Ismét kitört a Stromboli

Pubblicità

Tegnap délután valamivel tizenkét órát követően ismét kitört Olaszország egyik legaktívabb vulkánja, a Stromboli, homokot, hamut és egyéb vulkáni törmeléket okádva. A szicíliai Lipari-szeigetcsoport vulkánja idén júliusban már kitört egyszer, ami akkor sajnos egy halálos áldozattal is járt.

Pubblicità

A helszínen tartózkodó tanúk elmondása szerint a kitörést hatalmas robaj előzte meg, ami egyértelműen még intenzívebb volt , mint az idei július 3-ai kitörést megelőző hang. A júliusi kitörés egy halálos áldozatot is követelt.  Szerencsére a mostani intenzív vulkáni tevékenység egyelőre nem járt dologi kárral vagy sérültekkel, csak kisebb tűzeseteket okozott, főleg Ginostra közelében. Ginostra egy, csak a tenger felől megközelíthető cseppnyi település, és egyébként itt vesztette életét júliusban az akkori egyetlen áldozat is.   Az újabb kitörés a turisták és a lakosok által frekventált területektől távolabb eső helyeket érint elsősorban.

A kitöréssel járó óriási füstoszlopot viszont több kilóméteres távolságról is látni lehet.  A vulkán működését egyébként természetesen folyamatos ellenőrzés alatt tartják, úgyhogy már eleve életben voltak bizonyos tilalmak, amellyel a polgármester tiltotta egyes – a vulkán csúcsára vezető- turistaösvények látogatását. A szigetre látogató turistákat alaposan tájékoztatják a genyegető veszélyekről, így ez alkalommal a kitörés nem járt komolyabb következményekkel, a riasztó szirénák is idejében megszólaltak.

A polgári védelem képviselője elmondta, hogy a Stromboli vulkánjának kitörése egy 30 cm-es cunamit is előidézett, és reméljük, hogy ennél nagyobbal a jövőben sem kell majd számolni.

Stromboli és az egész Lipari-szigetek csudajó kirándulóhely egyébként, Szicíliából menetrendszerinti, Calabriából pedig charter hajójáratokkal utazhatunk ide, és mártózhatunk meg a vulkán lábánál a tengerben.

 

(Visited 276 times, 3 visits today)
Pubblicità

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük