1981. óta november 25-ére esik a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja. Eleve abszurd, hogy ilyennek lennie kell, mert miért van az, hogy még mindig feleségeknek, szeretőknek, barátnőknek kell meghalnia vagy eltűrni az erőszakot sok esetben a saját otthona falai között? A világon minden nap 137 nő hal erőszakos halált.
2020. első tíz hónapjában 91 gyilkosságnak volt női áldozata Olaszországban. Ez kevesebb, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában regisztrált 99, meg kell azonban jegyezni, hogy a „közönséges” bűnesetek száma csökkent csak, növekedik a családon, illetve a szűk lakökörnyezeten belül elkövetett erőszak halálos áldozatainak száma. MIre leírtam ezeket a mondatokat már nem is igaz az adat ma reggel férje mellkaosn szúrt egy asszonyt Padovában, egy másik nőt pedig Calabriában gyilkoltak meg.Ezek voltak a mai szalagcímek.
A Covid-helyzet és a mozgás szabadságának ezzel kapcsolatos korlátozása, valamint a karantén által okozott kényszeres együttlét, elszigetelődés és feszültség, csak rontott a statisztikán, a tavaszi olasz zárlat hónapjaiban a segélyvonalakra érkező hívások száma gyakorlatilag megduplázódott az azt megelőző időszakhoz képest. Még maga Conte miniszterelnök is elismerte, hogy a lockdown milyen borzasztó hatással volt a nők ellen elkovetett élet elleni bűncselekmények számának alakulására.
A 21. században már 3344 nő esett gyilkosság áldozatául Olaszországban, és a számuk folyamatosan emelkedik.Az adatok alapján úgy tűnik, hogy az aktuális vagy volt partnerkapcsolat jelenti a legnagyobb veszélyt egy nő számára.
Olaszországban a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem szimbóluma a piros cipő, A mai napon sok utcán és téren találunk majd elhagyatott piros pár cipóket, amelyek arra hivatottak, hogy felhívják a társadalom figyelmét erre a mai napig sokszor szőnyeg alá söpört problémára. A nők, az anyák, a feleségek, a szeretők elelni erőszak a társadalom alapja ellen intézett támadás, nem szabad szemet hunyni felette. Tegyél te is ellene!