Genováról már magam is írtam, szeretem a színes házait, romantikusnak tartom a lepukkantságát, szeretek innen kihajózni Szicília vagy Szardínia irányába. Vandák ilyennek találták. (Helén)
Kihasználva az októberi kellemes meleget, egy hirtelen ötlettől vezérelve Torinó Porta Nuova pályaudvarán felpattantunk a vonatra és lezötyögtünk Genovába. Két órás vonatozást követően valóban a nyárban találtuk magunkat. Persze a helyiek azért a 25 fokos napsütésben már pufikabátokba burkolódzva intézték ügyeiket, mi viszont sajnáltuk, hogy nem nyári ruhában és papucsban érkeztünk ebbe a különleges tengerparti városba, ami Olaszország legnagyobb kereskedelmi kikötője.
Emiatt a tengerparti rész nem is annyira szemet gyönyörködtető, mi azért megtaláltuk azokat a kis gyöngyszemeket, amikért érdemes volt ideutazni és ahol lehetett néhány elég jó fotót készíteni.
De ne szaladjunk előre, maradjunk először a városban. A pályaudvar gyakorlatilag a város nyüzsgő belső részén található, így innen simán gyalogosan indultunk felfedezni Genovát. Az első benyomások nem voltak annyira lenyűgözőek. Feltűnően koszosabb és lerobbantabb a látvány, mint a mi imádott Torinónkban. Ehhez a rendezetlen utcaképhez azonban nagyon gyorsan hozzá tudtunk szokni, sőt kifejezetten élveztük a bolyongást a városban. Egyedül a gyakran érezhető, átható pisiszag zavart a séták folyamán.
Ez a város is lüktet, él, bizsereg. Rengeteg ember az utcákon és lényegesen több turista is mászkál a városban, mint Torinóban, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy innen indulnak a nagy tengerjáró hajók és teszik meg Földközi-tengeri köreiket vagy éppen indulnak a Karib-térségbe, ahol a következő fél évben utaztatják majd a hajókázni vágyó közönséget.
Nem érkeztünk túlságosan felkészülten a túrára, annyit tudtunk csak, hogy Cristoforo Colombo, más néven Christophorus Columbus vagy Cristóbal Colón, magyarul pedig Kolumbusz Kristóf szülőhelye ez a mediterrán város, így első célként belőttük Amerika felfedezőjének emlékházát. Az oda vezető úton annyi palazzo, tér, szökőkút, templom, csodálatos sikátoros utcácskák, boltok és egyéb látnivalók keresztezik az ember útját, hogy egyszerűen lehetetlen célirányosan eljutni a pici házig.
Séta közben belebotlottunk egy 125 éves „funicular”-ba is, ami gyakorlatilag ugyanolyan, mint a budapesti sikló, ami a Clark Ádám térről a várba viszi fel az utasokat. Ez a kisvasút azonban egyrészt ingyenes, ami számunkra érthetetlen, másrész úgy közlekedik, mintha normális tömegközlekedési eszköz lenne, mivel 6 megállója van és a helyiek is ezzel járnak le és fel a város és a meredek hegyoldalban elhelyezkedő lakásuk között.
Egyáltalán nem voltak sokan a járművön, valószínűleg azért sem, mert bár jó magasra felvisz a város fölé, a szép kilátáson kívül mást nagyon nem tud felmutatni a helyszín. Mivel jó párás volt az idő, nem is tárult a szemünk elé igazán felejthetetlen látvány, de megéreztük Genova őrületesen izgalmas, hegyes-völgyes arcát.
Megszámlálhatatlan apró, lépcsős utcácska található a városban, házak, amelyek nem csak felfelé, de lefelé is terjeszkednek az utca szinthez képest, sőt olyan szakadékos része is van Genovának, ahol az utcán megállva legalább száz, 5-6 emeletes háznak csak a tetejét látni, mert annyival alacsonyabban helyezkedik el a városnak az a része, ahova a ház épült. Izgalmas, keszekusza, de nagyon nagyon látványos városkép.
Egy órás sétát követően értünk le a hegyről, és folytattuk utunkat Kolumbusz háza felé. Nem fogok történelem vagy földrajz órát tartani a nagy felfedező életéről, mindössze annyi a lényeg, hogy 1451-ban látta meg a napvilágot ez az ügyes tengerész. A pontos dátumot nem is tudják, mindössze annyit, hogy augusztus 25 és október 31 között születhetett valamikor.
Az is csak egy plusz csavar a történetben, hogy bár 1492-es felfedezését tekintjük Amerika hivatalos felfedezési évének, közben a vikingek már a X. században Amerika földjére léptek, de ennél az apró részletnél se ragadjunk le.
Több órás kitérő után tehát végre megérkeztünk Kolumbusz házához, amely nem kicsi, hanem icipici. Kívülről és belülről is olyan, mint egy babaház.
Két szintjén összesen 3 helyiség található, egyik alapterülete sem lehet nagyobb 5 m2-nél, plusz az emeletre vezető lépcső. Túl sok látnivaló sincs benne, mindössze egy megterített asztal az egyik szobácskában, táblákon megírt életrajzi áttekintés és egy Santa Maria kőszobor a másikban, a földszinti helyiségben pedig a jegypénztár kapott helyet, ahol a 3 eurós belépődíjat lehet leperkálni.
Miután kimaxoltuk a nagy felfedező szülőházát, felszálltunk a 42-es buszra, amivel kényelmesen, nagyjából 20 perc alatt kijutottunk Boccadasse csodálatos tengerpartjára. Ez a régi halászfalu, melynek pici színes házai és kavicsos tengerpartja vonzza a látogatókat, mágikus helyszín.
Kávézók és kis bárok is találhatók a strand környékén, de a kavicsokon ücsörögve nézni a tengert és átadni magunkat a meleg, októberi napsugaraknak, hihetetlenül kellemes élmény.
Bóklásztunk még kicsit a szűk utcácskákban a kiteregetett, száradó ruhák között, fel és le másztunk újabb több száz lépcsőn, aztán ugyanazzal a busszal visszaindultunk Genova központjába.
A nagy kereskedelmi kikötőben nem jártunk, mert itt valami hatalmas építkezés vette kezdetét és több száz méteres partszakaszon nőnek ki új épületek és útkereszteződések a földből, így ezt most kihagytuk.
Rengeteg látnivaló van még ebben a városban, hiszen kihagytuk többek között az akváriumot, Európa egyik legrégebbi világítótornyát, Paganini szülőházát, nem ettünk a híres helyi foccaccia-ból sem, úgyhogy biztosan visszatérünk még, de elképesztő, hogy mindössze 6-7 óra leforgása alatt is mennyi látnivalót és élményt jelentett ez a kis kiruccanás Genova városába.
Még egy érdekesség így a végére: Genovának köszönhetjük, hogy van ötöslottó a világon. A XVI. századtól ugyanis úgy választották meg Genua (vagyis Genova) városállam szenátorait, hogy 1-90-ig golyókra felírták a számokat, melyeket egy-egy szenátorjelölt nevével feleltettek meg és ezek közül a golyók közül húztak ki minden évben öt számot, ezzel leegyszerűsítve a szenátorválasztás folyamatát. A hatalmas, ünnepélyes keretek között megrendezett sorsolást természetesen fogadások előzték meg, mindenki nagy izgalommal tippelgetett, hogy kik lesznek az elkövetkező időszak szenátorai.
Így nőtte ki magát szerencsejátékká a szenátorválasztás Genovában, ami még ma is, 600 évvel később ugyanilyen formában jelen van életünkben. Az olasz „lotto” szó jelentése egyébként „sors, nyeremény”.
Gondoljatok bele milyen érdekes lenne ma is így választani a politikusokat…
