Sa Sartiglia – Oristano karneváli lovasjátékai

Pubblicità

Nem is olyan régen már tettünk egy karneváli körutat Szardínia szigetén, de van egy olyan mulatság, ami annyira különleges, hogy igazán megérdemli, hogy kiemelt helyet kapjon. Ez a Sa Sartiglia nevű lovasjáték, amelyet Oristanoban rendeznek meg minden évben. Aki mesél róla, az Petrei Emese, a szardíniai nagyokosunk.

Pubblicità

Oristanóban és környékén már a kereszténység előtti időkben is tartottak népi eredetű tavaszváró rítusokat, amik a kereszténység elterjedésével más elemekkel gazdagodtak.
A spanyol uralom alatt pedig egészen átalakultak és a lovagi világ szokásait vitték tovább több változtatással a mai napig. Ahol lovagok vannak, ott persze a lovak sem hiányoznak. Szardínián pedig a lovak már a római korban megjelentek. A helyiek innentől nagy büszkeséggel tenyésztették és tartották a lovaikat. A történelem folyamán mindig is rendeztek lovagi versenyeket, de a halálesetek és a komoly sérülések miatt a keresztény egyházi vezetők nem nézték jó szemmel, sőt be is tiltották ezt a gyakorlatot.

Még mindig távol vagyunk a Sa Sartiglia mai rituáléjától, és ahhoz, hogy megértsük, el kell távolodnunk Szardíniától és képzeletben egészen a középkori Spanyolországig kell repülnünk, ahol a IX. században a mór hódoltság alatt egy granadai emír élesztette újra a lovas ügyességi bemutatókat, méghozzá Keresztelő Szent János ünnepe alkalmából keresztény alattvalói szórakoztatására. Erre a célra helyszínként hosszú utcákat jelöltek ki, ahol a házak erkélyéiről a nemes hölgyek is megtekinthették a játékokat. Az ügyességi verseny egyik szórakoztató eleme az volt, hogy a lovagoknak lóháton száguldva kardjukra kellett fűzni egy felaggatott gyűrűt – a Sartiglia név feltételezhetően erre utal –, majd ezt átnyújtották a kiszemelt dámának.
Na, de hogyan is került a lovagi torna Szardíniára?

A XI-XIII. században a keresztények több nagyobb hadjáratot is indítottak azzal a törekvéssel, hogy a muzulmánok terjeszkedését visszaszorítsák. 
Ezen időben a mórokat is ki akarták verni egy kisebb hadjárattal az Ibériai-félszigetről.

Itt találkozhattak újra a keresztény lovagok ezzel a szokással, amit aztán otthon életre hívtak jeles alkalmak – mint hercegi esküvők, születések, győzedelmes csaták – megünneplésére. V. Károly német-római császár, egyben Szardínia királya uralkodásának idejéből származik az első írásos emlék a város dicsőséges múltját felidéző Sa Sartiglia megrendezéséről, 
melynek szervezését ebben az időben a városvezetés intézte, majd később a két fő helyi céh, a parasztok céhe és az ácsok céhe gondjaira bízták.

Az ünnepi készülődés február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony (Candelora) napján, kezdődik, ekkor bízzák meg a két céh (Gremi) lovascsoportjának vezetőjét, a két Componidorit a lovastorna előkészítésére. Maga a torna két napot érint: a farsangi időszak utolsó vasárnapján a Szent János védelme alatt álló parasztok karneválját tartják, a rá következő kedden pedig a Szent József oltalma alatt álló ácsok karneválját. Az egész rituálét fanfárok és dobpergés kíséri végig. Nyitányaként csodálatos oristanói piros brokátviseletbe öltözött hölgyek – a Massaieddák – öltöztetik a Componidorit, aki aztán lóra pattanva megnyitja az ügyességi bemutatót. A feszült érdeklődéssel figyelő közönség sorfala előtt a lovasok magával a Sartigliával kezdenek, amikor is a lovon galoppozva próbálják előbb kardjukra, majd dárdájukra tűzni a felakasztott, középen lyukas csillagot (a „gyűrűt”). Később kis csoportokban mutatnak be lélegzetelállító lovas akrobatamutatványokat.Ez utóbbi a Pariglia. A Pariglia befejeztével a Massaieddák levetik a Componidori öltözékét és álarcát, akinek személye ekkor válik csak ismertté a közönség számára. A lovasokon és az őket öltöztető hölgyeken kívül egy igazán különleges női főszereplője is van ennek a karneválnak: minden évben egy varázslatos szépségű fiatal nőt választanak ki a város által oly kedvelt Arboreai Eleonóra hercegnő szerepére.

Ez a karnevál a színpompás elegancia, a felékesített, gyönyörű paripák, a feszült figyelem és a vidámság jegyében telik. A hangulatot emelik az édes ínyencségek: a küllemre mézespuszedlihez hasonló, ám méz nélküli fahéjas finomság – a mustazzolus (mostaccioli) –, valamint a feltekert hosszú fánk – a frisjiole (zippulas, zippole). Bár az olaszok a magyarok mögött maradnak alkoholfogyasztásban, a farsang alatt mégis mindenhol folyik a bor: Oristanóban a vernacciát hívják a légkör izzításához segítségül.
Szerencsére itt is gondoltak azokra az érdeklődőkre, akik a nyár folyamán tudnak csak ide eljutni: Oristano júliusban és augusztusban is rengeteg alkalmat nyújt a népviselet, a hagyományok, a helyi ízek megismertésére, a téli Sartiglia kistestvére, a ifjak nyári Sartiglieddája Torre Grande hosszan elnyúló homokfövenyén a lenyugvó nap fényeinek díszlete előtt zajlik az augusztus 15. előtti vasárnapon egy több napos eseménysorozat keretében.

Ha felcsigázott Benneteket Szardínia, böngésszétek Emese ajánlatait, aki biztosan tud abban segíteni, hogy jövőre már ti is igyatok egy kis vernacciát Sa Sartiglia idején Oristanóban.

(Visited 101 times, 1 visits today)
Pubblicità

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük