Genovában tavaly februárban jártam utoljára úgy igazából, leszámítva a tengerpartra menet közbeni tranzitokat. Régóta tervezgettük mar egy kedves olaszországi magyar kartársnővel a találkozást, de kb 400 km választ el minket egymástól, úgyhogy a logisztika némileg bonyolította a helyzetet, aztán fogtuk magunkat, kiszúrtuk a térképen a földrajzi közepet; és hajrá. Az úticél Genova,amelyet az olaszok csak „La Superba”, azaz a fenséges, pazar, isteni névvel illetnek.
Genovában jártam már korábban is, de azóta már eltelt több, mint tíz év, úgyhogy az emlékeim megfakultak, főleg, mivel utolsó ittjártamkor nyár volt, és a kultúra helyett az olajbarna bőr meg az olasz amorózók voltak a fő célpont, és ezzel együtt a közeli Portofino mondén tengerpartja. Lényeg az, hogy jó volt ez az emlékezetfrissítés.
Ráadásul ahogy telnek az évek úgy lesz egyre kevesebb idő ezekre a kiruccanásokra, most konkrétan 5 órahosszát sikerült Genovában tölteni, impressziókat beszerezni persze elég, elmélyülni nyilván nem, de azért maradjunk annyiban, hogy jó hely, tessék útbaejteni.
Genova Olaszország hatodik legnagyobb városa, legfontosabb kikötője, itt született Kolombusz (vagy nem), itt van Európa legfontosabb akváriuma, belvárosa szerepel az UNESCO Világörökség-listáján, szóval van mit nézni.
A legfontosabb attrakciók a régi kikötőben, olaszul a Porto Anticóban koncentrálódnak. Itt van az Akvárium, a tenger múzeuma, a bioszféra, ami egy átlátszó gömbbe zárt trópusi botanikus kert, látogatható itt Kolombusz Santa Mariájának hasonmása, egy tengeralattjáró, az égbe röpítő panorámalift, szóval kapásból erre a kb. egy négyzetkilométerre rá lehet szánni egy napot. Gyerekeknek maga a paradicsom. Ha itt akarunk parkolni, készüljünk fel az afrikai parkoltató maffiára, akiknek szigorúan tejelni kell ahhoz, hogy beengedjenek(!) az egyébként is borsos fizető parkolóba, és utána lehetőleg ne karcolják végig a verda oldalát. De Genova Olaszország ugye,ez ellen nincs mit tenni, és mint tudjuk a parkolás mindig kritikus pont, külön iparág épült a kétségbeesetten parkolni kivánó látogatók lenyúlására.
Én kiscsaládomat az akváriumban hagyva indultam pajtásom elé az állomásra, ami egy pont kellemes másfél km-es sétának ígérkezett, aztán életem leghosszabb 1500 métere lett a szűk sikátorokban, ahol gyakorlatilag én voltam az egyetlen európai a sok észak-afrikai és távol-keleti árus között, de aztán sikeresen egymásra találtunk, és indultunk felfedezni Genovát.
A kikötői látványosságokon túl is bőven van élet itt, kezdésnek kiváló a San Lorenzo székesegyház, ami nem egy mai gyerek, 1118-ban szentelték fel, és fekete-fehér csíkos tornyai az egész belvárosból jól láthatók. Innen rövid séta a Dózse-palota (Palazzo Ducale), és a város leghíresebb piazzája a Piazza de Ferarri. Maga a tér nem is annyira olaszos, engem inkább Budapestre, de mindenképp az Osztrák-Magyar Monarchia városaira emlékeztet. A téren csobogó hatalmas bronzszökőkút Genova egyik szimbóluma.
Innen választhatunk, hogy egy viszonylag szélesebb utcán sétálgatunk tovább, vagy bevetjük magunkat a dzsumbujba, és én nyilván ez utóbbit javaslom, ha meg akarjuk ismerni az igazi Genova-feelinget. Genova belvárosa gyakorlatilag csak gyalogosan járható, sikátorai szűkek, labirintusszerűen kanyarognak, sötétek,hiszen sokemeletes paloták emelkednek felettük. Kötelező elem itt is az ablakban száradó ruha. Tényleg olasz.
Más a hangulata az UNESCO által is értékelt Via Garibaldinak és a környező utcáknak (a köztudatban Strade Nuove), szellősebb is, és csudaszép, elegáns paloták szegélyezik mindkét oldalon. Ezek közül a legszebb persze a csak nevében Királyi Palota (Palazzo Reale), mindenféle kötelező kellékkel, mint trónterem, tükörterem, tengerre néző terasz, stukkók és festmények még a fürdőben is.
Ha tengerpartra vágyunk – és ugye kikötővárosban ez egy teljesen indokolt huncutság- kicsit el kell távolodnunk a belvárostól, ha nem akarjuk a tízemeletes panelház nagyságú tengerjáró hajók melletti olajfoltokban áztatni a lábunkat. Mi Pegli tengerpartjára mentünk, ami valaha valószínűleg szebb időket is megélt, amikor még a módosabb genovaiak rezidencianegyede volt. Valamennyire meg ma is sikerült megőriznie ezt a karakterét, de sajnos a partra nem lehetne kiakasztani, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”. Figyelmeztetés: senki ne higyje azt, hogy a parttól 6 km-re levő vasútállomást 40 percnél rövidebb idő alatt meg tudja közelíteni autóval. Ha az első tavaszi napsütésben vasárnap délután kimegyünk a partra, utána már ne tervezzünk időre programot.
Ami pedig a hasunkat illeti, ki ne hagyjuk a focaccia di reccót, ami Ligura legjellegzetesebb étele, Két vékony szelet élesztő nelküli pizzatészta között stracchino sajt, és igy be a sütőbe. Enyhíthetjük éhségünket egy kiadós farinátával,amiről már korábban írtam. Mennyei és pénztárcakímélő lakoma mindkét választás. Ennél azért nyilván több mindent rejteget a ligúr konyha, de félnapos kirándulásba nekunk nem fért bele, hogy degeszre tömjük magunkat pestós tésztával valamelyik osteriában.