Egy nagysebességű, Milánóból Salernóba tartó, és Milano Centrale állomásról 5 óra tíz perckor induló Frecciarossa vonat kisiklott ma reggel 5 óra 35 perc körül Ospedaletto Lodigiano közelében, a Milánó-Bologna vasútvonalon. Legalább két vagon borult fel a baleset következtében. A baleset pillanatában a vonat 290 km/h sbességgel közlekedett.
A legutóbbi értesülések szerint a kiváltó ok egy kitérővel (köznyelven : váltó) kapcsolatos probléma lehet, amelynek pont tegnap este cserélték ki egy alkatrészét.
A helyszínen jelenleg folyamatosan zajlanak a mentési műveletek, a tűzoltók és a mentők is megálás nélkül dolgoznak. Ami biztos, hogy a mozdonyvezető életét vesztette, és jelenleg egy eltűnt személyről számolnak be a híradások.
A polgári védelem forrrásai szerint harminc körüli a sérültek száma (összesen 28 utas volt a vonaton és a kiszolgáló személyzet), de szerencsére egyikük sincs életveszélyben, a legsúlyosabb elszenvedett sérülés egy lábtörés.
Az esemény következtében felfüggesztették a nagysebességű vonatok közlekedését Milánó és Bologna között, és mindkét irányban Piacenza felé terelik a hagyományos vonatokat is.
A poszt a nap folyamán folyamatosan frissül majd.
Ha ma vonattal kell közlekednetek Észak-Olaszországban, mindenképp nézzétek folyamatosan a híreket a Trenitalia honlapján is, mert a baleset nyilvánvalóan hatással lesz az egész északi vasűti rész közlekedésére. Egyelőre legalább hatvan perces késésekkel kell számolni, és ez még egészen optimista forgatókönyvnek tűnik.
È il Frecciarossa 9595 il treno deragliato vicino Lodi. Sul posto anche la #Poliziastradale per le conseguenze del grave incidente ferroviario pic.twitter.com/67OiUqUWtH
— Polizia di Stato (@poliziadistato) February 6, 2020
UPDATE: a legújabb híradások szerint a második mozdonyvezető is meghalt a balesetben.