Üvölteni tudnék, de tényleg, mert miközben tegnap már kezdtek beindulni a jó hírek, Piemontban háromról egyre csökkent a koronavírussal fertőzöttek száma, Rómában gyógyultan engedték ki a kórházból az ott kezelt kínai párt, Milánóban újra nyitva tartanak a szórakozóhelyek este hat után is, erre jön a Wizzair.
A Wizzair, aki úgy döntött, hogy 2020. március 10-től április 4-ig törli, de legalábbis „ritkítja” olaszországi járatait. A hírt először egy nem túl megbízható forrásnak tűnő weblapról tették közzé az olaszországi magyarok gyakorlatilag összes Facebook csoportjában, ami aztán futótűzként terjedt végig mindnehol. Felmentem a Wizzair-honlapra hát, ahol semmi erre vonatkozó tájékoztatást nme találtam. Gondoltam. hogy akkor jöjjenek az empírikus módszerek, szimuláltam egy foglalást. Erre tessék! Igaza volt az oldalnak, amiért tíz perccel azelőtt még egy fityinget sem adtam volna. A milánói járatok száma nullára csökkent , én meg már olyan kapkodva szedem a levegőt, hogy mindjárt eldurran a fejem:
Aztán más desztinációkkal is próbálkozni kezdtem,mondván mégiscsak Milánó a góc, ha mégis valami gáz van, akkor biztosan csak itt. Bolognából találtam heti egy járatot, de a fentiek tükrében nem tudom, hogy mennyire érdemes bízni abban, hogy valóban fel is száll. Közben nézegetem folyamatosan, és egylőre úgy tőnik, hogy folyamatosan törölnek, visszaraknak, módosítanak.
Közben beszéltem egy Rómában élő magyar barátnőmmel, akinek a párja március végén repült volna Budapestről Rómába, és a Wizz valamilyen oknál fogva automatikusan átfoglalta egy londoni járatra (közben más is jelezte, hogy a Bariba tartó járata hirtelen londoni célállomással üzemel). Mintha az bármire is megoldást jelentene. Ja, és jelentem,hogy Rómába sem elérhetőek a járatok, és az intézkedés érinti továbbá a Catania, Nápoly és Bari felé közlekedő repülégépeket is.
Értem én, hogy egy román állampolgár a wizzair egyik gépén vitte haza a vírust,de lebénítani két ország között a légi közlekedést véletlenül sem tűnik arányos intézkedésnek. Főleg, hogy Milánó és Budapest között sajnos nincs másik társaság, a Ryanair Bergamóból repül, de nem az nekem például egyáltalán nem mindegy.
Valaki fogjon le!
UPDTAE: közben lett Wizzair-közlemény, bemásolom:
„A Wizz Air valamennyi útvonalán folyamatosan nyomon követi a jegyek iránti igény alakulását, és úgy döntött, hogy a kereslet visszaesése miatt a március 11-től április 2-ig tartó időszakban csökkenti egyes, többek között olaszországi úti célokra közlekedő járatainak sűrűségét. A légitársaság ugyanakkor nem függeszti fel ezeket az útvonalakat, nem törölte minden, ezekere az úti célokra üzemeltetett járatát, csökkentett kapacitással továbbra is közlekedik ezekre az úti célokra.
Az érintett utasokat legkésőbb 15 nappal az indulás előtt e-mailben értesítjük járatuk törléséről, és választhatnak, hogy elfogadják az ingyenesen, más dátumra felajánlott átfoglalást, visszakapják az eredeti viteldíj 100 százalékát, illetve WIZZ számlán történő jóváírás formájában a 120 százalékát. Mivel a járattörlésről legkésőbb 14 nappal az indulás előtt értesítjük az érintett utasokat, az 2004/261/EK rendelet értelmében ezen felüli kompenzációra nem jogosultak.”