Ticino kanton: Svájc latinos oldala

Svájc sokunk fejében még mindig csak óra, csoki, bicska, bankok, pénz, pénz, pénz. Zürich kevésbé hangzik menőnek, mint London, Berlin vagy Róma. St. Moritzban síelni a szó legszorosabb értelmében is megfizethetetlen élmény, szóval a magyar utazó inkább más vidékeket vesz célba, pedig azért itt is van egy-két dolog, ami után az ember az összes ujját megnyalja.

Az én esetemben ez leginkább Svájc olaszajkú kantonjára, Ticinóra igaz. Itt már enni lehet a padlóról, de még mindig tisztességes presszókávét szolgálnak fel. Nyilván már eleve az sokat dob milliméterpontosan egyengetett parki fövenyeken és az élére vasalt öltönyökön, hogy olaszul beszélnek bennük, és ez a mediterrán bukhéj mindent bájosabbá tesz. Ticino nem nagy kanton, lakosai száma alig háromszázötvenezer fő, akikhez napközben hozzácsapódik az a hozzávetőlegesen hatvanezer olasz, akik a határ túloldaláról ingáznak át naponta. Hétközben komolyabb dugó van Como és Chiasso között a határon, mint az M7-esen egy augusztusi vasárnap délután. Én magam nagyonb szórakoztatónak tartom Ticinót, mert hiába beszélnel olaszul, az itteniek velejükig svájciak, semmi latinosat nem találunk bennük. Az olasz nyelv is torzult egy kicsit errefelé, néha olyan kifejezések ütik meg a fülünket, ami Olaszországban soha.

Ticino legnagyobb és legszebb városa Lugano. Magyarországról is könnyen elérhető, elég elfapadosozni Milánóba, és akár már a reptérról mehetünk tovább busszal egyenesen ebbe a pöpec tóparti városba. Lugano Ticino de facto fővárosa, hiszen gyakorlatilag ötször annyi lakosa van, mint a hivatalos székhelynek, Bellinzónának, és egyébként is kozmopolita megjelenésével, virágos parkjaival, a Bré- és a San Salvatore-hegyekkel, a tóval kihagyhatatlan a Ticinóba látogatóknak.

A tóparti sétánytól és a burjánzó parktól teljesen odáig vagyok, bármikor sátálgatnék itt naphosszat, semmi gond nem lenne a vérnyomásommal. A főtér a Piazza dell Riforma a városházával é s hangulatos, színes épületekkel. Lugano árkádos utcáin a shopping oltárán is önfeledten áldozhatunk, már ha épp megfelelő az árfolyam. Ha időnk engedni, siklóval, ha kondink engedi, akkor gyalog felmehetünk valamelyik hegyre és csodálhatjuk a panorámát.

Másik szemrevaló ticinói kisváros Locarno, a Lago Maggiore partján. Igen, a Lago Maggioreval nem csak az olaszok, de a helvétek is kérkedhetnek. Neve ismerősen csenghet a történelemkönyvből is, hiszen 1925-ben itt írták alá a Locarnói Egyeményt Németország nyugati határaianak garantálásáról,de talán ennél ismertebbé teszi a filmfesztivál, ami a velencei után a második leghosszabb életű a nemzetközi filmszemlék sorában.  Tóparti elhelyezkedése és az egyértelmű olasz hatások miatt nagyban emlékeztet Luganóra, hangulatos parti sétány, tóparti park, itt is boldogan lazulhatunk egy hajókiránduláson.

A város legfontosabb tere a lombard stílusú Piazza Grande,tele hangulatos teraszokkal, ami  a filmfesztivál idejére szabadtéri mozivá változik. Többezer néző lehet részese az itteni , premier előtti vetítéseknek, és az ő szavazatuk alapján ítélik oda a fesztivál közönségdíját a “Prix du Public UBS”- t. A fesztiválhoz kapcsolódik, hogy az idelátogató világsztárok kézlenyomatai  a tóparti sétányon sorjáznak. Egy kört megér.

Locarno legfontosabb nevezetessége a Madonna del Sasso ( A szikla Madonnája) templom, ahová fogaskerekűvel is feljuthatunk. A templomot a 16-17. században építették,és egy mai napig működű kapucinus kolostor is tartozik hozzá.  Az épületegyüttest Szent Hegy (Sacro Monte néven is emlegetik), és magába foglalja még  az ide felvezető utat és az azt szegélyező Via Crucist (keresztút stációi), egy kisebb kápolnát és egyéb vallási jellegú építészeti emlékeket. Nem elhanyagolható az innen elénk táruló panoráma sem.  2015. júniusában a kanton ezért úgy döntött, hogy a Szent Hegy felvételi kérelmét a Világörökség Bizottság elé terjesztette.

A kantoni székhely, Bellinzona alig több, mint 17 .000 lakossal bír, van szuper óvárosa hangulatos szombati piaccal, és három erődje Bellinzona várai összefoglaló néven UNESCO Világörökség. A három közül a legfontosabb a Castelgrande, melynek parkja, falai, bástyái ingyenesen látogathatók, de a múzeumi belépő is elég barátságos, felnőtteknek 5 CHF.

Az itteni látogatásra a legalkalmasabb nyilván a tavasz és az ősz, és ha vacsorára nem fondüt akarunk enni, akkor csak átrepesztünk a határon és egy kellemes olasz osteriában töltjük az estét a Comói-tó partján, ami egész lepukkantnak fog tűnni Ticino után. A repesztéssel azonban óvatosan, a svájciak mindenben nagyon pontosak és hatékonyak, a legkisebb sebességtúllépés felett sem siklanak el, és megtalálnak minket külföldön is viszonylag gyorsan ( a mi esetünkben ehhez alig egy hét kellett…).