Tudjuk, hogy Közép-Olaszországot évek óta tépázzák a földrengések, és a tavalyi év főképp kegyetlen volt a lakossággal, hiszen 2016. augusztusától 2017. januárjáig szinte folyamatosan rengett a föld, amit azután a téli időszakban különösen zord időjárási viszonyok tetéztek. A katasztrófa háromszáz halálos áldozatot, és csaknem négyszáz sérültet követelt, több települést, köztük a Amatricianát, Accumolit pedig gyakorlatilag porig rombolt.
Egy ilyen fekete időszak után különösen fontos a jövőbe tekinteni, és kinek a kezében a jövőnk, ha nem a következő generációéban? Ahhoz, hogy megmaradjon itt a lakosság, az újjáépítésnek először arről kell gondoskodnia, hogy az utánpótlásnak legyen miért itt élni. Már csak ezért is fogadta hatalmas örömmel a helyi közösség az egyik földrengés által sújtott településen, az Abbruzzo régióban található 1297 lakosú Crognaletóban, hogy a svéd óriás, az IKEA teljes mértékben finanszírozta itt egy új iskola megépítését. A Gran Sasso Nemzeti Park szívében található iskolát tegnapelőtt adták át. Az újjászületett komplexum magában foglal egy óvodát, az alsó és felső tagozatos intézményt, ahol összesen hatvan gyerek tanul majd. Az építkezés költségvetése hozzávetőlegesen 500 000 euró volt, ennek egy része hétezer olasz IKEA-dolgozó felajánlásának köszönhető, akik arra kérték a munkáltatót, hogy a karácsonyi céges ajándékukra szánt összeget inkább fordítsák a fölrengés áldozatainak megsegítésére.
Az ünnepélyen átadáson részt vett a település polgármestere , az IKEA olaszországi vezetősi, a svéd nagykövetség képviselőt. Az iskola igazgatója és az IKEA képviselője közösen ültettek el egy fát a pillanat megkoronázásaként. A támogatásért cserébe a gyerekek a svéd zászló színeiben pompázó kék-sárga lufik égbe eresztésével hálálkodtak a svédeknek a szalag átvágása után.
Az iskola természetesen skandináv stílusban épült, a fenntarthatóság jegyében, szerkezete fa, hogy minél jobban illeszkedjen természetes környezetébe, és elviekben teljesen ellenáll majd esetleges jövőbeli földrengéseknek. A környezettudatosság minden szinten megmutatkozik, az iskola fenntartható energiát használ, melynek segítségével a fenntartási költségek is jelentősen csökkenek majd a múltbéli viszonyokhoz képest. Mondani sem kell, hogy az osztálytermek berendezéséről is az IKEA gondoskodott, úgyhogy a helyi lurkók lesznek olyan szerencsések, hogy színes, vidám, pont nekik kitalált bútorok között biflázhatják a szorzótáblát.
Frissítés:
Sajnos a földrengések azóta is rendszeresek Olaszországban, 2017. augusztus 21. éjszaka Ischia szigetét sújtotta egy 4-es erősségű rengés, ami két halálos áldozatot követelt.