Mindenkinek vannak kisebb perverziói, én viszonylag gyakran olvasok sorozatgyilkosokról vagy követem figyelemmel az éppen aktuális, nagy médiajelenléttel bíró bűnügyeket. Olaszországban ugyanis van egy ilyen furcsa szokás, hogy a tévécsatornák rászállnak a gyilkossági ügyekre, és akár hónapokig a helyszínről tudósítanak.
Amikor először olvastam a correggioi szappanfőző sorozatgyilkos asszony történetét, abszolút hitetlenkedve faltam a sorokat, mert sok a világban bomlott elme, de ez a szorgos háziasszony mégiscsak élen jár. Beszédes elnevezését onnan kapta, hogy áldozataiból, azok feldarabolás után szappant gyártott.
Ha az anyai átok nem lett volna elég, egy cigányasszony rettenetes jövőt jósolt neki még lánykorában: „Férjhez mész ugyan,de mindegyik gyermeked meghal”. A valóság egészen döbbenetes: a nő első 13 (!!!) terhességéből három spontán vetéléssel ért véget, tíz gyermeke pedig bölcsőhalált halt. Majd egy helyi boszorka közreműködésével végre kihord négy gyereket, akik életben is maradnak. Az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy az anya foggal-körömmel ragaszkodik hozzájuk, és bármi árán védelmezi őket.
1939-ben, a második világháború kitörésekor egyetlen lánya még óvodás volt, két fia sorkatona, a legnagyobb, legkedvesebb fiú, Giuseppe pedig Milánóban járt egyetemre, de komoly esélye volt rá, hogy behívják a frontra. Ennek a lehetőségnek a puszta gondolata is az őrületbe kergette az anyát, aki eldöntötte, hogy mágia, sőt emberáldozatok segítségével fogja megmenteni a gyereket a háborútól. Logikus…
Emlékirataiban megírta, hogy nem tudta volna elviselni egy újabb gyermek elvesztését, hiszen így is minden éjszaka azzal álmodott ahogy a fehér koporsókat sorra elnyeli a föld. Ezért elkezdte tanulmányozni a mágiát, csillagászati, spiritiszta és tenyérjóslásssal kapcsolatos könyveket olvasott: tisztában akart azzal lenni, hogy hogyan kerülheti el a balsorsot.
Correggio lakosai szerették és tisztelték az asszonyt, megbízható szomszédként és barátként, kiváló anyaként és remek fasisztaként ismerték. Sok embert lát vendégül otthonában, akiket anekdotákkal szórakoztat és finom házisütivel kínál. Különösen gyakran fordul meg nála három sorsával elégedetlen, a faluból elvágyódó nő.
Ermelinda Faustina Setti
A sorozatgyilkos első, és legidősebb áldozata 70 évesen került Cianciulli fazekába. Egyszerű teremtés volt, gyakorlatilag analfabéta , és javíthatatlan romantikus: Leonarda azzal édesgette magához, hogy talált neki férjet Pulában (ami akkor még Olaszországhoz tartozott). Arról is meggyőzte, hogy senkivel ne beszéljen a dologról, hogy elkerülje a rosszindulatú pletykákat és az irígykedést. Az indulás reggelén Faustina ellátogatatott Cianciulli házába, hogy megírasson vele egy levelet, amit egy barátnőjének küldött volna Pulába érkezésekor, valamint egy meghatalmazást Cianciullinak, hogy az kezelje a vagyonát. Az utazásra azonban soha nem került sor, hiszen Cianciuli fejszével meggyilkolta az asszonyt, majd kilencbe darabolta, a vérét összegyűjtötte. Az esetre a következőképpen emlékezett vissza : „A darabokat a fazékba dobtam, majd hozzáadtam hét kiló lúgkövet és addig kavartam, amíg folyékony, nyálkás valami lett belőle, amit aztán vederbe töltve kiöntöttem. Megvártam, hogy a vér megalvadjon, sütőben megszárítottam, megőröltem, összekevertem liszttel, cukorral, csokoládéval, tejjel és tojással, és ropogós kekszet sütöttem belőle a vendégségbe érkező hölgyeknek, de magam is ettem belőle”.
Francesca Clementina Soavi
A második áldozat Francesca Clementina Soavi, egy óvónő, akit Cianciulli egy piacenzai munkalehetőséggel hitegetett, és akit 1940-ben ölt meg. Annak érdekében, hogy minél később kezdjék el keresni, előre megíratott vele jópár képeslapot a hozzátartózóknak, ismerősöknek. A forgatókönyv nagyjából ugyanaz, mint az első gyilkosság esetében: miután megöli, elveszi kevés kis pénzét, majd a halála előtt beszerzett meghatalmazás birtokában eladja vagyontárgyait, és megtartja az ebből szerzett összeget. Fia, Giuseppe Piacenzába utazik, hogy feladja az áldozat képeslapjait. Leonarda még nem tudja, de Francesca nem volt egy ügyes titoktartó, és közelgő költözéséről beszámolt az egyik szomszédasszonyának. A nő azonban nem beszél az esetről, és Francesca eltűnését betudta a háborúnak.
Virginia Cacioppo
A sorozatgyilkos harmadik áldozata az 59 éves Virginia Cacioppo, egy viszonylag ismert egykori szoprán. Leonarda azzal édesgeti magához, hogy egy titokzatos firenzei imprezárió mellett talált neki tikárnői állást, amely a jövőben esetleg házassággal is kecsegtethet. Megint titoktartásra kéri az áldozatot, az azonban ismét szófogadatlan és elárulja ezt egy barátnőjének, majd….eltűnik. 1940. novemberében ő is a szappanfőző fazékban végzi. Cianciullieként emlékszik vissza az esetre: ” A fazékban végezte , mint a másik kettő…az ő húsa azonban zsíros és fehér volt: feloldódott, egy flakon kölnivizet öntöttem hozzá és hosszú forralás után krémes szappanok lettek belőle. Ezeket a szomszédasszonyaimnak és ismerőseimnek ajándékoztam. A sütik is finomabbra sikerültek: ez az asszony igazán édes volt”.
Pont az utolsó áldozat sógornője lesz az, aki bejelenti nem csak a rokona, de a másik két nő eltűnését is, amelyekről egyre több kétes pletyka terjed. Nem sok kell hozzá, hogy a nyomozók eljussanak Cianciullihoz, aki mindhárom asszonnyal baráti viszonyt ápolt. A sorozatgyilkos azonban mindent tagad, sőt rágalmazással vádolja a rendőröket. Le is tartóztatják. Mindenkit megdöbbent, hogy egy 150 cm magas 50 kilós hivatalnokfeleség három ember haláláért felelős. Az asszony a börtönben apránként szolgáltat részleteket, és végig ragaszkodik ahhoz, hogy mindezt egyedül követte el. Amikor már túlságosan tolakodónak tartotta a rendőrök faggatózását ilyen mondatokkal szerelte le őket: „Mindet megettem a barátnőimmel: ha azt akarja, hogy magát is megegyem, készen állok felfalni”.
Cianciulli a tárgyaláson
Aztán amikor már annyi bizonyítékot találtak ellene, amire már nem tudott mit mondani, bevallott mindent: a szappanfőzést, a vérrel gazdagított sütiket, amiket a gyermekeinek adott, hogy megmentse őket egy titokzatos haláltól.
A sorozatgyilkos asszonyt harminc évre, illetve elmegyógyintézeti kezelésre ítélték. Az elzárása alatt memoárjait írta, horgolt, és kekszeket sütött, amit valamiért senki nem akart megkóstolni…