Az már kiderült, hogy Olaszmamma majdnem egy olasz mamma, de legalábbis egy félig olasz félig magyar kislány anyukája. Ennek kapcsán volt már kesergés az olasz óvodai és iskolai rendszer furcsaságairól, de úgy tűnik, hogy az is érdekes, hogy hogy is zajlik a terhesgondozás és milyen is szülni Olaszországban.
Én a terhességem első két trimeszterét még Magyarországon, az utolsót Olaszországban töltöttem, úgyhogy némi fogalmam van a különbségekről is. Olaszországban sokkal kisebb a szerepe a nőgyógyásznak, sokkal nagyobb a szülésznőnek. Ha valaki nem engedheti meg, hogy privát nőgyógyászhoz járjon alkalmanként 150 euróért, az minden aggodalom nélkül rábízhatja magát a gyakorlatilag valamennyi kórházban működő terhesgondozó (consultorio) személyzetére. Úgy általában nem veszi körül akkor mítosz a nőgyógyász személyét, mint otthon.
A védőnő személye ismeretlen fogalom , ezt a szerepet is a consultorio tölti be, ahova szülés után is lehet vinni a babát, hogy megmérjék vagy kiokosítsanak hozzátáplálásból, de valójában ez ki is maradhat, mert az elején úgyis rendszeres a randi a gyerekorvossal.
Én is jártam itt egy dokihoz persze, akihez persze már az anyósom meg az összes nőrokon is járt. Direkt nem írtam azt, hogy az orvos, akinél az anyósom is szült. Ugyanis Olaszországban nem ugrasztod ki a dokit éjszaka az ágyból, ha beindulnak a fájásaid. Szépen elmész a kórházba és annak a szülésznőnek a gondjaira bízod magad, aki éppen ügyeletben van. Egyébként az olasz orvos elkerekedett szemekkel nézte a magyarországi vizsgálataim eredményével megpakolt mappát, különösen azt találta izginek, hogy milyen sok az ultrahangos felvétel.
Én egy mezei városi kórházban szültem, abban, amelyik a lakóhelyünkhöz a legközelebb van, ide jártam az utolsó hetekben folyamatos ellenőrzésekre, ott volt a kartonom. Egy maximum húszágyas szülészeti osztály volt ez, folyamatosan figyeltek ránk a bábák és a nővérkék. Tiszta Hawaii, dizsi, napfény lett volna, ha szemet hunyunk az egész éjszakás vajúdás felett. A szülésben végig a szülésznő segédkezik, az éppen ügyeletben levő orvos csak a végére fárad be, ha szabni-varrni kell vagy ilyesmi. Egyébként meg szülni Olaszországban is ugyanolyan, mint bárhol máshol: fáj, szenvedsz, nyűgös vagy, tulajdonképpen tök mindegy, hogy milyen diplomája van annak, aki melletted áll.
Olaszországban egyáltalán nem szokás a paraszolvencia, az pedig teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy orvos/ szülésznő/ápoló elvárná, hogy bankjegyeket tömjünk a zsebébe. Állítólag errefelé igazi fizetésért dolgoznak a kórházi dokik.
Szülés utáni finomság: az olaszok imádják a gyerekeket, szívesen csodálják majd meg a babakocsiból kitekintgető csöppségeteket és el fognak halmozni gratulációkkal és bókokkal, hogy milyen szép, dudi meg tökéletes. Ez mellesleg egy jó néhány évig kitart majd.
Szülés utáni sokk: felejtsétek el a nagylelkű magyarországi több évig tartó gyest, gyedet és társait, itt legfeljebb egy évig maradhatsz otthon a gyerekkel, de öt hónap után már tetemesen csökken a járandóság. Az öt hónapot pedig úgy kell elképzelni, hogy abból általában egyet már a szülés előtt ki szokás venni, úgyhogy ez alapján négy hónapos gyerek mellől már vissza kellene menni dolgozni. Ráadásul a bölcsődei helyekért nagy a verseny, és havonta több száz euróba kerül, hogy más lesse a kisded négykézlábazását. Nem egy családbarát szisztéma.
Szülés utáni cukiság: az olasz kisbabák születését a szülők úgy kürtölik világgá, hogy a lakás vagy ház ajtajára egy rózsaszín vagy világoskék masnit tűznek ki, ha kettőt láttok, akkor dupla az öröm!