A hangjegyek
A hangjegyeket először egy bencés rendi szerzetes, Guido d’Arezzo jegyezte le, ő tekinthető a szolmizációs rendszer megalkotójának. A hangjegyek neveit – dó, ré, mi fá, szó, lá, ti – egy korabeli, Szent Jánosnak szentelt himnusz szövegéből vette, annyi módosítással, hogy a dó helyett eredetileg ut szerepelt volna, de ezt nem találta elég dallamosnak. Ő vezette be az ötsoros kottát, melynek sorai eleinte különböző színűek is voltak..
A könyvelés
Luca Pacioli arcképe (1495), / Wikimedia Commons
Luca Bartolomeo de Pacioli ferences rendi szerzetes és matematikus a könyvelés megteremtőjeként került be a halhatatlanok közé. A 15. század második felében, amellett, hogy számos aritmetikai és geometriai témájú értekezést írt, bevezette a pénzügyi tranzakciók nyomonkövetésében az aktív és a passzív oldal regisztrálását. Ebből lett később a kettős könyvelés.
Sansepolcro városában született, innen Velencébe költözött, majd innen Perugia, Firenze, Pisa, Bologna, Mantova és Róma is otthont adtak neki hosszabb-rövidebb időre. 1497-ben elfogadta Ludovico Sforza meghívását, és Milánóba ment dolgozni (már akkor is ez volt az olasz biznisz központja, úgy tűnik), ahol magával Leonardo da Vincivel is együtt dolgozott.
A szemüveg
Két szerzetest is számon tartanak a szemüveg megalkotói között: Alessandro della Spina-t Pisából és Salvino degli Armati-t Firenzéből. Ők valószínűleg a 13. és 14. század fordulóján éltek. Azért valószínűleg, mert egyes történészek szerint Salvino degil armati nem is létezett, neve csak firenzei hatóságok csalásának eredménye, akik nem bírták elviselni, hogy az akkoriban nagy ellenség, Pisa valamiben előrébb jár, mint ők.
Alessandro létezéséről azonban kézzelfogható források is fennmaradtak. Ő egész életében könyveken és kéziratokon dolgozott, amelyeket alapos munkával, aprólékosan kidolgozott miniatűrökkel dekorált.
1305-ben Giordano da Rivalto barát egy prédikációja során használt szemüveget, és említette, hogy egy helyi feltaláló művéről volt szó. Nevet nem említett, ezt tehette lehetővé, hogy a firenzeiek előálljanak a saját változatukkal, amelynek hamisságát csak a 20. század elején leplezték le.
A cappuccino
Magában a “cappuccino” szóban is jól felismerhető annak eredete. Ezt a világszerte ismert, és szeretett italt, ahol a kávét sűrű, finom tejhab borítja be. Egyesek szerint a kapucinus rendhez tartozó novíciusok csuhájának barna színére emlékeztet az ital, mások szerint pedig egy friuli szerzetes, Marco d’Aviano nevéhez fűződik, aki 1683. szeptemberében a pápa meghívására Bécsben vendégeskedett, ahol az akkori európai hatalmak az oszmán terjeszkedés megakadályozása céljából gyűltek össze. Amíg itt tartózkodott wllátogatott egy kávézóba, rendelt egy csésze kávét, amelyet tejjel korrigált. Ezt nevezték állítólag németül kapuzinernek, de a világot már az olasz változata hódította meg.
Ne feledjük, hogy cappuccinót az olaszok csak déli isznak!
A Parmigiano Reggiano
Az olasz sajtok királyának, a parmigiano reggianonak a születése is a szerzetesek keze munkáját dícséri. A parmigianót már Boccaccio is említette a Dekameronban, mint az Appennini.-félsziget egyik legkiválóbb termékét. A legenda úgy tartja, hogy elsőként Parma és Reggio Emilia között elhelyezkedő kolostorokban készítették, és egy ideig a bencések és cisztericek harcoltak egymással a jogokért. A barátoknak olyan sajtra volt szükségük, ami hosszan eláll anélkül, hogy veszítene a tépártákáből. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a parmigiano annál értékesebb, minél tovább érlelik, és még ma is a világ legegészségesebb és legtáplálóbb sajtai között szerepel.
Hogy ma törik-e még a fejüket újításokon a kolostorok falain belül, azt nem tudom, egyre ürülnek ki ezek az intézmények, de nem árt a fejünkbe vésni, hogy az olasz szerzetesek találmnyai nélkül, ma nehezebben menne az olvasás, vagy valami teljesen mást reszelnénk a tásztánkra.
