Kossuth emléke Torinóban

A történelem érettségiről még emlékszünk arra, hogy az 1849-es szabadságharc csúfos vége után Kossuth emigrált, és hosszabb turné (Törökország, Anglia, Amerika) után 1861- ès 1874, majd 1882. és 1894. között Torinóban telepedett meg (majd itt is halt meg), ekkor ragadt rá a turini remete elnevezés. Hogy mennyire volt remete , azt nem tudom, vannak kétségeim.…

Szívem csücske, Trieszt

Trieszt valahogy jó ideig lemaradt a térképemről, pedig átutaztam rajta ki tudja hányszor, de aztán amióta először pillantottam meg a Miramarét, úgy beleszerettem, mint egy tini. Ami szuper, hogy Magyarországról is viszonylag gyorsan elérhető, bár egy olyan non-stop túrát, aminek alkalmával a lenti képek készültek csak elvakult Red Bull fogyasztóknak ajánlok, de jelentem Magyarországról is…

Séta a vízen- tudom, hogy mit teszel idén nyáron

Vladimirov Yavachev Christo bolgár származású New York-i művész világraszóló mutatvánnyal kényezteti az idén nyáron Iseo-tóhoz látogatókat. A The Floating Piers nevű projektjének köszönhetően 16 napig egy vízre helyezett “lebegő híd” fogja összekötni a partmenti Sulzanot Montisolával, ami a tó legnagyobb szigete, és nem mellesleg a világ legmagasabban fekvő tavi szigete. Június 18-tól július 3-ig ingyenesen,…

Szicíliai 48 óra és a bordélyból lett pizzéria

Imádjuk a fapadosokat, néha teljesen meglepő időpontokban állnak elő ellenállhatatlan akciókkal, így alakult az, hogy Olaszpapa februári születésnapját a szomszédos Valle d’Aosta remek fürdői helyett Szicília tengerpartján ünnepeltük. Mit nekünk ez az ezer km távolság légvonalban. Trapaniba utaztunk, ahová elég sok diszkont járat repül, és ami kifejezetten jó bázis lehet akár hosszabb nyaralásokhoz is.  Ez…

Torinó, a csodás meglepetés

Amikor látogatóba érkeznek hozzánk, és épp azon morfondírozom hogy hova menjünk és mit is csináljunk, mindig meg kell állapítanom, hogy Torinó mennyire méltatlanul mellőzött desztináció. A kollektív fantáziában szürke iparvárosként él, esetleg a Juventus juthat még róla egy átagos magyar eszébe, pedig ennél megszámlálhatatlanul többet tartogat az ideutazóknak. Imádnivaló város, ami ráadásul csomó mindenben emlékeztet…

Maratea, amore mio

Dél-Olaszország még mindig méltánytalanul mellőzött úti cél a magyar utazó számára,pedig,aki egyszer belekóstol, nehezen szabadul meg a függőségtől, én is így jártam,és nem győzök ódákat zengeni Calabria,Puglia és Basilicata valószínűtlenül szép tájairól,és akkor még Szicíliát meg Szardíniát nem is említettem. A fentiek közül Basilicata az, amin még ha arrafelé is vezet az utunk, valószínűleg csak…

Nápolyi gyorstalpaló

Ó azok a boldog idők, amikor Olaszmamma még csak folyamatos tranzitban tartózkodott Itáliában, és a fejét folyamatosan a következő desztináción törte! Van fapados Budapestről? Van. akkor irány Nápoly. Szabadság van? Nem sok. Na, akkor legyen hosszú hétvége. De benne legyen minden! És benne lett. Felettébb jó utazásszervezői skilljeim vannak, ez tagadhatalan, arra a három  napra…

Cinque terre télen (is)

Nem újdonság, hogy Olaszországban halálra vagyunk kényeztetve szebbnél szebb tengerpartokkal, városokkal és hogy bármerre is járunk Világörökségbe botlunk. A Cinque Terre, Ligúria déli részének öt pazar elhelyezkedésű kis községe különösen sok látogató szívének kedves. Sziklás partszakaszon, lépcsős szerkezetűen épült az “öt föld”  a hegyoldalon. A panoráma ámulatbaejtő, a városkák vidám, színes épületei elbűvölőek. Mi december…

A Csizma sarka az új Maldív

Tavaly nyáron gyakorlatilag az egész környezetem az olasz Csizma sarkában, azaz Puglia régióban nyaralt, úgyhogy én sem hagyhattam ki az élményt. (utólag kiderült, hogy olyannyira divatos volt ez a régió 2015-ben, hogy az idelátogató külföldi turiasták száma 9%-is emelkedést mutatott. Összehasonlításképpen: az Olaszországba látogató külföldiek száma 3%-os emelkedést könyvelhet el) Jártam már itt több évvel…

50 ok, amiért jó Olaszországban élni

Lassan hét éve élek itt, és a következő listát egy évvel az érkezésem után skribáltam. A jó, hogy a lentiekkel még most is egyetértek, és igenis rengeteg minden van, ami a mókuskerék legpörgősebb szakaszaiban is mosolyra fakaszt, és amit imádok. Földi paradicsom? Korántsem, de az idegtépő epizódokért, csigalassú bürokráciáért, a rengeteg Háry Jánosért bőven van,…