Ó azok a boldog idők, amikor Olaszmamma még csak folyamatos tranzitban tartózkodott Itáliában, és a fejét folyamatosan a következő desztináción törte! Van fapados Budapestről? Van. akkor irány Nápoly. Szabadság van? Nem sok. Na, akkor legyen hosszú hétvége. De benne legyen minden! És benne lett. Felettébb jó utazásszervezői skilljeim vannak, ez tagadhatalan, arra a három napra pedig különösen büszke vagyok. Valamikor csütörtök este landolt a gép, normális ember olyankor már nemigen tervez túl sok mindent, a nem normális meg éjszakai sétára indul a nápolyi kikötőbe a megvadult kóbor kutyák meg a szetemeteszsákok közé…. Mentségünkre legyen mondva, hogy a belvárosból idekeveredni kb. két perc, szóval nem volt szándékosan elkövetett a dolog,.Aztán ügyesen megtaláltuk az éjszakai buszt, és példásan mentünk haza.
Másnapra a szigorúan betáblázott menetrend a reggeli kávé után Pompejit dobta ki, ami Nápolyból viszonylag egyszerűen megközelíthető, Ercolanoig (Herculaneum) a circumvesuviana vasúttal (magyarul „Vezúvkörüli HÉV” 🙂 ), onnan meg privát kisbuszokkal. Nyílván egész iparág épült ki arra, hogy felvigyenek, ne aggódjatok, hogy épp akkor nem indul majd fel senki, amikor odaértek. A busz csak egy darabig visz, ott mindenki kap egy vándorbotot, és azzal mászik fel, és bámul bele a kráterbe, meg gondolkodik el azon, hogy mennyire praktikus, hogy kb. kétmillió ember lakik egy aktív vulkán vonzáskörzetében.
Vörös Zóna
Miután felmentünk, megnéztük, lejöttünk, még csak kora délután volt, mentünk tovább a kisvasút vonalán Pompejibe. Itt az igazán elvakultak akár több napot is el tudnának tölteni, nekünk egy pár óránk volt rá, elképesztő az egész, hogy mi lehetett itt valaha, és hogy lett minden oda egy pillanat alatt. Hosszasan lehet itt bolyongani, tekintgetni, keresni a pikáns freskókat, a kocsmát, a betemetett halottakat. Mindezt a Vezúv árnyékában, hogy azért ne legyen annyira, „dehát ez csak egy múzeum” érzésünk.
Igazi romkocsma
Dolgunk végeztével, kell egy kis hab a tortánkra, ha már itt vagyunk menjünk a circumvesuviana végállomásáig, Sorrentóba. Sorrento csodás kisváros az azonos nevű félszigeten, megáll az idő hangulata van, és itt csinálják a legfinomabb limoncellót a földkerekén.
Következő nap, miután megemésztettük az előző esti pizzát (Nápolyban nem lehet mellélőni, bármelyik „sarki piszkos” pizzeriában isteni margheritát ehetünk, természetesen bivalymozzarellával…jajj máris megindult a nyálelválasztásom. ( A világ legjobb pizzája pedig ugye állítólag Micheléé), szóval ezek után Caprit vettük célba. A Nápolyi-öböl három szigete, Ischia, Procida és Capri közül bármelyik szuper választás, ráérősebben mehetnek Ischiára, ami egyebek mellett termálfürdőiről is híres, még Angela Merkel is próbálta itt kiáztatni a reumáját.
Capri szigete persze pazar, és meseszép, és tényleg türkizkék a víz, de azért már túlságosan is eladta magát a turistáknak. Sok a méregdrága designer bolt, és kevés a mediterrán ruszticizmus. Kihagyhatatlan a sziklaoldalban kanyargó Via Krupp, a Faraglioni sziklák látványa. Akinek van ideje befizethet egy körre a Kék-barlanghoz (grotta Azzurra), ami Capri legfontosabb nevezetessége, egy tengeri barlang, ami a fénytörés miatt kék színben pompázik
Faraglioni-sziklák
Capri után még bóklászás Nápolyban (fényes nappal!), Galleria Umberto I., siklóval a kilátás az öbölre, parkok, szép lányok, mókás öregek, halálfélelem a zöld lámpánál átkelésnél, sikátorok.
Másnap hajnalban készülődés, indulás, Budapest, mókuskerék. Nápolyt, és főleg a környékét, nagyon szeretjük, és még végeláthatatlan azon állomások sora, amiket nápolyi kiindulóponttal könnyen be lehet venni: Amalfi-part, Ischia és Procida szigetei, Salerno, stb. Meg hát ugye Nápoly városban is rendesen el lehet merülni. Fapadra fel!