen délután 5-ig ülnek bent a lurkók hétfőtől péntekig.
Elsőben elkezdenek angolul tanulni a srácok, azt viszont nem tudom, pontosan mit csinálhatnak angol óra keretében, mert ezalatt a minimum tíz év angol tanulással töltött idő alatt nem igazán sikerül elsajátítaniuk ezt az egyébként nem olyan bonyolult nyelvet.

Érdekesség még, hogy Olaszországban nyomtatott nagybetűkkel tanulnak meg írni és olvasni a gyerekek, és állítólag nem nyomasztják a kicsiket egyáltalán, hagynak időt nekik bőven ezek elsajátítására. Ezen nem is csodálkozom, nemcsak azért, mert eleve nem kapkodnak az olaszok és nincs az az érzésünk, hogy folyton harcolnak az idővel, hanem azért sem, mert ha már nagyjából öt és fél évesen iskolába kell járni a gyerekeknek, legalább nem rohannak sehova.

A legtöbb iskolában tömbösített, vagyis 90 perces órákat tartanak. Így jobban bele tudják ásni magukat az adott tantárgyba, viszont épp emiatt lesz a legtöbb iskolában a heti 2×45 perc helyett heti 1 dupla tornaóra, amit általában nem is testnevelő tanárok tartanak, hanem a helyi sportegyesületekből jönnek és mozgatják át a gyerekeket.
Az iskola év elég rövid, általában szeptember közepén csengetnek be és június első hetében ki is tör a nyári szünet. A mi két és fél hónapos vakációnkkal Magyarországon sehol nem vagyunk az olaszok több, mint 3 hónapos iskolaszünetéhez képest.

Legyen elég most elsőre ennyi, hamarosan jönnek a részletek azzal kapcsolatban, hogy nálunk hogy sikerült az évkezdés és milyen volt az első néhány hét a torinói gimiben.
Folytatás hamarosan!