Bussana Vecchia a leginkább kaszinójáról és dalfesztiváljáról híres Sanremóhoz tartozik, de a közigazgatási kérdéseken kívül nem sok köze van egymáshoz a mondén tengerparti városnak és a hegytetőre épült, csak gyalogosan bejárható egykori szellem-, ma mesevárosnak. Bussana egy teljesen normális álmos hegyi falu volt egészen 1887-ig, amikor egy földrengés hatalmas rombolást végzett benne. A lakosokat a honvédelmi hatóságok parancsára evakuálták és három km-rel távolabb költöztették, ahol megalapították új lakóhelyüket, Bussana Nuovat.
Az egykori Bussana évtizedekig elhagyatott szellemvárosként létezett tovább, megesett ez már máshol is, gondoljatok csak Craco városára. A második világháború után Dél-Olaszországból Északra vándorló családok próbálták itt megvetni a lábukat, de a nem túl vendégszerető helyi önkormányzat próbálta őket távol tartani innen. Az 1950-es években olasz és külföldi művészeket kezdett el vonzani a hely különlegessége. Vanni Giuffre szicíliai festő volt az első, aki ideköltözött, sőt barátaival létrehoztak egy fajta alkotmányt is, amelyet egy sanremoi közjegyzőnél helyeztek letétbe. Az „alkotmány” szerint, mivel a romok senki tulajdonában nem állnak, bárki, aki ideköltözne, megteheti, elég kiválasztani egy kellemes romot, és felújítani azt. A felújításhoz csak a helyszínen már fellelhető anyagokat használhatják, és az így felújított lakokban művészeti tevékenységet kell folytatni. A kezdetekben tilos volt közsszemére tenni vagy árusítani az alkotásokat, ez azonban hoszútávon tarthatatlan volt. 1968-ra már közel harminc művész élt itt, akik az alkotás mellett közösen filozofálgattak angolul, franciául. Ebben az évben született meg az első egyéni kiállítóterem is.
Azonban ez a kedves hippikolónia nem mindenkinek tetszett, Bussana eredeti lakosai egyáltalán nem nézték jó szemmel a házfoglalókat, akik a rendőrségi beavatkozások ellen el is barikádozták magukat a romok között. Az élet nem volt egy habostorta egyébként sem errefelé, hiszen vezetékes víznek, vagy áramnak nyoma sem volt, amit egy idő után a legbohémabb művészek is nehezen viseltek.
Ma Bussana Veccia egy nagyon hangulatos romváros, ahová egyetlen út vezet, és ahonnan egyetlen ponton lehet visszafordulni az autóval – ha nem parkol oda egy idióta turista – a zegzugos, köves utcákat csak gyalog lehet bejárni, már van bár és vannak mindenhol felbukkanó szobrocskák, festmények és macskák. Virágok az ablakpárkányokon, és már gyereksírás is szűrődik ki a szobákból.
Nyugodtan szakítsátok meg a tengerparti napozást egy pár órás kirándulás erejéig, de vigyázat. sok a szerpentin!