Nem tudjátok, hogy mihez kezdjetek október végén? Éltek-haltok a csokoládéért? Itt a tökéletes program: Olaszország legédesebb fesztiválja a perugiai Eurochocolate, amelyet már huszonnegyedik alkalommal rendeznek meg minden évben Umbria székhelyén. Az esemény olyannyira kedvelt, hogy időtartama alatt csaknem egymillió látogató nyalja meg összes, csokoládétól maszatos ujját Perugia belvárosának romantikus utcácskáin.
Idén október 13-án indul útjára a gyönyör és egészen október 22-ig áldozhatunk a csokoládéfogyasztás oltárán. A csokigyárak és kisebb manufaktúrák – pontosan 130 cég- standjai mellett , előadások, műhelyek, sőt csokiszobor-faragás várják az erre járókat. A rendezvény ingyenes, hiszen az egész Perugia utcáin zajlik, a programokon valü részvételhez szintén nem szükséges belépőjegyet váltani.
Az Eurochocolate vendégül látja a világ legfontosabb kakaótermelő országainak- Elefántcsontpart, Kamerun, São Tomé e Principe, Costa Rica, Mexikó és a Dominikai Köztársaság- képviselőit. Az idei évi rendezvény kiemelt vendége Peru.
Willy Wonka birodalma minden nap reggel kilenctől este nyolcig- szombaton este tizenegyig- várja a nyalakodni vágyókat. Ha kedvezményekre, ajándékokra pályázunk érdemes megvenni az ún. Chocoardot 6 euróért akér a rendezvény honlapján keresztül.
Perugia neve egyébként sem ismeretlen az édesszájúak körében, csokigyárának- Perugina- gyártósorairól kerülnek ki a világszerte imádott Baci pralinék. Tudjátok már, ezek a csókos szájat idéző, (ál)bölcsességeket rejtő bonbonok. A Perugina idén tölti be a 110. évét, mi sem lenne tökéletesebb alkalom tehát az ünneplésre, mint az Eurochocolate? Hatalmas standdal készülnek az eseményre, ahol a legnagyobb mesterek avatnak majd be a csokikotyvasztás rejtelmeibe. a stand, a Casa del Cioccolato Perugina, nem csak az Eurochocolate ideje alatt, hanem száz napon keresztül látogatható majd.
Kezdhettek előre diétázni, mert itt nem lesz kegyelem, csak csokoládémennyország és folyamatos bűnbeesés.
Nyamm.