Van az úgy hogy az ember kezdi kényelmetlennek érezni az életét… valószínűleg sokakkal megtörtént már. Más-más életkorban, élethelyzetben, ám biztosan valamennyien megtapasztaltuk már ezt az érzést. Hogy merre, hogyan, az elsőre annyira nem világos, csak az, hogy ott ahol vagyunk, egy perccel tovább nem maradhatunk. Én 27 évesen egy válás után döntöttem úgy hogy Olaszországba költözöm. Nem beszéltem olaszul és nem ismertem senkit.
Jól fizető reklámgrafikusi állás, kényelmes lakás, kocsi, két kutya maradtak mögöttem mint az időben lassan felszívódó lábnyomok, hogy megtaláljam a… mit is? Nehéz erre válaszolni. 14 évvel ezelőtt úgy fogalmaztam volna meg, hogy a “szabadságot”, ami az én esetemben akkor még csak érzéseket jelentett, konkrétumok nélkül. Az irodai munkát egyre nehezebben viselve természethez közeli, alkotó életről álmodtam, szélről a hajamban, napfénnyel az arcomon, fűvel a meztelen talpam alatt…
Firenzét választottam az újrakezdésem helyszínének, ahová egy év nyelvtanulás és anyagi rákészülés után érkeztem meg. Máig emlékszem ahogy az első nap megállok a Ponte della Carraia-n a nagy bőröndömmel, és félig hangosan azt mondom: – Hát akkor mától itt fogok élni.
Hosszú vargabetűk, önismerettel és ismételt újrakezdésekkel teli időszakok, Firenzében és Rómában töltött évek után a szerelem Umbriába vezetett, és én azonnal beleszerettem… a leendő férjembe és a vidékbe is. Előbb Montefalcoban laktunk, majd pár éve Spoletohoz közel találtuk meg álmaink jázminbokorral befutott otthonát. Umbria zöld, vadregényes, középkori. Umbria a fény és árnyék birodalma, a legszebb naplementékkel. Umbria áhítatot ébreszt abban is, aki nem feltétlenül Szent Ferenc lábnyomait kutatni jött. Pedig itt abból rengeteg van, amerre az ember jár, biztosan az állatok nyelvén beszélő szent emlékeit őrző helyekbe botlik. Rivotorto, Santa Maria degli Angeli, Assisi, Eremo delle Carceri, csak hogy a leghíresebbeket említsem. Itt minden egyes kis település úgy áll, ahogy a középkorban megalkották, vaskos árkádok jelzik az egykori városkapuk helyét, és ha szeretnénk átélni a hely szellemét, csak hagynunk kell magunkat elveszni a zegugos sikátorokban.
Assisi
Térjünk be az apró templomokba, melyeket láthatatlan kezek gondoznak, hiszen mindig van friss virág a vázákban. Utunk során cserepes leanderek, nagy fejű hortenziák, muskátlik szinesítik a régi kőutcákat. Spello különösen híres e szempontól, egyrészt minden évben megválasztják a “legvirágosabb utcát”, így gyakorlatilag kivirágzik az egész város, másrészt júniusban tartják az “Infiorata”-t, a milliónyi virágsziromból megkomponált képek versenyét, végig a hosszú, kanyargós főutcán. Aki kiváncsi milyen lehetett egy ilyen középkori város a fénykorában, annak javaslom a Bevagnában évente megrendezett “Mercato delle Gaite”-t, vagyis a történelmi hűséggel létrehozott különböző régi kézműves mesterségeket (pénzverő, selyemszövő, merített papír készítő, stb.) bemutató 10 napos programsorozatot. Itt nemcsak a korhű jelmezekbe öltözött mesterek magyarázatait hallgathatjuk meg az eredetiben felépített műhelyekben, hanem zenés- ill. színielőadásokat hallgathatunk a város főterén és jókat ehetünk-ihatunk az egyszerű vendéglőkben.
Umbria
Ha étel, akkor biztos valami szarvasgombás egytálétel, és ha bor, akkor mi más lehetne mint a Montefalco és környékén termő Sagrantino, egy tömény, testes vörösbor. Montefalcót Umbria teraszának is hívják mivel a domb tetejéről, ahová épült, Perugiától Spoletóig ellátni. Spoletoba ellátogatva többek között megcsodálhatjuk a 14. században épült 80m magas Ponte delle Torrit, mely Goethe-t is megihlette, illetve a Don Matteo sorozat kedvelői a városban sétálgatva örömmel fedezhetik fel a sorozat helyszíneit. Ezek csak az otthonomhoz legközelebbi helyek, de ha Umbria, akkor ott van még Foligno, Trevi, Lago Trasimeno, Perugia és a Csokoládé– és Jazz fesztivál, Gubbioban a Palazzo dei Consoli és a lélegzetelállító panoráma, valamint a 12. századból megőrzött “Festa dei ceri”, Orvieto a gyönyörű dómjával és a Szent Patrik kúttal, és még hosszan lehetne folytatni a sort.
Perugia főtere
Hetedik éve élek ezen a varázslatos helyen, az “Utas és Holdvilág” díszletei között, ahol végre megtaláltam azt az egyszerű, természethez közeli életet amiről 14 évvel ezelőtt álmodoztam. Évekkel ezelőtt újra nekiálltam kerámiázni, és egyre nőtt bennem a vágy, hogy egyszer ebből éljek. Mára ez valósággá vált, a férjem támogatásával elkezdtem kézműves vásárokon árulni, illetve saját oldalt és online boltot hoztam létre az egyre növekvő számú külföldi érdeklődők számára. Szép lassan az évek alatt kiforrott a saját stílusom, kerámiaékszereket készítek a madárcsicsergéstől hangos műhelyemben. És ha épp egy kis inspirációra vágyom, csak kisétálok, és érzem a szelet a hajamban, a napfényt az arcomon és a füvet a meztelen talpam alatt… és nagyon hálás vagyok! Gyertek, fedezzétek fel ti is Umbriát!
Szerző: Pusztai Ágnes