Nekem különösen kedves a Ferrero cég, hiszen székhelye a közelünkben fekvő Albában van, Olaszország egyik legjobb mukahelye, termékeit az egész világon imádják, szóval igazi piemonti büszkeség. Legismertebb terméke még mindig a Nutella, de nem kell bemutatni a Kinder-csokikat és a különböző pralinékat is. Idén nyáron úgy döntött a cég, hogy a szokásosnál is boldogabbá tesznek bennünket. Érkezik a Ferrero fagyi. Egy ideje már berobbantak a jégkrémek szegmensébe, és piacra dobták néhány Kinder-termék jeges változatát ( a Kinder Bueno valami hihetetlenül finom). A 2021-es nyárra azonban még ehhez képest is igazi nehézbombázókkal készülnek. Jégkrémmé varázsolják a közönség által leginkább kedvelt pralinékat, azaz a Ferrero Rocher-t ls a Raffaellót is, . A Ferrero Rocher – fagyi klasszikus és étcsokoládés változatban is kapható lesz, érkezik a Raffaello, de jégnyalókákkal is kedveskednek majd a torkoskodni kívánó vásárlóknak. Olaszországban nagyon népszerűek az Estathè jeges teái, belőlük lesz majd a nyalóka, mind hagyományos citromos, mind őszibarackos változatban.
Úgy tűnik, hogy a Ferrero a Kinder-fagyikkal folytatott tesztje után készen áll arra, hogy felvegye a kesztyűt ezen piac olyan kolosszusaival, mint az Algida vagy a Sammontana, aztán majd elválik, hogy ebben az új szektorban is sikerül-e piacvezető szerepet betöltenie. Az új termékek már április végétől elérhetőek lesznek az olasz szupermarketekben, én pedig alig várom, hogy egy étcsokis Ferrero Rochert nyalogassak a tűző nyári napon. A Ferrero jégkrémei Olaszországon kívül Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és Ausztriában is elérhetők lesznek, úgyhogy akkor sem kell feltétlenül lemaradnotok róluk, ha nem Itáliában tervezitek az idei nyári vakációtokat.
Érdekesség, és ezt valószínűleg nem tudtátok, hogy a Ferrero pralinéi a meleg nyári hónapokban lekerülnek a polcokról, pont azért, hogy ne olvadjanak és ezáltal ne essen csorba a minőségen, így tehát erre a hiányra is megvan a szuper orvosság a házunk táján. Csak tartanánk már ott, hogy az a legnagyobb gondunk, hogy a tengerparti napernyő alatt éppen melyik Ferrero-fagyit nyaljuk!