Írtam én már dicshimnuszt a világ legcukibb kisautójáról, de ennyire részleteset nem. A cikk apropója egy, a torinói Lingottóban tett látogatás. Hogy mi az a Lingotto? Az azonnal kiderül (Helén).
Hétvégén esett az eső, így nem kirándulós, hanem valami benti programot kerestünk. Múzeumok helyett egy régi gyárépületet vettünk célba, ami ma bevásárlóközpontként működik Torinó Lingotto városrészében, illetve szállodáknak, koncert- és színházteremnek, kiállító helyiségnek, piacnak és irodáknak ad otthont. A tetőn még egy helikopter leszállópálya is található, egy nagy üvegbuborék pedig tárgyalóteremként funkcionál.
Aki kicsit is járatos az autók világában, talán már rá is jött, miről lesz itt szó: a Lingotto ugyanis a FIAT néhai gyárának épülete, melynek alapkövét 1916-ban rakták le és egészen 1982-ig folyt itt is az autók gyártása. S bár rengeteg üzlet kapott helyet ebben az érdekes építményben, különlegességét az adja, hogy a tetőteraszon nemrég még egy tesztpálya működött, ahol a gyártósorról frissen legördült autókat tesztelték.
A gyár földszintjén kezdték a kocsik összeszerelését és a legfelső emeleten gördültek ki a kész járgányok. A döntött kanyarokkal kialakított tesztpályára vitték ezután az autókat, amit úgy terveztek meg, hogy akár 90 km/h sebességgel is száguldhassanak rajta a világ egyik legnagyobb autógyárának remekművei.
Ebben az üzemben egyébként nem csupán személygépkocsik gyártása folyt, hanem már az I. Világháborút megelőzően is készültek itt vonatok, repülőgépek és teherautók, amelyek a világháborúk történetében hatalmas szerepet játszottak.
A gyár felavatása is Benito Mussolini főszereplésével történt, mivel a cég alapítója meglehetősen jó viszonyt ápolt a Duce-val. A II. Világháborúban Torinót elsősorban a FIAT gyár miatt bombázták, és mivel gyakran elvétették a célpontot, ez az a része a városnak, amelyben nem a szokványos, csodaszép homlokzatú épületek sorakoznak, hanem újjáépített, kevésbé szemet gyönyörködtető házak.
A FIAT vállalatot 1899-ben 30 részvényes alapította, akik között ott volt Giovanni Agnelli is, aki 1902-re kivásárolta a többi részvényest és a cég élére állt. Az volt az ötlete, hogy tömegesen kell, széles rétegek számára elérhető gépkocsikat gyártani és nem csupán a gazdag, felsőbb osztályba tartozók igényeit kiszolgálni.
Az 1900-as évek elején már Amerikába látogat és barátságot köt Henry Forddal, aki ekkor már javában gyártja a Ford T-modelljét és hatalmas szakmai tudását átadva olasz barátjának, Agnelli még biztosabban látja maga előtt a FIAT gyár felvirágzását.
Megálmodta és létre is hozta a világ akkori legmodernebb technológiájával működő autóipari üzemét, és ahogy tervezte, 1923-ban megkezdődött a Lingotto gyárban a FIAT-ok sorozatgyártása.
Ezeken a gyártósorokon készültek azok a csodás kisautók is, amelyeket a világ „Topolino”, vagyis „kisegér” néven ismert meg és 1937-től FIAT 500-ként kezdték gyártani. Mielőtt azt gondolnánk, hogy apró mérete és gömbölyded formája miatt kapta a Topolino nevet, gyorsan meg is osztom veletek a valós magyarázatot.
Walt Disney egere, Mickey Mouse ebben az időszakban vált rendkívül népszerűvé világszerte, és bizony miatta kezdték el Olaszországban Topolinónak nevezni ezeket az autókat, mert az olaszok szerint a kocsi szemből nézve Mickey egér arcát idézte.
Az imádott modell tervezői az akkor még csak huszonéves Dante Giacosa és Rudolfo Schaffer voltak, akik azt a feladatot kapták, hogy egy kifejezetten egyszerű, kétszemélyes kisautót tervezzenek, amely félmázsa rakomány szállítását is elbírja. Az ötezer lírás előállítási költséghatárt ugyan nem tudták betartani (ez ugyanis az akkoriban gyártott legolcsóbb előállítású autó költségeinek a fele volt csupán), de a „kisegér” annyira jó minőségű és strapabíró kreálmány lett, hogy a nyolcezer lírás gyártási költségbe végül mindenki belenyugodott.
A kiskocsi kinézetre és műszakilag is rendkívül egyszerű, már-már puritán volt, csak a legszükségesebb műszerekkel, visszajelzőkkel látták el, az ablakai tolóüveggel készültek, és az anyagfelhasználás csökkentése érdekében még az alváza is lukacsos, vagyis perforált volt, ami így a kocsi tömegét is előnyösen befolyásolta kicsit gyorsabbá téve azt az utakon.
Úgynevezett „öngyilkos” ajtajai voltak az 500-as FIAT-oknak, ami azt jelentette, hogy azok nem előre, hanem hátrafelé nyíltak. Az öngyilkos jelzőt azért kapta ez az ajtó, mert sokkal veszélyesebb volt, mint a ma is használt verzió. Ennek ellenére azért elég jól tartotta magát közel 30 évig, mire a „normális” ajtónyitási irányra áttért a cég 1965-ben.
1948-ra elavulttá vált a modell és kissé áttervezték azt. Azon kívül, hogy szögletesebb lett az orra, még egy nagy újítást hoztak a tervvel: elhúzható vászontetővel is lehetett rendelni a kicsi kocsit. Nem, nem a divat vezérelte ezt a módosítást, sokkal inkább a költségek további csökkentése. A vászon ugyanis jóval olcsóbb megoldásnak bizonyult, mint a szokványos kemény fémtető.
1937-től kezdve rengeteg változatát ismerhette meg a világ a FIAT 500-as szériájának. Készült belőle kombi furgon, mely Giardinera, vagyis „kertész” néven futott.
Gyártottak Legno névre keresztelt típust, amely lefordítva „faipari”-t jelent, aminek az az oka, hogy valóban fából készültek a kocsi oldallemezei, ezzel is kedvezőbbé téve a gyártás költségeit és megfelelő táptalajt biztosítva a szúk nemzetségének, mivel ezek a piciny állatkák szívesen élősködtek a fa ajtókban.
Az 1957-es, ismét frissített design-nal rendelkező pici autó az, ami már valóban 500-as FIAT-ként jelenik meg lelki szemeink előtt, ha erről a modellről beszélünk. Pici, cuki és cabrio. Úgy tűnik tetszett a világnak a kicsike, hiszen az 1957 és 1975 között gyártott különféle FIAT 500 modellekből majdnem 4 millió darabot adtak el világszerte.
A torinói gyárban rájöttek, hogy a modell annyira népszerű, hogy érdemes belőle jobb felszereltségű változattal is előrukkolni, magasabb áron értékesíteni és nagyobb profitra szert tenni. Így 1968-ban piacra dobták az 500 L változatot, ami a „Lusso” vagyis luxus kivitelt fémjelezte. A fapados alapmodell mellett már kényelmesebb ülésekkel, erősebb motorral, sportosabb műszerfallal és a lökhárító elé helyezett plusz krómléccel is lehetett rendelni őket.
A kis Topolino menetelt tovább, és meglehetősen különleges design-ú változatok láttak napvilágot. Az amerikai piacra egy „gülüszeműbb” apróságot hoztak létre a helyi szabályozásoknak megfelelően, ami valljuk be, elég furává tette az egyébként helyes kisautót.
A FIAT 500 Jolly típusról lekapták az ajtókat, fonott üléseket tettek bele és egy könnyű sátortetőt pakoltak rá.
Az ötszázas coupé legalább jól nézett ki, bár nem igazán hasonlított elődeihez. Ezt limitált mennyiségben gyártották, és az utcai „normál” használat mellett versenyzésre alkalmas változatot is piacra dobtak belőle.
A cég legcukibb játékautóját az 1966-os Torinói Autószalonon mutatták be és Ranger névre keresztelték. Ez azért az alap FIAT 500-as alkatrészek mellett nyomokban a 600-as modellhez használt alkatrészeket is tartalmazott, de nem hinném, hogy a felhasznált kütyük miatt tűnik annyira másnak, mint a megszokott kiskocsi. Mindössze 600 darab készült belőle, gyártották összkerék meghajtással is, és ma csillagászati összegekért lehet csak hozzájutni egy-egy ilyen darabhoz, ha egyáltalán találunk belőlük eladót.
1972 után jött egy kis szünet a Cinquecento-k életében és az 500-as FIAT megjelenésének ötvenedik évfordulójára, 2007-ben hoztak ki egy csinos, újra gondolt kiskocsit. Ez a visszatérés annyira jól sikerült, hogy több, mint 2 millió darabot gyártottak belőle, ötszázezer különféle, személyre szabható lehetőséget hordoz magában szín, felszereltség, motor és egyebek tekintetében, és több, mint 40 különböző díjjal is kitüntették.
Mondhatjuk, hogy igazi stílusikonná nőtte ki magát, nem csoda hát, hogy az egyik legpuccosabb divatmárka, a Gucci is beszállt a magamutogatásba és összehoztak egy „Guccis” verziót is a kicsikéből.
És hogy milyen érdekességek fűződnek még a FIAT 500-as történetéhez? Íme néhány a listából:
– Sok extra mellett rendelhetsz olyan változatot a kis kocsiból, amelyben beépített Lavazza kávégép teszi még komfortosabbá az utazást
– Egy 2011-ben felállított rekord során 14 felnőtt préselte be magát egy FIAT 500-asba
– 35 ezer km-t vezettek le 2007-ben egy 1969-es gyártmányú Cinquecento-val 99 nap alatt. Az Ausztráliából induló menet Oroszországon, Európán és Észak-Amerikán vezetett keresztül, mielőtt visszatért Ausztráliába
– Parkolási rekordot is felállítottak ezzel a modellel. Egy brit sofőrnek sikerült egy, az autó hosszánál mindössze 7,5 cm-el nagyobb helyre bepattintani a kocsit
– Egy kínai üzletember megbízásából az olasz Fenice Milano ékszercég készített egy olyan gyöngyszemet az amúgy is luxus kisautóból, amelyben 24 karátos arannyal vonták be a felniket, gombokat, kilincseket és minden olyan felületet, ahova nem gyémántberakás vagy különleges bőrhuzat került.
Ez utóbbi nekem nem kellene, sőt a Gucci változatot is szívesen meghagyom másoknak, de egy helyes, elektromos kisegeret szívesen befogadnék a garázsunkba.
Nem akartam ünneprontó lenni és nem másztam bele túl mélyen Agnelli és Mussolini szoros viszonyába, vagy a háborús évek szomorú pillanataiba, akit viszont érdekel, fellelhető egy jó dokumentumfilm a FIAT múltjáról és a két történelmi szereplő kapcsolatáról, ami nekem szintén nagyon tetszett és sok érdekes információt nyújtott Olaszország akkori helyzetéről:
