Zengedeztem én már épp elég szépet és jót Olaszországról, van tíznél jóval több dolog, amit imádok benne, de sajnos itt sem mortadellából és pármai sonkából van a kerítés. Olaszország nem feltétlenül csak a kézzel tésztát gyúró nagymamák ,az aperol spritzek, a középkori városmagok és a leanderekkel keretezett utcácskák hazája, van bőven, amitől égnek áll a haj, kidülled a szem, és felmegy a pumpa. Ez az én olasz negatív top 10-em.
- Autó nélkül elveszett ember vagy: ezt az elején nekem nagyon nehéz volt megemészteni, otthon vígan elnégyeshatosoztam, soha nem éreztem szükségét annak, hogy legyen egy autó a fenekem alatt – ez Olaszországban elképzelhetetlen. A tömegközlekedés pocsék, a helyközi meg aztán végképp.Ha nem vonattal, hanem távolsági busszal kellene menned, jobb ha keresztet vetsz, és a gonviselésre bízod magad. Vezetni kell, nincs mese, ellenkező esetben egy tizenöt perces távolság akár másfél órára is duzzadhat, neked meg el fog menni a hajad.
- A vezetési stílus: fentiekből következik, hogy mindenki vezet, minden félnótás az utakat járja, erről külön regényt lehetne írni (sőt külön posztot már szenteltem is neki), legyen elég, hogy az elején nem árt a sikkes indulás előtt benyomni egy adag Xanaxot is, mert rettenet idegesítően vezetnek, a KRESZ helyett pedig inkább a helyi szokásjog uralkodik.
3. Ügyintézés: ha valaki panaszkodni mer a magyar hivatalnokokra, annak én magam fogom tekerem ki a nyakát, ugyanis a magyar bürokrácia az olaszhoz képest egy kéjhömpöly. A hivatalnoknak semmi sem sürgős, semmi sem fontos, főleg a TE ügyed nem érdekli egy pillanatig sem, szinte biztos, hogy:
a) jó daraboig azt sem tudja, hogy miről beszélsz
b) még mindig nem tudja, hogy Magyarország uniós tagállam-e
c) álmos/lusta/másnapos/ki van akadva , mert miattad marad épp le a kávészünetről
d) mindezek folyományaképp első körben valószínűleg csak annyit tesz az ügy érdekében, hogy elzavar plusz illetékbélyegért. Fel kell vértezni magunkat ügyintézés előtt, és nem hagyni, hogy leszereljenek. Az idegek harca ez: te a csinovnyik ellen.
4. Munka világa: erről már volt szó részletesen itt. Egy skandallum, egy botrány, európai ésszel fel nem fogható torzszülött. Majdhogynem elbocsáthatatlan alkalmazottak, 35 éves korig gyakornokként tengődő fiatalok,értelmetlen szakszervezetek, atipikus szerződések.
5. A látszat, az fontos: az olaszok nagy általánosságban sokkal többet adnak a külcsínre, mint a belbecsre. Elengedhetetlen a legutóbbi módi szerint öltözni, ezért aztán ha valami menő, akkor az egész ország abban jár. Ugyanilyen létfontosságú az is, hogy az ember zsebében a legújabb elektronikus ketyerék lapuljanak. BÁRMI ÁRON. Imádnak hitelre vásárolni szép új autót, okostelefont. BÁRMIT,még nyaralást is, csak legyen, és lehetőleg látványos legyen. Nehogymár csak nekünk ne legyen!
6. Enyészet: Olaszország nagy, Olaszország gyönyörű, Olaszországban a legkisebb, legeldugottabb faluban is minimum egy római kori sírra köpködik a szotyihéjat a helyi erők. Míg kifejezetten sokat adnak saját maguk karbantartására és turbózására (lásd előző pont), addig sokszor hiányoznak az anyagi források/a kedv, a műemlékek fenn- és karbantartására. Előfordul az is, hogy a nagypapa ásója a kerti munkák közepette régészeti leletekbe koccan. Megértem, hogy nem lehet mindent megmenteni, de megdöbbentően sok az elhanyagolt emlék. Enyészetért nem kell ókori épületekig visszarepülni. A másik fájó pontom – főleg délen – a sok random szemétlerakó, nyáron fincsi illattal, és a köröttük keringő kóbor kutyákkal. Egész Olaszország meg tudna élni szimplán a turizmusból, ha egy kicsit jobban adnának a környezetükre.
7. Az úgynevezett sorbanállás: az olasz gének alkalmatlanná teszik a helyieket civilizált sorbanállásra, emiatt a legkisebb üzletben, sarki fűszeresnél is sorszámot kell húzni, és azzal várni a sorunkra, de még így is ügyeskednek, nyomulnak, cseleznek, könyökölnek, mert rettenetesen sietnek. Csak tudnám, hogy hova, amikor egyébként mindig minden marhára ráér. Másik kedvencem, amikor nincs sorszámhúzó az orvosnál, belép a beteg a váróba, és megkérdezi, hogy „Chi é l’ultimo?”, azaz „Ki az utolsó?”. Ki lenne banyek, hát te!!
8. Délutáni pauza: még mindig, még mindig van egy csomó olyan üzlet és szolgáltató, aki egy körül lehúzza a rolót, hogy aztán valamikor délután fél öt körül húzza azt fel újra.szuper, hogy pont akkor nem tudsz elintézni semmit, amikor éppen lenne rá egy szabad órád (mert az meg a másik kedvencem, hogy az ebédidő teljesen feleslegesen egy óra).
9. Maffia: nem kell feltétlenül lefejezett lovakra gondolni, kicsiben ugyanúgy jelen van. Az olaszok tökélyre fejlesztették a mutyit, mindenhol jelen van a kenőpénz, a kéz kezet mos, a kellemetlen dolgokról történő kollektív hallgatás, a protekció.
10. Biciklisek: maffia ide, pokol a hivatalokban oda, az olasz rémálom csimborasszója számomra a biciklis. Nem a városi bajuszos hipszterekre gondolok, hanem a biciklit komolyan vevő, tetőtől talpig Giro d’Italiába öltözött amatőrökre, akik imádják a csúcsforgalomban bolyba verődve akadályozni a forgalmat. Tavasztól őszig támadnak, előfordulási helyük a mindenhol, és kifejezetten imádják a forgalmasabb útszakaszokat. Olyan helyeb élek, ahol jelenlétük a szokottnál is intenzívebb, úgyhogy tudom, miről beszélek, imádnak az úttest közepén kacsázni az autók előtt úgy, hogy véletlenül se lehessen őket megelőzni.
Mindezek ellenére a mérleg nyelve még mindig pozitív irányba leng ki, megnyugtató, hogy sokkal többet kellett gondolkodnom ezen az antilistán, mint a bájos ikertestvérén. Iszok is erre egy aperol spritzet.